Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-138

346 Az országgyűlés képviselőházának 13S. ülése 1936 május 29-én, pénteken. birtokosok nevében itt a képviselőházban pár évvel ezelőtt tiltakozott — hogy ez az erdőbirtokosok közvetett hasznát képezi. T. Képviselőház! így él ma a magyar kisgazda, amikor a földmívelésügyi tárca költségvetését tárgyaljuk. Tartozom elismerni, hogy a haladás pénzügyileg a múlt szűkmarkúságával szemben bizonyos vonatkozásban megvan. De ez mégsem elég, nnert mindössze 33 és félmillió az, amit a földmívelésügyi tárcára isumima summamm fordítunk. Ez .állig huszadrészét teszi a magyar állam egész költségvetésének. Elismerem, hogy 3 és félmillió pengővel több ez, mint amennyi tavaly volt. a kezdő lépést tehát megtettük. (Petro Kálmán: Kis lépés !)^ Ha azonban ehhez hozzávesszük a nagy tömegét, száz és száz apró ágazatát mindazoknak a szükségleteknek, amelyeknek fedezéséről a földmívelésügyi minisztériumnak a jobb agrárjövő megteremtése céljából gondoskodnia kell, akkor a tárca költségvetésének (kiadási főösszegét kevésnek kell találnom, különösen akikor, ha konstatálnunk ke'11, — amint imár annyiszor konstatáltuk — hogy kimondottan agrárország vagyunk, ahol mindennek alapja a föld, a földet munkálóknak becsületes két karja, szorgalma, vasakarata, rögszeretete. Éveken keresztül ezt az álláspontot képviseltem itt a Ház színe előtt, amikor a földmívelésügyi minisztérium jelenlegi politikai államtitkára, Marschall Ferenc, nagy ügybuzgalommal — elismerem, hogy nagy ügyszeretettel — képviselte az előadói székből a kormány álláspontját. Én már akkor is ellenzéki állásponton, voltam vele szemben, mert a kormányzati rendszernek az agrárcélok finanszírozását eszközlő ténykedéseivel nem voltam megelégedve, noha elismerem, hogy aránylag szűkre szabott keretek között a t. földmívelésügyi miniszter urak váltakozó sora mellett a földmívelésügyi minisztérium tisztviselői kara mindig szorgalommal, ügybuzgósággal és nemes magyar lelkiismerettel dolgozott. Méltóztassék most megengedni nekem, t. Képviselőház, egy visszapillantást a múltba. Ezt az álláspontot képviseltem én már ezelőtt 25 esztendővel is, amikor a dátumoknak a sors által diktált találkozása folytán a képviselőháznak erről az oldaláról, amelyet akkor dúsan teleültek a Justh Gyula néhai vezérem vezérlete alatt dolgozó függetlenségi és 48-as párti képviselők sorai, (Egy hang a baloldalon: Most nem vagyunk valami dúsan!) és ahol küzdöttünk a nemzeti jogokért és a nép szabadságáért, a földmívelésügyi tárca költségvetésének tárgyalása alkalmával 1911 május , 11-én (Friedrich István: Huszonöt évvel ezelőtti) a következőket voltam bátor mondani (olvassa): »Nagyon szép a többtermelés, a belterjes gazdálkodás, szép Programm a miniszter úrtól is, de ahhoz először is pénz, másodszor is pénz, harmadszor is pénz kell. Hiszen a magyar kisgazdának ingó hitele nincs, az ingatlanra betáblázott kölcsönök pedig nagyrészt felmondhatok, és a betáblázott kölcsönökre nézve eddig semmi határozott akciót nem láttunk az állam részéről abban a tekintetben, hogy azok fel nem mondható törlesztéses kölcsönökké alakíttassanak át. Evenként 10—12.000 kisember birtoka felett ütik meg a dobot és ebben a tejjel-mézzel folyó kánaánnak nevezett országban állandóan pár millió ember az, aki a búzakenyeret csak hírből ismeri.« Ma is így van több-kevesebb vonatkozásban, t. földmívelésügyi miniszter úr; at. belügyminiszter úr, amikor a miskolcvidéki barlanglakásokban lakók szomorú sorsát ecsetelte, mutatott rá erre, hogy így van, hogy ott a búzakenyeret — az országnak sok más részén is — ma is csak hírből ismerik. De tartozom elismerni, hogy ha ennek a 25 esztendővel ezelőtti nagyon szomorú és kilátástalan magyar helyzetnek kellő orvoslása tekintetében nem történtek olyan lépések, amilyenek kellettek volna, az évek folyamán mégis, ami akkor posztulátum, követelés volt erről az oldalról, bizonyos vonatkozásban megvalósíttatott. Mert akkor ezt mondottam (olvassa): Arra kell törekedni, hogy mindenkinek, aki a munkát szereti és a hazai rögöket megbecsüli, ezekből a rögökből legyen legalább 10—20 hold földje, ahol belterjes gazdálkodást űzve, a többtermelést megvalósítva, elégedetten, anyagiakban megerősödve, lelkileg függetlenségben éljen, gondozhassa családját, erős és új nemzedéket nevelhessen a magyar hazának.« Azt is mondottam még, hogy (olvassa): »A kötött birtokokat fel kell szabadítani, a parcellázási, telepítési törvényjavaslatot meg kell alkotni, törvényerőre kell emelni, ahol szükséges, ott az, állam kisajátítási jogát törvénybe kell iktatni és alkalmazni az igazságos adóztatást.« T. Képviselőház! A kezdőlépések 25 esztendő után errevonatkozólag részben megtörténtek. De kérdem, hova jutottunk volna 25 esztendői óta, ha az agrárfogadalmak, amelyeket az egymást felváltó kormányok mindig hangoztattak, nemcsak szólamok — megengedem, áóhiszemű szólamok — lettek volna a vezetők és közkatonák ajkáról, hanem ható és cselekvő erőre mutató megnyilvánulások, amikor Nagyimagyarországnak még boldogabb idejét éltük, vagy amikor már csonkás ágra szoríttattunk, de konjunkturális időkben voltunk, amikor gróf Bethlen István kezet fogott Nagyatádi Szabó Istvánnal, a történelmi osztály egyik hivatott vezérképviselője a magyar néprétegekből felnőtt kisgazdavezérrel? Ennek a kézfogásnak kellő eredményét kellő időben nem. látjuk, úgy hagy csakugyan érezhető lett volna. A kisgazdaságok, a falusi és tanyai apró fehér házak anyagi erejének szinte mesterséges kiszivattyázása helyett lehetett és kellett volna ezeket az exisztenciákat erősíteni, amikor a tisztelt földmívelésügyi miniszter úr a régi kormányzópárt sorai között — ez nem

1 ráolvasás, csak az igazság megállapítása — ott volt, államtitkári sorban is volt, akkor ezeket a kisexiszteneiákat tudtuk volna a bekövetkező megpróbáltatásokra megedzettebbekké és ellenállásra alkalmasabbakká tenni. Mindez elmúlt. Fásítással, erdősítéssel kellő időben nem foglalkoztunk, nem nyújtottunk arra annyi pénzt, amennyit lehetett volna. Ott van a vízszaibályozás. Kellői időben kellett volna leszállítani a nagy adminisztrációs költségeket, amelyekkel az ármentesítő társulatok dolgoznak. Eveket mulasztottunk. Viszont nagyon sok a kívánni való annyiban, hogy esőtlen tavasz vagy tikkasztó nyár elején az öntözés kellő formában, a megfelelő hálózatnak : kellő kiépítésével történjék, ami nemcsak tiszántúli, hanem országos, nemzeti érdeket is jelent. Rátérve a költségvetés egyes tételeire, elismerem, hogy a téli gazdasági tanfolyamok rendszeresítésével, a mezőgazdasági kamarák részére népies előadások rendezése céljából juttatott összegekkel, a gazdasági népkönyvtári segélyeknek felemelésével, a téli gazdasági