Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.
Ülésnapok - 1935-135
35. ülése 1936 május 26-án, kedden. 166 Az országgyűlés képviselőházának terhekíkel való megterhelése, azt hiszem, leküzdhetetlen akadályokat jelentene. T. Képviselőház! A községi közigazgatást tartom én a, belügyi közigazgatás egyik legfontosabb részének, mert hiszen végeredményében minden rendelkezésnek ez a végrehajtója. Nagyon fontos közérdek tehát, hogy ennek a közigazgatásnak jó működése biztosítva legyen. A községi közigazgatás^ túlterheltsége azonban ma már a munka rovására megy. A rendeletek halmazán kívül különösen az adatgyűjtések, a .statisztikai munkálatok özöne foglalja el a községi közigazgatás idejének legnagyobb részét. Ezek a statisztikai munkálatok falun házról-házra való járást jelentenek, amihez járul még az, hogy ezekben a munkálatokban rendszertelenség van. A különböző szolgálati ágak ugyanis — mint a földmívelési, a népmozgalni és- a kereskedelmi szolgálat — külön-külön elrendelt adatgyűjtést kívánnak. Ehhez járul a rendeletek halmaza, ehhez járulnak a felettes hatóságok egymás tudtán kívüli intézkedései, amelyek mind sürgősek vagy azonnal végrehaj tan dók. Ezek mind úgy lefoglalják, valósággal íróasztalához láncolják a falu jegyzőjét, hogy legszebb és legfontosabb feladatára, igazi hivatásának, a falu vezetésének és irányításának munkájára nem marad ideje. Ez súlyos kárára van a közéletnek, mert a falu néne hovatovább nem jóbarátját, nem tanácsadóját látja a jegyzőjében, hanem csak adóbehajtóját, zaklatóját, aminek következtében elveszíti jó és helyes befolyását, szava elhalkul, nem rá hallgat, hanem inkább azokra, akik ferde vagv egyenes felforgató eszméket hirdetnek. A községi közigazgatást tehát meg kellene szabadítani adatgyűjtő munkájának rendszertelenségétől. Erre alkalmas volna az, hogy ezeket ,az adatgyűjtéseket egységes kezelésbe vennék, ami bizonyos célszerű rendet teremtene ebiben a munkában. Másrészt a felekezeti tanítókat is kötelezni kellene ezeknek a, munkálatoknak elvégzésére, úgy. amint kötelezve vannak erre az állami tanítók is, hiszen javadalmazásuk nagy részét, 90% -át voltaképpen az államtól kapják. A községek háztartása túl van terhelve olyan kiadásokkal, amelyek nem községi szükségletekből állanak elő, hanem a vármegye vagy az állam által rájuk rótt műnk álatokkal terhelik a községeket. Ilyen kiadások példáid a postaköltségek, aimielyéknek csak igen kevés százaléka vonatkozik a községek szüksétglétére.' ilyenek a távbeszélő kiadásai, hiszen a távbeszélőre községi ügyben alig van szükség, leginkább állami, főleg állami pénzügyi okokból használják a telefont. Ilyenek a testnevelés költségei, ilyenek az iskolánkívüli népoktatás költségei, az elszámlálhatatlan nyomtatványok költségei. Ezek a kiadások a, községek teherbíróképességét veszélyeztetik. T, Ház! Szólni kívánok a gyámügyi törvényről. A gyámhatósági tevékenységet az emberiesség és a társadalmi rend követelményei formálták az idők folyamán és ennek célja az, hogy preventív jog- és érdekvédelmet és azon túlmenő támogatást nyújtson a jogrendet fenntartó közület azokak, akik erre bizonyos okoknál fogva rá vannak szorulva. Ez a feladat megkívánja, hogy a gyámhatóság szervezete olyan legyen, mely az alaposság, cél és jogszerűség szempontjait egyaránt kielégíteni és hivatás ált, maradéktalanul • betölteni képes. jEzzel szemben melgállapítható, hogy ez a szervezet nemcsak a régmúltban, de ma ^em képes a gyámoltaknak különösen anyagi érdekeit megnyugtató módon képviselni. Számtalan szomorú példa bizonyítja ezt és tanúskodik a mellett, hogyan semmisültek meg jelenltős vagyonok a legutóbbi időkben is a gyámhatóság kezelésében, \ illetve r ellenőrzésére bízva, mert az illető hatóságok es közegek a vagyon kezelésének ellenőrzéséhez szükséges fíazdasági. pénzügyi és egyéb tájlékozottságigal, érzékkel és előrelátással nem rendelkeztek. Mindezek talán a soha eddig nem látott gazdasági visaonyokkal magyarázhatók, de a gyámoltak szempontjából nézve nem menthetők. • Ha pedig ezi így van, ha tehát megállapítható, hogy a gyámügy a célját rmai formájában és szervezetében szolgálni nem tudja, akkor azt át kell formálni. Legcélravezetőbb volna a gyámügyeket felelős kézbe letenni, olyannak kezébe, aki minden körülmények között képes megőrizni a gyámolt vagyonát, s akinek módjában áll anyagi felelősséget vállalni és ennek érdekében közegeit ellenőrizni. A. gvámügyet államosítani kellene, mert csak az állam tudja vállalni azt a felelősséget, amely nélkül az egész gyámkodás, gondnokolás csaknem teiesen üluzőrituis értékű marad. Ezeket az államfos ított gyám h altos ági szerveket az alsófokú bíróság hatáskörébe kellene he osztani és szoros összeköttetésbe hozni a gazdasági, kereskedelmi, ipari érdekéket képviselő szakavatott szervekkel. Természetesen ezen a szervezeten belül igen fontos lenne a fegyelmi és anyagi felelősség kiépíltése. Addig is azonban, amíg ez az átszervezés megtörténhetik, fontosnak tartanám az árvtaszékeknél a tanácsülésekben való határozathozatal és döntés rendjét visszaállítani, miként azi mégebbeu is gvakforlatban volt. Szabad legven még a belügyminiszteri hatáskörnek rendkívül fontos területére kitérnem. Ez: a. néfnegészségüq'v. Azok között a feladatok között, amelyekért a mai generációnak felelnie kell. a népegészségügy fejlesztése a legfontosabbak egyike. Nem kívánok statisztikai adatokat felsorolni, mert azok igen hajlíthatok és könnyen torzénet mutatnak. De meg kell állapítanom azt, hbgy ezen a téren még igen pok a tennivaló: ugyanakkor azonban mear kell •állapítanom azt is, ho<?v a belügvminiszteir úr kitűnő érzékkel és emberszeretettel, hivatalában itöltött rövid idő alatt máris erősen fokozta és gyorsított, a a fejődés menetét. Azok a törvényjavaslatok, amelyeket a belügyminiszter úr a. közegészségügy javítása érdekében a Ház elé terjesztett, meggyőződésem szerint a közeljövőben éreztetni fogják jótékony hatásukat, ö maga azonban azt mondotta,, hogy ezek a törvények csak kis részét képezik annak a^ nagy komplexumnak, amelylyel a közegészségügyet fejleszteni kívánja. Legyen szabad felhívnom a belügyminiszter úr figyelmét néhány fontos dologra, ezek között elsősorban a kórházig ápolási díjakra, amelyeknek terhe a legszegényebb falusi osztályra elviselhetetlen. Ma, az a helyzet, (hogy ha az, akinek 500 pengőt meghaladó ingatlana van. — ami vagyonnak nem nevezíhető — kórházi ápolásra szórni, maga kénytelen annak költségeit viselni. Ezek a költségek néha többszáz pengőre is rúgnak és ha ezeket ki kell fizetnie, esetleg egész kis vagyona rámehet. Ennek az állapotnak egy másik igen szomorú következménye az, hogy ezek a szegény betegek a kórházi ápolást nem merik igénybevenni, minek következtében a sokszor megmenthető élet, talán éppen a családfenntartó, pusztul el. Ezt az 500 pengő vagyoni cenzust tehát«
