Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.
Ülésnapok - 1935-136
Az országgyűlés képviselőházának 136. ülése 1936 május 27-én, szerdán. 225 a mérleg", vagy nem. Előrebocsátom, amint \ előrebocsátottam a múltban is, hogy Budapest székesfőváros vagyoni kérdésénél nincs semmi baj. A főváros, hála Istennek, megfelelő vagyontárgyakkal rendelkezik, a főváros más külföldi városokkal Összehasonlitva is, ebből a szempontból minden tekintetben, minden vonatkozásban rendben van. Nincs azonban lelkiismeretes ember, aki az eléje bocsátott adatokat megnézte sazt merné állítani, hogy a székesfőváros pénzügyeinek rendbehozatalára szükség nem lett volna. Igenis szükség volt, mert a fővárosnak deficitje, amelyet én a legutóbbi felterjesztés alapján 1,800.000 pengőben állapítottam meg, (Felkiáltások, balfelől: Több!) nagyon alacsonyan és azért ilyen alacsonyan, mert köziben már. bizonyos intézkedések történtek, valóságban ennél is több. Ez csak erre az évre vonatkozik, a főváros deficitje ennél sokkal több — én körülbelül 10 inillió pengőre teszem, legalább. (Petrovácz Gyula: Fischer harmincra!) Nem beszélve a főváros egyik nagy üzeméről, ahol még legalább 6 millió pengő deficittel kell számolni. (Müller Antal: Az autonómiának kellett volna elintéznie!) Lesz még módom arra, hogy erről a kérdésről itt a Ház színe előtt bővebben beszéljek, majd amikor a iszámok kijöttek. (Helyeslés.) Most csak néhány kérdésre kívánok röviden rámutatni. Ezzel a kérdéssel foglalkozott a főváros, foglalkoztak a városháza szakértői, a 17-es bizottság, az üzempolitikai bizottság, (mindenki a világon, a minisztérium megfelelő ügyosztálya és megállapítottam, hogy ahány megállapítás történt, az mind annyiféle volt. (Mozgás és derültség.) A számok valami bámulatos elaszticitást mutattak. Ne méltóztassanak azt gondolni, hogy az utóbbi években ebben a kérdésben nem volt munka és az utolsó percre hagytuk a dolgokat. Folyt itt munka, próbáltam én eddig is ^egyeztetni, ^ próbáltam .barátilag, simán elintézni a kérdéseket: uraim, nem lehet! Megmondom miért: azt a felelősséget, amellyel jár a Bszkrt. tarifaemelése, a fizetések leszállítása, egy sereg kínos és keserves szanálási momentummal együtt, — mert egy szanálás, történjék az magánháztartásban vagy az államnál, mindig keserves — politikai felelőséggel bíró pártok, amelyeknél számítanak a szavazatok, nem szeretik vállalni. Miután pedig nem szeretik vállalni, itt vagyok én, aki vállalom és már ma alá is írtam és ki is adtam a szanálási utasításokat. {Mozgás a bal- és a szélsőbaloldalon.) Az elv, amely engem ebben vezetett, az volt, hogy kétszer kettő négy és nem öt és nem három. (Farkas István: Igen, csakhogy ebben van ötös is, meg hármas is!) Ami már a szanálást illeti, most a 'szanálásról és annak egyes részleteiről csak a következőket említem meg: a tisztviselői kar státuszrendezése előnyt jelent a tisztviselőkre nézve, — a státuszrendezés is együtt történt a szanálással — mert a fővárosi tisztviselők 47 százaléka eddig függő helyzetben volt, ss mert a státusz nem volt rendezve, egyesek ideiglenes hivatalnokokként szerepeltek évekig és évekig. Ennek az anomáliának a szanálás most véget vet. Rátérek az üzemekre. Nem beszélve arról a három üzemről, amelyről volt szerencsém már kijelenteni, hogy ezeknél de facto deficit nincs, különösképpen a Bszkrt. helyzetével kívánok foglalkozni, ami a főváros egyik legsebezhetőbb pontja. (Ügy van! balfelől-) Egy közületnek üzemei lehetnek azért, hogy ellássanak olyan feladatokat, amelyek természetesen nem kezelhetők teljesen üzleti szempontból és lehetnek üzemei arra a célra is, hogy abból a közületnek jövedelme legyen. A Bszkrt. ügye azonban a következőiképpen állott akkor, amikor én ügyeibe beletekintettem: a Bszkrt.-alkalmazottak nyugdíja semmi néven nevezendő formában a jövőre a Bszkrt.-nál biztosítva nem volt. Biztosítékot képezhetett annak idején, átvitt formában a főváros vagyona, azonban a Bszkrt. felhasználva forgótőkére az alkalmazottak által befizetett Összegeket, azok de facto' mint külön nyugdíj tartalék nem voltak meg. De tovább megyek. A Bszkrt.-alkalmazottak nyugdíja azért sem volt biztosítva, mert azt mindenki tudja ma, hogy egy nyugdíjbiztosításhoz a fizetés legalább 12 százalékát kell hogy 'befizessék, — felét a munkaadók, felét a munkavállalók — itt azonban nem 12, hanem csak 6% volt a befizetés, tehát semmi néven nevezendő financiális alapja nem volt az égés« nyugdíjbiztosításnak, ha csak a főváros máshonnan és pótadó formájában ki nem fizeti, illetőleg lehetővé nem teszi, hogy ezek az alkalmazottak nyugdíjat kaphassanak. T. Ház! A főváros a Bszkrt.-tól jogosan területhasználati díjat kér, azt hiszem, 1,700.000 pengőt. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a főváros, mert pénzre volt szüksége, egyszerre 11 millió pengőt kapott a Bszkrt.-tól rendkívüli területhasználati díj címén, amivel ezt a vállalatot, amelyet úgyis a gazdasági helyzet sújtott, vérszegénnyé tette, aminek következtében a Bszkrt. kénytelen volt nem a saját tőkéjét használni forgótőke gyanánt, hanem idegen tőkéket, amelyekért nem tudom pontosan, de azt hiszem, 8%-ot fizet. A Bszkrt. tarifapolitikája a múltban rossz volt. Arra is rá kívánok mutatni, hogy a Bszkrt. azt a bizonyos 28 filléres jegyet leszállította 24 fillérre, minden pénzügyi alap és jog nélkül. Ez helytelen intézkedés volt. Mindenkivel megeshetik, de az kétségtelen, hogy olyan tarifával, amilyennel a Bszkrt. dolgozott, a kocsik nem futhatnak, így termelni, beruházásokat eszközölni) és olyan feladatokat megoldani, amilyenekre a Bszkrt. hivatva van, nem lehet. Márpedig éppen most folynak a hídépítések és más egyéb réven is a 'befektetést igénylő dolgok, ezekre pedig a Bszkrt. ~nak, egy fillér nem sok, de annyi tőkéje sem maradt és ha nem következett volna be a szanálás, állítom, hogy a Bszkrt. eladósodása havi 300.000 pengővel nőtt volna! Ismétlem: havi és nem évi 300.000 pengővel. Mi volt ezek után a teendő? Egész sereg terv feküdt előttem. Első gondolatom az volt, hogy a fővárosnak részt kell vennie a szanálásban, mert elvont annakidején egy igen nagy összeget. A főváros késznek is mutatkozott 500.000 pengő évi területhasználati díj elengedésére. A második, akinek részt kell vennie ebben a szanálásban, maga a Bszkrt. Nevezetesen a dologi kiadásoknál — és ez itt igen nagy tétel — 4 millió . pengőn felül történnek olyan Vörös ceruzázások, amelyek csak a legszükségesebb munkákat engedik meg. Végül pedig, sajnos, — végtelenül sajnálom és mindent megtettem ellene — igénybe kellett vennem és igénybe kellett venni a Bszkrt. tisztviselőinek illetménycsökkentését is. (Farkas István: -A legszomorúbb dolog! — Müller Antal: Ez a legkeservesebb! — Zaj.) Ez nagyon keserves és nagyon szomorú dolog és méltóztassék elhinni, nem is szívesen csináltuk, de meg kellett csinálni, még pedig a következő formá31*
