Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-134

Az országgyűlés képviselőházának lé séget értek. Minden ezzel ellenkező felfogás, minden ezzel ellenkező megnyilatkozás végeredményben a mi magyar kisebbségünkre üt vissza százszorosan az elszakított területeken. Amint az egyenjogúságot kívánom a népek között odakint, ugyanúgy annak az elvi felfogásomnak kell kifejezést adnom, amellyel az általános leszerelés álláspontján állok minden nemzetre nézve egyaránt és amellyel a pacifizmust kívánom. Figyelembe kell azonban vennünk azt, bogy az egész világ fegyverkezik, figyelembe kell vennünk a realitásokat és akkor, — bár az általános leszerelés elvi álláspontján állok — azt kell mondanom, hogy önvédelmünkről nekünk is gondoskodnunk kell. T. Ház! Az egyetlen legyőzött állam vagyunk, amely minden tekintetben betartotta eddig a békefeltételeket. A Párizs-környéki békékkel sújtott államok között legelőször Törökország tette túl magát az eredeti békefeltételeken, később, amint éppen a közelmúlt események igazolták, Németország és Ausztria is túltette magát ezeken, Németország és Ausztria is bevezette az általános védkötelezettséget. Mi vagyunk a világon az egyedüli nemzet, amely még az önvédelemben is korlátozva van. Ismétlem, magam az egész világra nézve a leszerelés és lefegyverzés álláspontján állok, de ha az egész világ állig fegyverben van, akkor azt mondom, hogy nem lehetünk egyedül mi a pacifizmus álláspontján. (Boczonádi Szabó Imre: Akkor fogadja el a költségvetést!) Lehetetlen a pacifizmus az őserdőben, mert nem tudunk pacifista beszédekkel vagy a pacifizmus elvi álláspontjával a ragadozókkal és a vadállatokkal szemben védekezni, vagy eredményeket elérni, és a béke olajágával hiába^ közeledünk a bozótban leselkedő vadakhoz és ragadozókhoz. Amikor szomszédaink mind állig fegyverében, teljes készültségben vannak, és a szorító vasgyűrűként vesznek bennünket körül, ugyanakkor mi nem gondoskodunk kellőképpen önvédelmünkről. Ma ugyanis az a helyzet, hogy ismét a tatárjárás megismétlődése fenyeget. Három ilyen új, modern tatárjárás veszedelmét látom. Az egyik a pánszláv veszedelem, amely egyenlő a bolsevizmussal, (Ügy van! Úgy van! jobbfelől!) a másik a pángermán veszedelem, amely egyenlő a nemzeti szocializmussal, a harmadik pedig a kisantantnak Magyarország ellen fegyverkezett tökéletes szövetsége. Ilyen körülmények között általános védkötelezettségre és egy korszerű hadsereg kifejlesztésére volna szükség. Az általános katonai kiképzés minden eshetőségre alkalmas haderőt eredményezne. Szükséges ez akkor, amikor csonka országunk határain túl minden irányban állig fegyverben nem honvédségek, hanem korszerű modern fegyverzetű, légitámadásra és annak elhárítására tökéletesen felszerelt haderők vannak állandó fejlesztés alatt. Az általános védkötelezettség az egész polgárság testi és szellemi neveléséin kívül az ©gyén fegyelmezettségét, önbizalmát és önérzetét fo; kozza. A gomblyuk jelvényes élharcos, belső háborút viselő milica párthatalmi egysége helyett erre a nemzeti egységre van szükség. Ez a bajtársi szellemet, a testvéri érzést fogja jelenteni a ma uralkodó és fejét folyton felütő demagógiával, az állandóan ismétlődő és fokozódó osztály-, foglalkozási- és elsősorban bitfelekezeti izgatással szemben. (Mozgás a jobboldalon.) . ülése 1936 május 25-én, hétfon. ííí Nézetem szerint az általános védkötelezettség a munkanélküliség csökkentésére is feltétlenül alkalmas és igen jó fegyver volna. Maga után vonná a szervezendő hadseregnek korszerű nagy harci értékkel és légi fegyverzettel való felszerelése szükségességét. Ez a felszerelés nemcsak a haza biztonságát szolgálja, hanem munkaalkalmakat is teremtene és a pénzforgalmat is növelné. T. Ház! Minden év májusának utolsó vagy utolsóelőtti vasárnapján ünnepli az egész nemzet a névtelen katonának, a névtelen hősnek emlékezetét.^ A tegnapi napon ünnepelte ez évben is magába szállva és kegyelettel az egész magyar nemzet, az egész nép a névtelen hősöknek, a névtelenül elesett katonáknak emlékezetét. Ezek a névtelen hősök Nagy-Magyarországot védték, Nagy-Magyarország határainak védelmében estek el és amikor vérükkel öntözték az azóta elszakított magyar földet, nem vizsgáltak egymás között sem osztály-, sem társadalmi, sem foglalkozásbeli, sem felekezeti különbségeket. Amikor 17 esztendős koromban, mint egyike a legfiatalabb haditudósító-hírlapíróknak, a Mackensen-féle hadsereg kíséretében Temesvárról az akkori magyar-román határra, Verciorova felé mentünk, néhány órával a verciorovai vasúti híd felrobbantása után, onnan lesétálva Adakalé csónakkikötőjébe, egy kis fejfát láttam és a fejfán csak ezt a feliratot olvastam: »Itt nyugszik egy ismeretlen magyar hős.« Akkor még nem volt kőemléke az ismeretlen magyar hősöknek, nem volt még meg sehol az a szimbolikus kegyelet, amely azóta a nemzet kegyeletes lelkületéből sarjadt és kifejlődött; egyes névtelenül elesett hősöknek idegenben, ismeretlen helyen levő fakeresztjei, fejfái hirdették csak emlékezetüket. Ez az ismeretlen magyar hős magyar ember volt és akkor még magyar földön nyugodott, magyar földön, olyan területen, amely azóta megszűnt Magyarország lenni, olyan területen, amely azóta idegen uralom alatt áll, de amely területet mi mindenkoron, mint minden rögét, minden porcikáját az egykori Nagy-Magyarországnak, mindnyájan mindig Magyarországnak tekintjük és Magyarországénak kívánjuk vallani. (Elénk helyeslés.) Ez a kép merül fel bennem, ezt a képet látom magam előtt ma is, amikor a képviselőház előtt a honvédelmi tárca költségvetéséhez szólok hozzá és ez a kép növeli bennem annak a meggyőződésnek az igazságát és szükségszerűségét, amely azt mondatja velem, hogy csak egyenlő jogban összeforrt nép, bajtársi szellemben éb3 nemzet szerezheti vissza Szent István koronáját, a megtépett szentistváni palástot, Szent István országát, az ezeréves alkotmányos Magyarországot, azt a Magyarországot, amelyet valamennyien, kik ez ország polgárai vágyunk, mindig édes hazánknak kívánunk tekinteni. A költségvetést nem tudom elfogadni. Elnök: Karafiáth Jenő képviselő urat illeti a szó! Karafiáth Jenő: T, Ház! Előttem szólott t. képviselőtársammal szemben, akinek néhány állítását magamévá teszem, legnagyobb sajnálatomra homlokegyenest ellenkező következtetést kell levonnom. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy pártom nevében és megtisztelő megbízásából a honvédelmi tárca költségvetését hazafias készséggel, bizalommal eltelve és öröm15*