Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-132

Az országgyűlés képviselőházának 132. ülése 1936 május 19-én, kedden. 27 A legközelebbi társadalmi testület, amelylyel a gyermek, a kis honpolgár legkorábban érintkezésbe lép, a község. A község az, amely bizonyos idő múlva pótolni kénytelen a szülői tanítást, a szülői vezetést s amelynek többet kell adnia, mint amennyit a szülő adhat. A község ennek a kötelezettségének az elmúlt időben azzal vélt eleget tenni, hogy iskolát állított, fenntartotta az iskolát és eltartotta az iskola tanítóját. A múlt században az 1868: XXXVIII. te. intézkedett arról, hogy minden község állítson fel iskolát, hogy a tanítás és kultúra elemeit a községbeli gyermekek megszerezzék. Azok a községek, ahol felekezeti iskolák voltak, — mert azok voltak 1868 előtt, sőt azután is — új iskola állításáról nem gondoskodtak; ott pedig, ahol nem voltak iskolák, a községek szerveztek ilyen iskolákat; ahol pedig ez nem volt lehetséges, ahol nem volt meg az illető közület anyagi ereje, ott az állam állított iskolákat. Az állam tulajdonképpen 1872 óta kezdte felállítani az állami iskolákat, részben a felekezeti iskolák államosításával, részben pedig önállóan. Természetszerű dolog, hogy azokat az iskolákat, amelyeket az állam saját kezelésben tart fenn, a gyakorlati tapasztalatok alapján és a centralizálás alapján rendszeresebben tudja alimentálni, mint azok az egyes közületek, amelyek anyagi erejükhöz mérten tartották fenn az iskolát és annak tanerőit. Nem kellett hosszú idő ahhoz, hogy a kettő közötti különbség kitűnjön, különösképpen a tanerők tartását és fizetését illetőleg s ez a különbség az idők folyamán állandóan nőtt, sajnos, majdnem azt mondhatnám, hogy ma kulminációs ponton áll. Ezt felismerték már régebben is és már az elmúlt évszázadban is történtek törvényes intézkedések arravonatkozóan, .hogy a tanerők fizetése tekintetében való különbség kiküszöböltessék. Az állam ilyen irányú kötelezettsége sokkal pregnánsabban lépett előtérbe akkor, amikor legutóbb az 1921 :XXX. tc.-ben kötelezővé tette az, elemi iskolába való járást. Ez csak megerősíti a felekezeti iskolák államsegéllyel való ellátását. De ha ez a különbség tényleg meg van, akkor keressük annak az okát, hogy miért van ez a különbség. A régi patriarchális viszonyokból és talán mondhatnám, a magyar mezőgazdának és a magyar mezőgazdasági lakosságnak mindenkor szinte autarchikus törekvéséből kell kiindulnom. Annakidején a gazda a saját terményeivel óhajtotta a közt szolgálni, illetve óhajtotta az ő rendelkezésére álló — hogy ezt a kifejezést használjam — alkalmazottakat kielégíteni. Ebből adódott az, hogy amint még ma is a magyar mezőgazdasági lakosság nagyrészt terményekben fizeti az alkalmazottait, így fizette a múltban a papját, a tanítóját, az orvosát — ezt ugyan még ma is így fizeti — és a többi — hogy úgy mondjam — intelligens embert, akire neki szüksége van. Ebből adódott azután az a helyzet, hogy a deputátumok nagyon különfélék voltak, ki búzát, ki rozsot adott, ki egyszerre váltotta meg földdel, ki pedig bort adott és ezeknek az összessége adta meg mindenkor a múltban, sőt ez adja meg még ma is többnyire a tanítók járandóságát. Ezek a különbségek, amelyek az állami tanítók és a felekezeti tanítók között voltak és vannak a segélyek tekintetében, már a múltban is több alkalommal törvényes rendezésre vezettek, ezeknek a segélyeknek kiegészítésére törvényes intézkedések történtek, találhatunk törvényeket, amelyekben ilyen irányú intézkedések foglaltatnak. Ilyen volt az 1893:XXVI. te, az 1907:XXVIL, te. és ;az 1913 :XVI. te. amelyek mind ezeknek a segélyeknek szabályo' zásáról tartalmaznak intézkedéseket. A felekezeti iskolák segélyezése ma is fennáll és éppen ennek a segélyezésnek kérdéséről óhajtanék pár szót szólni és egyes momentumokra óhajtanám felhívni a miniszter úr szíves figyelmét. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Ezelőtt 15 esztendővel, amikor infláció volt, amidőn pénzünk értéke^ leromlott, a,zok, akik ; deputátuinot kaptak, aránylag nagyon jól voltak ellátva, azokhoz képest, akik készpénzben kapták a járandóságukat. Sajnos, a terményárak leesetek és ez szükségessé tette a kérdés törvényes rendezését. Az 1923-ban, ha jól emlékszem a, XXXII. te.-iben történt rendezés adott e tekintetben irányelveket, de, sajnos, ez óta a rendezés óta ez a különbség terhesebb a felekezeti ^tanítóságra, mintáz államira. Ebben az időben ugyanis a deputátumokat fel értékelték, egységekre számították át, amikor is azt mondták, hogy egy egység egy métermázsa búzával egyenlő. Ezeknek az egységeknek árát abban az időben 27 pengő 20 fillér, illetve 28 pengő körüli összegben szabták meg. (Egy hang: a baloldalon: így van a papoknál! — Farkasfalvi Farkas Géza: A lelkészeknél ma is ez!) Azoknál még ima is ugyanez az érték áll fenn. Kimondották, ihogy az állami fizetés ennyivel és enynyivel, egy bizonyos egységszámmal ekvivalens, deputátumban ennyi és ennyi egységet kapnak, a differenciát pedig az állam segélyként juttatja. Ha azonban keressük, hogy ezek a deputátumok minek az alapján jöttek létre, akkor találunk egy vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendeletet, a 27.751/1893. számú rendeletet, amely abban az időben a canonica visita alapján rendezte úgy a, felekezeti tanítók, mint a kántortanítók fizetését. Furcsa helyzet állt itt elő. Az akkori rendezés szerinti fizetés ugyanis bizonyos fokig alapul szolgált a később kapandó nyugdíjra. így tehát minden létező és nem létező deputátumot beírtak, olyan deputátümot is felsorolva, amit az illető meg sem kapott, de ha a deputátum elég magas volt, akkor magas volt a később kapandó nyugdíj is. Ez az előbb említett 1920-as törvény a legideálisabb rendezés volt ugyan, de véges emberek hajtották végre és mivel véges emberek hajtották végre, ennélfogva annak abszolút igazságossága nem érvényesülhetett mindenhol. Már abban az időben is torzképeket kaptunk a tanítóság helyzetéről, amelyek ma, minthogy az egységárak még mindig magasak, mind jobban és jobban torzulnak. A tanítóságnak ily módon az első és talán legnagyobb sérelme az egységár mai magassága. Bár két évvel ezelőtt ezek az egységárak az előbb említett 27 pengő 20 fillérről, illetőleg 28 pengőről leszállíttattak a tanítóságnál 21 pengőre, ma mégis az a helyzet, hogy a tanító terményben kap fizetést, amely terményt áron alul kénytelen értékesíteni és így mindig oka van az elkeseredésre, hiszen azt mondhatja: én kevesebbet kapok, mint amennyit megérdemlek. r . Van egy másik momentum is, amely súlyosbítja a helyzetet, mert azt látj a a tanító, hogy ezek az eltolódások, amelyek az egységár megállapítása óta bekövetkezték, nagyon nehezen korrigáihatók. Van még egy másik sérelme is a tanítóságnak ezen a téren, mert az 1920-as 4*