Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-137

302 Az országgyűlés képviselőházának 137. ülése 1936 május 28-án, csütörtökön. kaptuk meg például a családvédelemre vonatkozó törvényjavaslatot, ez természetes és érthető, mert ez a törvényjavaslat előkészítés alatt volt, de más jelentős törvényalkotások foglalkoztatták a Házat. Át kell azonban térnem előttem szólott t. képviselőtársamnak az ügyvédséggel kapcsolatban elmondott megjegyzéseire. Ezt a hangot a Háaban ritkábban, kint azonban — sajnos — tényleg sokszor halljuk. Ennek oka az, hogy mindig az haragszik bizonyos foglalkozási ágra és az foglalkozik vele, aki azzal összeköttetésben volt. A pereknek az a természetük, hogy van egy felperes és egy alperes és miután az igazságszolgáltatás még nem emelkedett arra a magaslatra, hogy egyszerre mindkét félnek az igazságát állapítsa meg, a feleket egy időben elmarasztalja és elutasítsa, ennek következtében egyik fél mindig haragudni fog, mert nem kapott igazat, ha talán úgy is gondolta, hogy nincs igaza. Nagyon sok olyan fél van, aki azért megy ügyvédhez, mert érzi, 'hogy igazságtalan ügyét saját maga képviselni nem tudja s apt hiszi, hogy majd az ügyvéd segít a helyzetén.^ Később azután megállapítja, hogy az ügyvéd sem segített rajta. Ami pedig azt illeti, hogy sok ügyfelet az ügyvéd hajszolj perbe, engedje meg t. előttem szólott képviselőtársam, hogy erre vonatkozólag megállapítsam, hogy igen sok ügyfél yan, aki forszírozz? az ügyvédnél w-t, hesrv indítsa meg a pert 8 ha az az ügyvéd a felet elküldi — amint én mindig elszoktam küldeni, ha ügyét igazságtalannak látom — végigházal több ügyvédet, míg végre egy gyengébb ellenállású ügvvédben talál olyat, aki igaztalan ügyét elvállalja. És azután van még egv momentum, még pedig az, hogy azzal a. csekély százalékával az ügyvédi társadalomnak, amely tényleg lecsúszik az Igaz és ihelyes útról, az erkölcs útjáról, azonosítjákimindazoikat, akik ellen kifogás ninesés egy kifogástalan, nehéz múlt után veszik nehéz életpályájuk, hivatásuk munkáját. Elfelejtik azt. hogy hány nehéz kérdésben egyedül az ügyvédnek a segítőkeze volt az, .amely kibogozta azt a komplikált ügyet és hozzásegítette igazságuk érvényesüléséhez. Többen vannak olyanok, akik azért sírnak és panaszkodnak, mert nem mentek el ügy vedhez és nem volt egy segítő kéz, .amely őket az igazság útján tovább vezetni tudta volna, egyedül, magukra hagyatva, védtelenül álltak ott és nem tudták igazságukat érvényesíteni. Az ügyvédkérdés egy kiáltó szociális probléma, amelyet meg kell oldani. E tekintetben a t. igazságügyi kormányzat meg is teszi, amit tehet és törekszik annak reparálására. Ez egy tisztára gazdasági kérdés, mert az ügyvédek helyzete szorosan összefügg a gazdasági élettel és ha nehéz és sanyarú a gazdasági helyzet, akkor nehéz annak az ügyvédnek az élete is. Előttem szólott t. képviselőtársam tiltakozott az okirati kényszer ellen. Elfelejti azt, hogy mennyi áldása és mennyi haszna lenne annak. A gyakorlatból látjuk, hogy az okirathiány hányszor vezet perre. Mennyi kellemetlensége és baja származik ebből a jogkereső közönségnek különösen ma, hisz tudjuk és megállapíthatjuk mi, akik a bíróságok előtt élünk és működünk, hogy ma a tanúvallomásra milyen keveset lehet alapítani, mert megromlott az emberekben az erkölcsi érzék és a nehéz gazdasági viszonyok között eladókká váltak. Hányszor van az, hogy jelentkeznek tanúnak és hamis tanuzással intéződik el egy olyan ügy, amelyet okirat birtokában a bíróság egészen máskép tudott volna elintézni. Én tehát a magam részéről is hangoztatom az ügyvédi társadalomnak azt a kívánalmát, de a nyugodtan gondolkozó jogkereső közönségnek is, hogy igenis, az okirati kényszert legalább a részletekben és bizonyos mértékben és körülmények között meg kellene valósítani. Éppen a jogbiz- ' tonság érdekében és nem is az ügyvédségnek, mint társadalmi osztálynak érdekében volna > kívánatos olyan területeknek a kötelező ügy- » védi képviseletbe való belekapcsolása, mint például a telekkönyvi kérdések bizonyos része, azután a cégbíróság előtt lévő ügyek képviselete, főként a városi ingatlanokat tárgyazó telekkönyvi ügyek vitele. Szükségesnek tartanám az érvényesítését annak a régi ügyvédi gondolatnak is, amelynek én már itt is kifejezést adtam, a közigazgatási bíróság kérdésének rendezését. Tudjuk, hogy a közigazgatási bírórégi és az új törvények is folytatólagosan olyan abban a fizikai helyzetben, hogy az óriási anyaghalmazzal meg tudjon birkózni, mert a rég és az új törvények is folytatólagosan olyan ügyeket hárítottak át a közigazgatási bíróság hatáskörébe, amely tömegesen jelentkező ügyet az a bírói testület elintézni nem tud. Ennek folytán feltétlenül kívánatos és szükséges a középfokú köizgazgatási bíróságot megalkotni. Ennél a kérdésnél nem akarok a részletekben immorálni, mert előző költségvetési beszédeimben ez állandó témám volt. Ezt a témát igyekeztem megfelelően elő- « térbe állítani, mert jogi meggyőződésem az, hogy a közigazgatási ügyek és a pénzügyi kérdések elintézése mindaddig nem lesz megfelelőképpen megoldható, míg nem létesítünk középfokú közigazgatási (bíróságot. Ez a jogkereső közönség sérelme ás

% Egyoldalúlag hi- è báztatni a közigazgatási bíróságot a hátralékért, viszont nem adni meg a lehetőséget arra, hogy ezeket az ügyeket elintézze, ez szerintem' legalább is nem lojális és neon logikus. Az ügyvédek működését más területekre is ki kell terjeszteni. Utalok e tekintetben az ügyvédi kamarák vonatkozó felterjesztésére, amely ezekkel a kérdésekkel részletesen foglalkozik és amely már comunis opiniót fejez ki. Közérdek az, hogy ne legyen' proletár ügyvéd. (Ügy van! Ügy van! halj elől.) Az ügyvéd gazdasági segítője a félnek, a jogkereső közönségnek és a proletár ügyvéd nagy károkat okozhat, amint erről az előttem szólott tisztelt képviselőtársam is megemlékezett. Éppen ezért közérdek az, hogy ezzel a kérdéssel a társadalom és az államhatalom végre komolyan foglalkozzék és megoldja. örömmel üdvözlöm az^ igazságügyi kormánynak errevonatkozó intézkedéseit és bízom abban, hogy az ügyvédi rendtartásról^ szóló törvényjavaslatnak mielőbbi beterjesztése ezt a kérdést előbbre fogja vinni és az ügyvédi nyomor kérdésében, de egyáltalában az egész ügyvedkérdóslben hathatós panacea lesz. Eel keil hívnom azonban a figyelmet arra, amire Pesthy Pál ágén tisztelt képviselőtársam is bizonyos vonatkozásban utalt, hogy saját magunknak, ügyvédeknek kell valamilyen mó- • don az ügyvédi létszám növekedésének gátat vetni. Nekünk, az autonómia birtokosainak, akik az autonómián belül vagyunk, kell elsősorban segíteni ezen az állapoton s nem szabad mindent kívülről várni; hiszen a társadalomnak egyébként is az a legnagyobb hibája és a legnagyobb «bűne, hogy soha sem a saját erejéből akarja megoldani a kérdéseket, hanem