Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.
Ülésnapok - 1935-133
108 Az országgyűlés képviselőházának deneia. Hogy a vizsgálat nem fejeződhetett be mostanáig, az az ügynek természetében rejlik, annak alaposan kell megtörténnnie, az a képviselő úrnak is az érdeke. Ennek következtében azt hiszem, hogy mindazt a felvilágosítást és választ megadtam, amit most itt megadhattam, ' Ami a képviselő úrnak azt a kívánságát illeti, hogy a Németországból guruló márka és egyéb ilyen kérdésekben mint kormány vagy mint belügyminiszter nyilatkozatot tegyek és tegyek valamit a Ház asztalára, azt felelem, hogy semmit a világon nem tudok a Ház asztalára tenni, mert a kezeim közt ebből az, ügyből semmi néven nevezendő dolog" a világon nem volt és nincs, kivéve azt a fotókópiát, amely de facto, nálam volt 6—7 hétig és amelyet természetesen .akkor, amikor Zsilinszky Endre követelte tőlem, hogy most már adjam ki, vissza kellett adnom., Én arra kerém a képviselő urat, legyen szíves meggyőződve lenni arról, hogy a magyar rendőrség, a magyar ügyészség és bíróság ennek az ügynek kivizsgálásánál magát semmi más szempont által, mint az igazság szempontja által, vezettetni nem fogja és kérem szíves türelmét arra is, hogy addig, amíg ez az ügy lezárva nincs, én ne mondjam meg a magánvéleményemet semmiféle formában, mert az előbb említett okokból azt nem tehetem. Kérem válaszomnak tudomásulvételét. {Helyeslés a jobboldalon és a középen — Kölcsey István: És ne beszéljünk már annyit erről Hitelesítették : Brogli József dr. s. h. Csikvándi Ernő 9. £. naplobiráiő-bizottsági tagok. 133. ülése 19B6. május 20-án, szerdán. a kérdésről itt a parlamentben! Unalmas már az egész kérdés!) Elnök: Az interpelláló képviselő úr kíván a viszonválasz jogával élni? Kajniss Ferenc: T. Ház! Elsősorban egy kis tévedést kell helyreigazítanom. En nem az igen t. -belügyminiszter urat kértem arra, hogy tegyen le valamit a Ház asztalára; ellenkezőleg, azt mondottam, hogy ennek a propagandának, amely a guruló márka meséjéről szól, mindaddig nincs értelme, amíg a Ház asztalára a hamis fotókópiák helyett igazi okmányokat nem tesznek le. A belügyminiszter úr válaszát tudomásul veszem és őt arra kérem, legyen szíves megérteni egy egyéni becsületében megtámadott képviselőtársának lelkiállapotát akkor, amikor interpellációmat elmondtam. Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a belügyminiszter úr válaszát tudomásul venni? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a jegyzőkönyvet felolvasni. vitéz Kenyeres János jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Kérdem, van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyvre? (Nines!) Ha észrevétel nincs, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződött éjjel 12 óra 56 perckor.)