Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-135

Az országgyűlés képviselőházának 1< gyobb része kint a tanyákon, lakik és csak a kisebbik része lakik tulajdonképpen a városokban és a falvakban, a lakosságnak ez a része mind a közegészségügyi szolgálat, mint a kulturális szolgálat terén milyen nagy hátrányban van. Most látjuk csak be, milyen he

: lyes volt az az intézkedés, amellyel az elemi iskolákat szaporítottuk. Én ezekhez az elemi iskolákhoz óvodákat csatolnék és a pénzügyminiszter úr ma beterjesztett javaslatából látom, hogy az az álláspont, amelyre- 1931-ben itt a parlamentben a népjóléti tárca költségvetése kapcsán utaltam, úgy látszik a megvalósítás felé halad és az óvodák átvétele meg fog történni. A miniszter úr éppen a színmagyar fajtának a fennmaradását fogja biztosítani, ha ezt a kérdést ilyen módon fogja megoldani Szeretném azonban a miniszter úr figyelmét egy olyan kérdésre is felhívni, amelynek megoldását feltétlenül kívánatosnak tartom és pedig a gyermekvédelem egységeséé tételére. Lehetetlennek tartom, hogy a gyermekvédelem kérdésével részben az egyesületek, részben pedig maguk a hatóságok is foglalkozzanak, de azonkívül is több minisztérium intézkedjék ezekben a kérdésekben. Nagyon helyesen említette fel egyik képviselőtársam a pénzügyi bizottságban, amikor ezt a tárcát tárgyaltuk, hogy a mai gyámügyi rendszerben az elhagyottnak nyilvánított gyermek védelmére sokkal többet költünk, mint arra a gyermekre, amelyiket az anya tulajdonképpen magánál tarthatna és csak azért nem tart magánál, mert abban az esetben semmiféle támogatásban nem részesül. Nagyon jól tudom, hogy amikor ennek a törvénynek a végrehajtásánál egy kis könnyítés történt, az elhagyott gyermekek száma 60.000-ről majdnem 29 —30.000-re szállt le, mert lehetővé tettük azt, hogy a gyermek az anyánál megmaradjon s ennek következtében az anya segítségben részesüljön. A magam részéről feltétlenül szükségesnek tartom azt, hogy a miniszter úr a gyámügyi törvénynek ezt a részét revízió alá vegye és főleg a gyermekvédelmi intézkedéseket egységesö''" tegye. Az orvosok szociális helyzetén ma már csak úgy lehetne segíteni, ha egyrészt több munkaalkalmi területet nyitnánk meg előttük, másrészt pedig, ha az egyetemek nem ontanák olyan nagy mérvben a kész diplomásokat. E tekintetben csak egyetleu megoldást látok, amelyet az északi államokban is, tehát Norvégiában, Svédországban, Dániában követnek, ahol megadják ugyan a tanulás lehetőségét, ez azonban nem jelenti azt, hogy a diploma elnyerése által az illető maga álláshoz is fog jutni. A magam részéről nagyon helyeslem azt, ha az egyetemi hallgatók számát csökkentjük, tehát a numerus clausust tényleg végrehajtjuk, viszont nem tartom helyesnek, hogy a numerus clausus' áthágása bizonyos érdekek szempontjából történjék. Éppen ezért nagyon helyes volna Magyarországon is szigorúan végrehajtani a numerus clausust, tehát az egyetemi hallgatók számának csökkentését. Ezáltal lehetővé válnék az, hogy az orvosi proletariátus ne szaporodjék. Egy másik kérdésre is óhajtanám felhívni a t. miniszter úr figyelmét. Minduntalan felmerül a kérdés, szemére vetik különösen az intézkedő fórumoknak, az idősebbeknek azt, hogy elveszikk a fiatalok elől a kenyeret és az álláshalmozások kérdését állítják oda mint KÉPVISELŐHÁZI NAPLÖ. VIII, '5. ülése 193$ május £6^án, kedden. 177 olyat, amelynek mint egyedüli problémának megoldásával lehetővé válnék, hogy az illető orvosok kenyérkeresete megjavíttassék.^ A magam részéről az álláshalmozások kérdését kiküszöbölendőnek és feltétlenül megszüntetendőnek tartom, de ez csak akkor válik lehetségessé, ha ezeket a kis csepp állásokat, amelyek Különböző intézményeknél vannak, ezekben a formájukban az egész vonalon megszüntetjük. Felhívom a t. miniszer úr és a törvényhozás figyelmét is arra, hogy az 1927 : XXI. te. megadja a lehetőséget arra, hogy az egyes, betegbiztosítással, szociális biztosítással foglalkozó intézmények közös intézményeket hozhassanak létre, közös rendelőintézeteket, közös kórházakat létesíthessenek, közösen tarthassanak orvosokat is. Éppen ezért helytelenítem, igen t. miniszter úr, hogy méltóztatik lehetőséget nyújtani ma is arra, hogy kórházpolitikai szempontból is helytelenül tovább szaporítsák az ágyszámot Budapesten, és engedélyt méltóztatik adni egy külön baleseti kórháznak az Oti. részéről való létrehozására. Most építette ki a Mabi. a kórházát, a Máv. is épített egy nagy kórházat, itt áll rendelkezésre az Uzsoki-utcai kórház, (vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: 90%-os elfoglaltság van Pesten!)^ tehát feleslegesnek tartom egy új, nagy kórház létesítését. Inkább azt mondanám, t. miniszter úr, hogy méltóztassék ezeket az öszszegeket a betegek ellátására, az orvosi munka jobb dotációjára fordítani. Utalok itt egy nagyon érdekes dologra, amely ugyan nem tartozik a belügyminiszter úr jogkörébe, de mutatja, mennyire helytelen, hogy a közegészségügyi igazgatás nincs egy kézben. Az Országos Gazdasági Munkáspénztárnál 100%-ig valorizálták azokat a járulékokat, amelyeket a gazdák cselédeik és alkalmazottaik r után fizetni kötelesek, az Országos Gazdasági Munkáspénztár azonban az orvosi díjakat csak 40%-ig fizeti ki, úgyhogy ma 48 fillért fizet egy nappali látogatásért és 64 fillért egy éjjeli látogatásért. Ha már a gazdákat arra kényszerítették, hogy magasabb összegeket fizessenek be, akkor ne méltóztassék tartalékoltatni ezeket az összegeket ismét házak vételére, — mert ebből a célból tartalékolja az Országos Gazdasági Munkáspénztár ezeket az összegeket — hanem méltóztassék az orvosi honoráriumokat ie száz szászalókig valorizálni, annyit fizetni, amennyit a múltban is fizettek, azaz méltóztassék lehetővé tenni, hogy az orvosok munkájukért megfelelő dotálásban részesüljenek. Tudjuk nagyon jól, hogy az az orvos ezért a 48 fillérért 92 kérdőpontra köteles feleletet adni, tehát igen nagy adminisztrációs munkát végez azonkívül, hogy a betegek gyógykezelését is elvégzi. Méltóztassék, elképzelni, hogy ez a túltengő adminisztráció milyen eredményeket hoz létre és milyen animozitást vált ki magából az orvosi karból is. Utalok itt arra, hogy milyen nagyszerű közös intézménye van például a német orvosi karnak. Németországban még a régmúlt időkben létrehozták a betegpénztárak orvosai az Ärztliche Vereinigungot, a betegpénztári orvosok egyesületét, amely a szabad orvosválasztás alapján működik és amely egyesülés lehetővé teszi, hogy a honoráriumot, a munkáért járó fizetést megfelelően osszák fel, de amely szervezet^ ellenőrzi is az orvost a tekintetben, vájjon tényleg elvégzi-e azt a munkát és vájjon^ nem számítja-e fel esetleg visszaélésre vezető tendenciával az orvosi honoráriumot. 24