Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-137

Az országgyűlés képviselőházának 137. ülése 1936 május 28-án, csütörtökön. 303 mindig kívülről kér segítséget, holott .az igazi segítség csak az, melyet a küzdő fél nyújt saját magának. Éppen ezért azt hiszem, hogy az ügyvédi társadalomnak is meg kell tenni e tekintetben a szükséges intézkedéseket, mert az, hogy évről-évre fokozottabb mértékben szaporodjék az ügyvédi társadalom, akkor, amikor tisztességes megélhetést találni nem tud, csak további hajóknak lesz az okozója. Utalok arra, hogy Budapesten 1931-ben 3187 ügyvéd volt, 1932-hen 3091, 1933-ban 3223 s 1935-ben 3280 s ez a szám még folyton szaporodik és növekszik, úgyhogy ezzel kapcsolatban nagyon helyes lenne az is, ha a jogi oktatás reformját bekapcsolnánk ebbe a témába. Teljesen osztom ugyanis azt, amit Pesthy Pál igen t. képviselőtársam mondott, hogy a jogászképzés megszigorítása további eszköz lesz arra, hogy ezen az állapoton segítsünk és egyúttal megvalósítsuk azt a gondolatot is, hogy szelektált ügyvédtársadalmat engedjünk a jogkereső közönség mellé, amely teljes etikai és tudományos vértezettél végzi ezt a nagy, nemes hivatást. Meggyőződésem ugyanis az, hogy az ügyvédi hivatás egyenrangú a hí rákéval, (Ügy van! Ügy van! balfelől) azt segíti, azt emeli és tökéletesíti. A kitűnő bíró is csak akkor tud megfelelő munkát végezni, ha kitűnő ügyvédek állnak mellette, mert a rossz ügyvéd késlelteti az eljárást, nehézzé, kuszálttá teszi a jogi problémákat és csak együttes erővel tudják a közös célt elérni. T. Ház! A törvényelőkészítés egy-két problémájával akarok foglalkozni. Elöljáróban tisztelettel említem meg azt a széleskörű, nagyszabású és szép munkát, amelyet a költségvetés indokolása is elénk tár, amiről azonban egyébként is, más módon is alkalmunk volt meggyőződni, hiszen az igazságügyminisztérium nagyszerű törvényelőkészítő munkásai bár nem a nagy nyilvánosság előtt, hanem az ő műhelyükön belül dolgoznak, de a tudományos világ állandóan figyelemmel kíséri ezeket a nagyszabású jogi alkotásokat. Tudjuk, hogy nincs az egész jogi^életnek egyetlen matériája, amellyel a törvényelőkészítő ügyosztály ne foglalkozna, azonban mégis szükségét látom annak, hogy bizonyos momentumokra felhívjam a figyelmet. Nevezetesen legelsősorban, amiről az előadó úr is megemlékezett már előadói beszédében, az egyszerűsítési törvény bizonyos revíziója már megérett. En ott voltam ennek a törvényjavaslatnak a születésénél, ismerem az akkori kormánynak és igazságügyminiszternek a felfogását, aki maga is nem végleges törvényalkotást akart létesíteni,' hanem az igazságszolgáltatásnak kívánt segítségére lenni, hogy olyan helyzetbe hozza, hogy zavartalanul működhessék tovább. Az egyszerűsítési törvény meggyőződésem szerint ma már betöltötte hivatását és éppen ezért javításra szorul. ' Általános jogi meggyőződés a bíróságnak éppúgy, mint a jogkereső közönségnek, hogy az értékhatárok megállapítása ma már idejét multa. Hozzájárul ehhez a gazdasági helyzet átalakulása is, mert hiszen, ha figyelemmel kísérjük és figyelő szemmel nézzük a gazdasági életet, akkor látjuk, hogy a gazdasági életben minden vonatkozásban bizonyos leegyszerűsödés érvényesül, nincs már úgy, mint a konjunkturális években, amikor mindenki nagy számokkal dobálózott, amikor a nagy keresetek és a nagy számok voltak dominánsak. Ma már az emberek, a régi vagyonos emberek is mind egyformán leredukálták igényeiket, kisebb numerusokkal dolgoznak, úgyhogy ma a 200 pengős fellebbezhetetlen értékhatár túlmagas, ma már a 3000 pen,gős járásbírósági értékhatár is túlmagas, amiért is ezeket az értékhatárokat feltétlenül javítani kell, ami a jogkereső közönségnek és az igazságszolgáltatásnak egyaránt szolgálná az érdekét. Éppen ilyen idejét multa és meghaladott intézmény meggyőződésem szerint az egyes bíróság szisztémája is, amely bizonyos meggondolással, nem egyszerre, de lassanként megszüntetendő volna. Sajnos, az egyes bíróság nem váltotta be azokat a reményeket és elgondolásokat, amelyeket hozzá fűztek. Éppen ezért szükséges a ma már mérsékeltebb ügyviteli számokra is tekintettel az egyes bírósági rendszert lassanként megszüntetni. Nagy böleseség volt az, hogy bizonyos magasabb fokon a társasbíróság: szisztémáját az akkori törvényhozás létesítette, mert a gyakorlatban beigazolódott, hogy ez a helyes. Atreformálandónak tartom bizonyos tekintetben a perorvoslati szisztémát is. Ezzel a kérdéssel részletesebben foglalkozni nem kívánok, csak idevetítem ezt a gondolatot, hiszen akik jogásztagjai vagyunk a parlamentnek, tudjuk, hogy mit értek ez alatt és mi a kívánalom, mert hiszen ezt a kérdést a jogásztársadalom már oly sokszor előhozta, hogy nem szükséges most még külön is indokolni. Az ügyforgalom tényleg csökkent. Ennek oka egyrészt a gazdasági viszonyok alakulása, másrészt pedig az, hogy a bíróságok ma már abban a helyzetben vannak, hogy gyorsabban tudnak ítéletet hozni és így nem indulnak olyan perek, amelyek eddig csak azért indultak, hogy a követelés érvényesítését ilyenmódon el tudják húzni. Most már ezek a különböző visszaélések nem érvényesülhetnek, mert megvalósul az igazságszolgáltatásnak az a kívánsága, hogy gyors legyen. A bírák helyzetével nem kívánok foglalkozni részletesebben, hiszen Pesthy Pál előttem szólott t. képviselőtársam és, Vázsonyi it. képviselőtársam ezzel a kérdéssel imár hővebben foglalkoztak. Mindnyájunk (részéről egyöntetű az az állásfoglalás, hogy a hírős ágpkról csak a legnagyobb tisztelettel és elismeréssel tudunk nyilatkozni, azonban ebben a téimaiköriben mégis szeretném egy dologra felhívni az igazságügyminiszter úr figyelimét; nem azért, mintha azt hinném, hogy ezzel a kérdéssel nem foglalkozik, hanem csak azért, hogy hangot adjak az én nagy szeretetemnek és tiszteleteminek a fiatal generációval szemben. Hiszen magam is szolgáltam közöttük a híróságnál, mint joggyakornok és mint bírósági jegyző, ismerem az ő bajaikat, igondjaikat és ismeremi azt a veszedelmet is, amely azzal jár együtt, hogy az a fiatal generáció nem tud idejében belejutni abba a pozicióha, amelyet ő tehetsége, tudása és képzettsége folytán megérdemel. Magam olyan időben kezdtem a bírósági szolgálatot, aimiíkor a legnyomorúságosabb volt az előmenetel, amiíkor még alibírói és aljegyzői állások voltak és amikor 38—40 éves korában került a bírói székibe az a fiatal bírói generáció. Nekem szomorúan /kelllett néznem azt, hogy igen tehetséges és kitűnő kapacitású fiatalemberek elsortvadtak, tönkrementek és elpusztultak abban a tehetetlen várakozásban, ami által az igazságszolgáltatásnak

1 is ikára származott, ímert olyan időben került oda az a, bíró, amikor már nem volt erejének a teljességében