Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-135

162 Az országgyűlés képviselőházának IS 5. ülése 1936 május 26-án, kedden. a működése, üdvös és helyes, hogy a nép ügyesbajos dolgait kivizsgálják és elintézzék. Magyarországon ezer esztendő óta ismeretlen fogalom volt a Nep.-élhareos és párttitkár intézménye. Tartson minden politikai párt titkárokat, ez ellen nekem sincs és senkinek sem lehet kifogása, de az kifogásolandó, hogy a kormánypárt élharcosai és párttitkárai a főispáni előszobákban, a vármegyeházán üljenek, s a vármegyeházán, amely valamennyiünké, nem egy párté — mint egy politikai pártnak az exponensei szerepeljenek és mindenbe belavatkozzanak. Köztudomású tény, hogy ezek levelezésben állanak a főszolgabírákkal és a főispánokkal. (Zaj a jobboldalon) Az ezeréves Magyarország megvolt ezek nélkül. A párttitkári intézménynek nem abban kell megnyilvánulnia, hogy állások elnyerését elintézze vagy a jegyzők és főszolgabírák ténykedését felülvizsgálja. A magyar törvények előírják a tisztviselői pragmatikát és ha az a tisztviselő, az a jegyző, az a szolgabíró vagy polgármester nem teljesíti kötelességét, akkor ne az élharcos és a fizetett párttitkár legyen az intézkedő szerv, (Ellenmondások jobbfelöl. — Felkiáltások jobbfelől: Nem intézkedik!) hanem ennek megvan a "maga fóruma és annál kell elintézni a dolgot. (Malasits Géza: A képviselőket is ellenőrzik! — Surgóth Gyula: Ez már túlzás!) Bár túlzás lenne mindaz, amit elmondottam; sajnos, saját tapasztalatomból és gyakorlatomból mondottam el ezeket. (Surgóth Gyula: Hol intézkednek ezek?) Látom, hogy ha megjelenik a párttitkár egy községben, akkor nem a hívekhez megy, hanem a jegyző úrnál teszi magas tiszteletét. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Egy hang jobbfelől: Ez nem kifogásolható!) Ez semmiképpen sem megengedett dolog és legkevésbbé megengedett az, hogy a Nep. országos főtitkára, mint ahogy ő maga is elismeri, a főispánoknak leveleket ír és utasításokat ad. (Zaj és ellenmondások a jobboldalon. — Surgóth Gyula: Mindenki írhat!) Ká fogok térni erre is. A főispán, mint köztudomású, közpénzekből veszi fel a fizetését. A belügyi tárca költségvetésében látjuk, hogy 29 főispánunk és egy főpolgármesterünk van, akiknek javadalmazása majdnem félmillió pengőt tesz ki. (Surgóth Gyula: Nem is sok!) Állandóan azt a megjegyzést hallom, hogy a, főispán a kormány exponense. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. — Felkiáltások jobbfelől: Bizalmi embere!) Ezt aláírom, a magyar királyi kormány exponense. De a magyar királyi kormány nem pártkormány. (Felkiáltások a jobboldalonTöbbségi kormány!) Láttam én már Bethlen többségét is és amikor nem volt többé miniszterelnök, nem volt többsége. A főispán igenis, lehet & magyar királyi kormány exponense, de perhorreszkálom azt, nogy a főispán egy pártnak legyen a vármegyei elnöke. T. Képviselőház! A belügyi tárca költségvetésében fontos tétel a magyar [közegészségügy kérdése is. örömmel kell megállapítanom, hogy e téren úgy a miniszter úr, mint Johan Béla. államtitkár úr minden lehetőt elkövettek már a múltban is, hogy a magyar közegészségügyet európai színvonalra emeljék és azt 'minden téren előmozdítsák. Ennek — .- különösen a vidéken — egyik fontos bizonyítéka az, hogy ivóvízszerzésre az idén 282.000 pengőt irányoznak elő, szemben a tavalyi 111.000 pengővel. Bármennyire tekintélyes is ez az összeg, mégis — és ezt a miniszter úr jobban tudja, vagy legalább is úgy tudja, mint én — még mindig nagyon csekély, (vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: De ez nemcsak állami feladat!) Tudom, igen t. miniszter úr, hogy ez nemcsak állami feladat, de az ország egyes részein, különösen hegyvidékein, — mint ahogy Göcsejen magam láttam ezt — az a helyzet, hogy a falvaknak nincs rendes kútjuk, s a két-hároméves gyermekek a noha-bort, a különböző csigereket, általában a rossz borokat isszák, (vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Ezer év óta!) Ez a magyar jövő szempontjából szomorú eredménnyel fog járni. S akkor, amikor a főispánoknak több jut, nekem perhorreszkálnom kell ezt a csekély összeget. A betegápolási hozzájárulás 2,219.000 pengőben van kontemplálva. Azt hiszem, pártkülönbség nélkül egyek vagyunk abban a kérdésben, hogy a betegápolási hozzájárulás szintén egyik súlyos gondja a magyar falunak. A legtöbb törvényhatóságnak nincs külön kórháza, így Pest környékéről a fővárosba hozzák be a betegeket, s ennek a vége az, hogy megbüntetik az apák ivadékát harmad- és negyedíziglen, mert a nagyapára, táblázzák az unoka kórházi ápolási költségét, e mellett nőnek a bekebelezési költségek, s bizonytalanság mutatkozik az egész vonalon. Nem elég a szegénységi bizonyítvány, vagyontalansági bizonyítvány is kell és tudok eseteket, amikor a beteg nem mer kórházba menni, 'mert ha súlyosabb betegséggel bekerül a pesti kórházba vagy máshová, a betegápolási járulékokat, ha van valami kis vityilója, arra irgalom nélkül betáblázzák s így részére a legsúlyosabb helyzet áll elő ezen a téren. A népbetegségek elleni védekezésnek egyik fontos része a betegszállítás kérdése is. Felvetem a kérdést, hogy a betegszállítás ügyét nem volna-e célszerű centralizálni? Elsősorban a Budapesten működő Önkéntes Mentőegyesületnek és a Városok és Vármegyék Országos MentŐegyesületénék fúziójára gondolok, amely két intézmény között, miként az igen t. miniszter úrnak bizonyára tudomása van róla, hatásköri összeütközések vannak állandóan. Itt van a biatorbágyi eset. Amikor a. Budapesti Mentőegyesület kivonult Biatorbágyra, akkor a pörök lavinája indult meg a Városok és Vármegyék Mentőegyesülete részéről, hogy olyan területre ment ki a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület, mely terület nem tartozik a körzetébe. Viszont a Városok és Vármegyék Mentő egyesületének a betegszállítása a legszigorúbb üzleti alapon történik, mert ha nem fizetik le azt a 30—40 pengőt, amibe a szállítás kerül, akkor a súlyos beteg elszállítására nem vonulnak ki. Előfordult az, hogy Pest, alól is kocsin hozták be a súlyos beteget, -aki még súlyosabban megbetegedett mire Budapestre értek vele, de sok eset fordult elő olyan is, amikor emiatt már nem is tudtak rajta segíteni. Azt az általam felvetett eszmét, hogy a mentés ügyét centralizálni kell, megfontolás tárgyává kellene tenni, annál is inkább, mert az állam nem nézheti tétlenül, hogy a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület kegyelemfillérekből tengeti az életét (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) s hogy nemes és minden tekintetben elismerést érdemlő tevékenységét a közönség kegyéitől tegyék függővé. A budapesti mentőkkel és általában a mentőkérdéssel kapcsolatban még egy kérdésre szeretném felhívni az igen t. miniszter úr figyelmét, nevezetesen arra, hogy tiltassék el a mentőegyesületeknél a medikusok alkalmazása. Ha egy medikus bekerül a mentőegyesületbe, mindjárt doktornak érzi magát és van-