Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.
Ülésnapok - 1935-132
26 Az országgyűlés képviselőházának 132. ülése 1936 május 19-én, kedden. kikerült növendékeknek az állam nem tud elhelyezést biztosítani, éppen ezért arra kérem a miniszter urat, hogy, amint annakidején a különböző minisztériumokban a végzett növendékeket bizonyos számban fel tudták venni, a miniszter úr odahatna, hogy félve gyének közülük némelyeket bizonyos ipari vállalatok, különösen a nagyipari vállalatok, amelyeknél, úgyszólván, elenyésző áldozatot jelent az, ha egy-két iparművészt alkalmaznak. Igen kitűnő terük lenne ezeknek a kartonnyomó-textilszakmában, asztalosáru-gyárakban és más ilyen nagyobb üzemekben, ahol ezzel nemcsak a gyárvállalat nyerne művészi értéket, hanem a művészember is sokat nyerne a gyakorlati kiképzés terén, ami feltétlenül mindkettőjüknek parallel fejlődését jelentené és előnyükre válnék. (Rassay Károly: Az egységes párt jó plakátokat csináltathatna. Ott nagy terrénum volna! Jó jelvényt például!) Amikor müvésznyomorról beszélek, ha valamit nehezményezek, akkor ez az, hogy — sajnos — az egyház a művészeket nem támogatja kellő mértékben. Kétségtelen, hogy etekintetben nem nyilatkozik meg az a nagy készség, amelynek meg kellene nyilatkoznia, amely joggal elvárható lenne. Valaha a XV— XVI. századokban, majdnem azt merem állítani, hogy a cinquecentótól kezdve az egész olasz művészet nagyságát annak köszönhette, hogy az egyház lehetőséget nyújtott a kifejlődésére és így olyan reprezentatív és nagyszerű alkotásokat alkothatott, amelyeknek létrejötte nélkül feltétlenül nagy veszteség érte volna a kultúrát. Azt hiszem, hogy a mai szűkös viszonyok között még mindig okosabban tennék az egyházak, ha nem különböző »herrgottschnitzer«ektől hozatnának — magas vámok ós szállítási díjak megfizetése mellett — igen drága értéktelen holmit a templomok részére, hanem a hazai kitűnő művészekhez fordulnának, akiknél sokkal, jelentékenyen olcsóbban megrendelhetnék azokat és tudják mit fognak kapni. Éppen ezért nem mulaszthatom el, hogy Kaposvárnak és magának Kaposváry György polgármesternek erről a helyről is köszönetet mondjak azért, hogy jó példával járt elől abban, hogyan kell festeni és hogyan kell szobrokkal egy templomot díszíteni. (Gr. Festetics Domonkos: Ügy van! Ez igaz!) Talán csekélységnek látszanak ezek ahhoz, hogy itt az ország házában ezekről beszélek, de csak látszólag csekélységek, a valóságban talán sehol sem; fogamzik meg annyira a lélek és sehol sem hat annyira a művészet, mint éppen a templomban. Ha valahol van pedagógiai ereje a szép meglátásának, ahol a lelkeket, az érzéseket és a forma érzését nemesíti és olyan formában tanuljuk megismerni magát az életet és szépet, amely feltétlenül helyes és tényleg elfogadható, akko'r ez, a templomban történhetik meg. Sajnos, őszintén meg kell mondanom, ha akármelyik minisztériumba megyek, még ott is — bár a minisztériumok igen nagy költséggel tartják fenn a dologi kiadások szempontjából berendezésüket — annyi ízléstelenséget vagyok kénytelen látni, hogy fel kell tennem a kérdést: ki támogassa a művészetet, ha maga, az állam sem jár elő jó példával és nem megy azokhoz, akiktől rendelnie kellene? Ezzel be is fejezem szerény mondókámat és csak arra kérem az igen t. miniszter urat, hogy fogadja jó szívvel, szeretettel és megértéssel ezeket a szegény embereket, akik itt dolgoznak és ne felejtse el Törs Tibornak szavait, aki azt mondotta, hogy volt ebben az országban egy idő, amikor a művészet rendkívül nagy szolgálatot tett a nemzetnek. Tovább folytatom ezt a gondolatot. Igenis, volt olyan idő, amikor diplomáciánk nem tudott megmozdulni külföldön, azonban a magyar képzőművészek mindenütt reprezentatív módon hirdették a magyar géniuszt. (Ügy van! Úgy van!) Újra ismétlem, nem szabad ezeket a kitűnőségeket elhanyagolni, mert meg lehet nyirbálni a magyar határokat, meg lehetett nyirbálni szabadság dolgában a nemzetet, de a magyan géniuszt sohasem lehet megnyirbálni és a magyar géniusz a demarkáción túl is örökké fogja hirdetni a magyar nemzet, a magyar nép kitűnőségét és művészetbe vetett hitét. (Éljenzés és taps a baloldalon. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik 1 Vitéz Kenyeres János jegyző: Szily Márton! Szily Márton: T. Ház! Engedje meg előttem szólott igen t. képviselőtársam, hogy beszédébe belekapcsolódva, az egyik végletből, a kultúra legmagasabb fokáról, a másik végletbe menjek, a kultúra fundamentumát tárgyalhassam, kezdve a népoktatáson, és mindenekelőtt a mezőgazdasági szakoktatáson. Jelenlegi felszólalásommal belekapcsolódom a telepítési törvényjavasat tárgyalása alkalmából mondott beszédembe, amelyben annak a kívánságomnak adtam kifejezést, hogy minden járás székhelyén mezőgazdasági szakiskolák állíttassanak fel. A szakoktatásról és különösképpen a mezőgazdasági szakoktatás kérdéséről az utóbbi időben többet tárgyalva, tapasztalást szereztem arról, a mondhatnám grandiózus tervről, amely a mezőgazdasági szakoktatás kérdését felkarolja. Ha ennek a tervnek a szakoktatás terén történő megnyilvánulásait nézzük, akkor azt látjuk, hogy gondoskodás történik és fog történni már a közeljövőben arról, hogy különös tekintettel éppen a mezőgazdaságra, a népiskolai tanerők egy sokkal nagyobb és sokkal áthatóbb kiképzést és gyakorlati tudást nyerhessenek, amennyiben tudomásom szerint, tervbevették, a földmivelésügyi miniszter ÚT alá tartozó akadémiákról 10—12 tanerő áthelyezését az elemi iskolai tanítóképzőkbe. Ez az alapfogalmak sokkal alaposabb tanításának lehetőségét biztosítja, viszont az alsófokű mezőgazdasági szakiskolák, amelyek a hallgatóknak azt a részét oktatják, akik 10—15 év között vannak, a továbbképzést adják meg, a kisgazdatársadalom gyermekeinek, éppúgy, mit a téli mezőgazdasági szakiskolák is. Ez a két alsófokú szakiskola, azonban, habár bi^ zonyítványt ad, nem ad semmi különös képesítést a gyakorlati életre. Éppúgy van ez, mint a német akadémiákon, ahol van egy négy szemeszter elvégzése után megszerezhető diploma, amelyre expressis verbis kimondják, hogy »Diplom für praktische Landwirte«, vagyis azokra nézve érvényes, r akik az iskola elvégzése után nem akarnak állásba menni, hanem saját birtokukon akarnak gazdálkodni. Ilyen irányú képesítést, ilyen irányú bizonyítványt, ad ez , a két iskolatípus. A földmivesiskola, amely' tulajdonképpen az előbbi két iskolatípus között van, azután tényleg képesít egyszerűbb gazdasági vezető hivatalokra, talán botos ispáni t tevékenységre, vagy jobb gazdái tevékenységre. T. Képviselőház! Legyen szabad a szakoktatás kérdésével kapcsolatban kissé visszanyúlnom a történelembe, az elmúlt évszázadba.
