Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-137

w Az országgyűlés képviselőházának 137. bői kimarad, mert egyedül Magyarországból i szintén nem lehet egy új Közép-Európát fel- | építeni. Arra kérném tehát az igen t. külügyminiszter urat, legyen kegyes nekem, — talán angol mintára — felelni erre az őszinte és tiszteletteljes kérdésemre: ha olyan jó sikerrel és eredménnyel tud az igen t. kormány más vonatkozásokban dolgozni, miért nem jutunk előbbre a Duaa-völgyének kérdésében, hol vannak itt a nehézségek, hol vannak az áthághatatlan akadályok? (Mozgás a középen.) Tu* dorn, hogy vannak politikai és lélektani akadályok, — éppen olyan jól tudom, mint t. képviselőtársaim — de a diplomáciának éppen az a feladata, hogv leküzdje» ezeket az akadályokat. Ha nem tudok elindulni az egyenes széles úton, akkor keresek keskenyebb ösvényeket, ahol valahogyan mégis előbbre vergődhetem. De megállni és nézni a nagy vitát, hogy a pánszlávizmus egy új formában, mint bolsevizmus, behatol Európa szívébe és itt csak állandóan filozofálni az időelmélet felett, hogy nekünk semmit sem kell csinálnunk, mert az idő mindent helyettünk és miértünk csinál és nekünk majd érett gyümölcsként fog majd minden az ölünkbe hullani: óriási hiba, — mert nekem éppen az a meggyőződésem, hogy az idő nem nekünk dolgozik, (Fábián Béla: Nem bizony!) hanem nekünk kell dolgoznunk. Nekem nem az a nézetein, hogy minél később térünk erre az útra, annál könnyebb lesz a helyzetünk. Állítom, hogy ha évekkel ezelőtt hozzáfogtunk volna ehhez, talán sohasem került volna a bolsevizmus Közép-Európa szívébe (Fábián Béla: Bizony nem!) ennyire közel hozzánk, ahol ma igenis nagyon közelről fenyeget bennünket. Miniszter úr, én lojális ellenfele vagyok, külpolitikai vonalvezetése legnagyobb részében asszisztálok, de ez a nagy kérdés, amely minket gyötör: mi lesz velünk itt Közép-Európában? Miért nem áll elő a mi kis Magyarországunk, mint kezdeményező? Ezer év óta a történelem predesztinált bennünket erre a sorsra. En már vagy hatízlben konkrét formában javasoltam és kértem, ihogy a Népszövetség útján kezdeményezzük egy dunai konferencia összehívását. Igaz, hogy közben a Népszövetség is válságba jutott, de ne méltóztassék azt gondolni, hogy ennek mi magyarok örülhetünk, mert nekünk, a Csonka-Magyarországnak a Népszövetségre nagyon is szükségünk volna, (vitéz Csicsery-Róaiay István: De nem erre!) Semmi másról nem szólok, csak arról, hogy valutánkat, pénzügyeinket külföldi kölcsön nélkül rendbehozni nem tudjuk s ehhez a külföldi kölcsönhöz az út mégis a Népszövetségen át vezet. Külföldi kölcsön pedig csak akkor fog jönni, ha Közép-Európában rend fog beállani. Miért ne állhatna fel Kánya magyar külügyminiszter és miért ne hirdethetné egy új Közép-Európa programmját, miért ne, adhatna egy új dunavölgyi programmât, megállapítva azokat az^ alapelveket, amelyeken velünk ilyen tárgyalási lehetőségeket eíképzelhetőknek tart. {Élénk helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző : Eckhardt Tibor ! Elnök: Eckhardt Tibor képviselő úr nincs jelen, feliratkozása töröltetik. Következik? Szeder János jegyző: Rupert Rezső! Elnök: Rupert Rezső képviselő úr nincs jelen, jelentkezése töröltetik. Kíván még vaKÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. VIII. ülése 1936 május 28-án, csütörtökön. 283 laki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. A külügyminiszter úr kíván szólni! Kánya Kálmán külügyminiszter: T. Képviselőház! Midőn a külügyi költségvetés vitájának keretében felszólalok, három kérdést szeretnék fejtegetéseim előterébe helyezni. Mind a három kérdés olyan, amely iránt — miként az eddig elhangzott felszólalásokból is megállapítani alkalmam volt — nagy érdeklődés mutatkozik a képviselőházban. Mindenekelőtt foglalkozni szeretnék a mai Európának még mindig forrongó, izgalomtól fűtött állapotával, amely már annyi pesszimisztikus kommentárra adott alkalmat. A második pont, amelyről beszélni óhajtanék, Magyarországnak az az állandó békés törekvése, hogy az ebben a kaotikus Európában felmerülő különböző áramlatok közepette a maga részére a körülményekhez képest kielégítő és fejlődésképes állapotot teremtsen. Végül szeretném megvilágítani néhány szóval annak a Népszövetségnek mai helyzetét, amely a lefolyt esztendőben olyan súlyos teherpróbáknak volt kitéve s amelynek reformjáról a legutóbbi időben annyi szó esett. Nem óhajtok a részletekbe bocsátkozni, nem óhajtom a lefolyt 18 esztendő történetét a t. Ház előtt lepergetni, mert ez amúgyis mindnyájuk előtt ismeretes, csak szeretném megvilágítani azokat a fő mozgató rugókat, utalni szeretnék azokra a vezérlő gondolatokra, amelyek —bár a látható felszín alatt működnek — rányomták erre a korszakra az ő bélyegüket s amelyek ennek a korszaknak politikai küzdelmeit irányítják. T. Ház! A négyéves világháború befejezésének időpontjában a győztes antant-hatalmak nemcsak Európában, de mondhatjuk az egész világoon olyan óriási hatalommal rendelkeztek, amellyel szemben sehol semminemű ellensúly nem jelentkezett. Nem is jelentkezhetett, mert tudvalevőleg a háborúban majdnem az egész világgal álltunk szemben. A győztes natalmak nem-is haboztak ezt az adott helyzetet teljes mértékben kihasználni, amiről világos tanúbizonyságul szolgálnak a különböző párizskörnyéki szerződések, amelyekkel Európa térképét és az európai népek sorsát kizárólag a szövetséges és társult hatalmak szempontjainak figyelembevételével rendezték újiá. Hogy ez az újjárendezés a gazdasági és más életbevágó érdekek mellőzésével történt, és .bogy elsősorban katonapolitikai és . stratégiai momentumok voltak a mérvadók ennél az újjárendezésnél, az közismert dolog. Ennek az egyoldalú rendezésnek két természetszerű következménye kellett, hogy mutatkozzék. Amíg egyrészt a csak óriásian súlyos küzdelmek után felülmaradt hatalmak, amelyeknek összes kívánságai a legmerészebb reményeket is túlhaladó módon mentek teljesedésbe, a legnagyobb mértékben érdekelve lettek a Párizsban létrejött új helyzetnek a fenntartásában, addig az alulmaradt nemzetek — amint kiheverték a háborút és a különböző forradalmakat követő aléltságot — mindjobban és mindhangosabban kezdtek tiltakozni az őket sokszor elviselhetetlenül sújtó rendelkezések ellen. Ha Európa háború utáni történetét akárcsak kis figyelemmel is vizsgáljuk, azon vörös fonálként látjuk végighúzódni a győztes hatalmaknak azt a törekvé-íét, hogy a békeorganizáció és egyetemes biztonság jelszavainak 39