Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.
Ülésnapok - 1935-135
174 Az országgyűlés képviselőházának 1 dotta, hogy a parlamentáris kormányzás ön- > magában még nem biztosítja a nemzet szabadságát, ha nincs meg az Önkormányzat, amely önkormányzat felett a minisztérium csak abban a tekintetben gyakorol felügyeletet, (Csilléry András: Nem szanálási törvényekkel!) hogy az önkormányzat érdekei az állam érdekeivel ne kerüljenek összeütközésbe (l'etrováez Gyula: Hát, az egy szerencsétlen dolog volt!) Ezt is egy oknak tartom. Méltóztassanak azonban megengedni, hogy egy talán még kevesebb megértésre találó okra is rámutassak. (vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Nem kellett volna adósságot csinálni! — Osilléry András: Nem mi csináltuk, hanem az elődeink!) Ez a tisztviselői karnak egyre biyonytalanabbá váló helyzeteHa békében az a tisztviselő a munkaerejét a hivatalos munkaidőn túlmenőleg is az autonómia szolgálatának szentelte, két dologról bizonyos lehetett: egyfelől a megbecsülésről, másfelől pedig arról, hogy maga és családja sohasem szorul másnak a kegyelmére, abból a nyugdíjból, amely neki jár, az ő viszonyainak, igényeinek megfelelőleg mindig fedezni tudja életszükségleteit. Ma azonban erősen megváltozott ez a helyzet. Először jött az infláció, amikor az egyhavi fizetés vagy nyugdíj tulajdonképpen csak egy-két napra volt elegendő. Dehát ez csak átmeneti állapot volt. ezt még kiheverték volna a tisztviselők. Azt látjuk azonban, hogy egymásután hoznak törvényeket, amelyek nemcsak leszállítják az illetményeket a pénzügyi helyzetre való hivatkozással, módot adnak arra is, hogy az illető tisztviselőt, a nélkül, hogy valamely büntetendő cselkeményt követett volna el, kimozdíthassák állásából egy alsóbb és egy felsőbb bizottság útján. Azoknak a tisztviselőnkek, akik gondolkodnak egy kissé, más oldalról is aggodalmakat kell táplálniok. Azt látjuk ugyanis, hogy a nyugdíjterhek, de általában a személyi kiadások az állami költségvetésben évről-évre rohamosan növekednek. Már most egy gondolkodó tisztviselőnek feltétlenül eszébe kell jutnia, hogyha ez így megy tovább, ennek nem lehet más következménye, mint egy császármetszés, amikor vagy az illetményt, vagy a nyugdíjat, vagy mind a kettőt eltörlik, vagy ha nem törlik el teljesen, eltörlik esetleg bizonyos kategóriákban, de legalább is olyan lényegesen redukálják, hogy a tisztviselő vagy hátramaradott családja már nem is találja meg a viszonyainak megfelelő szerény megélhetést. Ha a tisztviselő ilyen bizonytalannak látja a helyzetet és ha nem akar mártír Jenni, — noha lehet, hogy egy sereg emberből mártír lesz, de ebből tanulnak a többiek, levonják a konzekvenciákat — akkor kénytelen gondoskodni arról, hogy csak a szorosan megszabott hivatali időt szánja munkára, a feltétlenül kijáró munkaerejét szolgáltassa a közületnek, a többit igyekezzék egy kis vagyon szerzésére felhasználni tisztességes úton, hogy ( kis _ vagyonkájából azután magát és családját biztosítsa az ilyen veszedelmes eshetőségek ellen. Visszatérve magára az autonómiára és az autonómia működésére, még egy körülményre kívánom felhívni a t. Ház figyelmét, olyan körülményre, amelyet Budapesten valószínű 1 leg igen kevesen figyeltek meg, a vidéken azonban nagyon, de nagyon érezhető a hatása. Kétségtelen, hogy a sajtónak a közületek ellenőrzésében igen nagy szerep jut. Mostanában a vidéken egymásután szűnnek meg az 35. iúése 1936 május 26-én, kedden. ellenzéki lapok, a vidéki gócpontokban egy1 egy kormánypárti lap marad, amely a dolog természeténél fogva kritikát nem nagyon gyakorolhat, új ellenzéki lap indítására pedig senkinek sem adnak engedélyt. (Ügy van! Ügy van! half elől.) Ha már most a törvényhatósági közgyűlés úgy hatáskörében, mint összetételében is annyira ímegvan bénítva, hogy alkal<matlan a közigazgatás vezetésére és ellenőrzésére, (Propper Sándor: Gleiehschaltolás hideg úton!) ha másrészről a tisztviselői kar is aggódni kénytelen jövője felett, nem látva azt biztosítottnak és végül ha még a nyilvánosság másik orgánumát, a sajtót is úgy megrendsza,bályózzák és elzárják az egészséges ellenőrzés, ellenmondás, megbeszélés és megvitatás lehetősége elől, akkor — azt hiszem — nem lehet csodálkozni azon, hogy több a megtévedt ember, mint máskor volt, nem lehet csodálkozni azon, hogy míg, ha a világháború előtt visszaélés bukkant fel valahol, valamelyik városban, azt rendesen kisebb tisztviselő, < mondjuk a végrehajtó követte el és legfeljebb egy-két tisztviselőt terhelt valami felelősség, mert az ellenőrzést nem gyakorolták elég hatályosan, addig ma az egyes helyekről egész bűnrészes csoportokat állítanak elő, amelyek hasznát látták az ott elkövetett szabálytalanságnak és egész csoportok vannak, mégpedig nagyon sokszor magasállású tisztviselők közül ilyenek. Ez természetesen a tisztviselői kar tekintélyét igen hátrányosan befolyásolja.^ Az is nagy hiba, hogy néha valamelyik városban elkövetett iszonyú panamákról írnak és végül kisül, hogy bizony semmiféle vagy csak nagyon kicsi visszaélés történt. Ebből egyfelől a,z keletkezik, hogy amely városnál ilyen vizsgálat folyik, annak a közvélemény előtt már eleve veszett híre van, másfelől pedig az, hogy azok, akik tudnak egy-egy olyan esetről, amelyben a vétek nem volt akkora, mint feltüntették, más esetekben sem helyeslik a történt, esetleg erélyesebb intézkedéseket és más esetekben, amikor talán csakugyan komoly volt a visszaélés, nem akarják azt elhinni. Így a, közvélemény teljes tájékozatlansága, a közigazgatásnak pedig fokról-fokra való lefelé süllyedése állhat csak elő. Éppen ezért csodálkozom, hogy amikor az Állami Számszék új elnöke ennek elhárítására igen alkalmas módszert ajánlott, — az újságban olvastam csak, nem tudom, hogy hivatalos formában is megtette : e, de azt hiszem, a belügyminiszter úr nem is várja, hogy jó gondolatot feltétlenül csak írásban terjesszenek eléje — amikor tudniillik azzal az ötlettel lépett fel, hogy az Állami Számvevőszék olyan osztállyal egészíttessék ki, amelynek feladata lenne a városok közigazgatásának számviteli ós pénzkezelési szempontból való állandó ellenőrzése, (Meizler Károly: Helyes!) akkor ezt a belügyminiszter úr nem igyekezett megvalósítani. A belügyminiszter úrnak az ügykezelés, az ügyvezetés ellenőrzése és irányítása ez esetben is a kezében marad, már pedig neki erre van szüksége és ezt a vizsgálatok ilyen rendszeresítése nem érinti. De ha ezek a vizsgálatok rendszeresen fognak folyni és^ ha azokat teljesen érdektelen fórum végzi (vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Már azok, rendszeresek!) és rendszeresen végzi, akkor a vizsgálat elrendelésének vagy megkezdésének ténye ném vet homályt a városra vagy a város tisztviselői karára, mint ahogy ma homályt vet, és annak az érdektelen, semleges, a kormányzat-
