Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-133

106 Az országgyűlés képviselőházának 133. ülése 1936 május 20-án, szerdán. kás lesz a magyar képviselőházban, a másik oldalon, a jobb- vagy a baloldalon bárki egy­aránt. (Reisinger Ferenc: Csak ijesztgesse őket!) A vádak ismeretesek, igen t. Képviselőház. Elsősorban azzal vádoltak meg, hogy Német­országból pénzt hoztam; ezt az alapvádat senki, semmiféle formában nem bizonyította. Később két fotókópiát helyeztek el egymás után a Ház asztalára, amelyet ma Nagy-fotokópiának és Schmidt-fotokópiának nevezhetünk. Közben azonban kiderült az, hogy ez a fotókópia hosz­szú időn keresztül a belügyminiszter úr fiók­jában hevert. Én a belügyminiszter urat igen nagyra becsülöm, nagyrabecsülöm a politikai múltja miatt, nagyrabecsülöm a szociálpoliti­kai működése miatt, a belügyminiszter úr ellen és működése ellen nekem, mint képviselőnek, kifogásom sohasem volt és a belügyminiszter urat én, szerény politikai erőmmel támogatom. Mivel a miniszterelnök úr, aki erről az ügyről a belügyminiszter úr nyilatkozata szerint szintén tudomással bírt, jelenleg beteg, az ügy politikai részére mindaddig, amíg a miniszter­elnök úrral személyesen nem beszélhetek, nem óhajtok kitérni. En a pártpolitikában és a minisztériumok különböző eljárásaiban jártas politikus nem vagyok, nem is óhajtok ismerős lenni ezekkel a belső ügyekkel. Azt azonban egyenesen, nyíl­tan és férfiasan meg kell, hogy mondjam a belügyminiszter úrnak itt a Ház színe előtt, hogy nekem végtelenül fáj az a tény, hogy a belügyminiszter úrnál akár igaznak, akár ha­misnak feltüntetett, az egyéni becsületemet érintő dokumentum heteken, egy hónapon, vagy hosszabb időn keresztül pihenhetett a nélkül, hogy engem ezért barátságosan és férfiasan felelősségre vontak volna. (Csoór Lajos: Ebben nagyon igaza van!) Sőt állítom azt, hogy amennyiben a Zsilinszky Endre által átadott fotókópiának ügye az első pillanatban elintéz­tetett volna és engem, felelősségre vontak válna érte, akkor az a szörnyű politikai botrány, amely az egész országot felkavarta, be sem következhetett volna, mert én idejében meg­adtam volna a felvilágosítást erre a fotó­kópiára vonatkozólag. Budapestet nagyon sokféle városnak lehet nevezni, csak éppen a titkok városának nem nevezhetjük. Ebben a városban nincs titok ; ezért voltam bátor már az első beszédemben a napló tanúsága szerint célzást tenni arra, hogy ez a fotókópia hosszú ideig igen magas hivatali asztalfiókban hevert Ha engem meg­kérdeztek volna, hogy mi van ezzel a fotó­kópiával, megmondtam volna. Magyarország iránt barátságos állam Ké­metország. Ezt a barátságot elsősorban a ma gyár kormányzat tartja fenn és ennek a he­lyes, üdvös politikának a belügyminiszter 'ír is egyik exponense ás egyik politikai expo­nense vagyok tiszta meggyőződésem szerint én is. Azt, hogy ment-e Németországba egy mi­niszterhez — ahogy azt Zsilinszky Endre ál­lította volt a belügyminiszter úr előtt — egy ilyen beadvány, arról a belügyminiszter úr rövid 48 óra alatt idejében meggyőződhetett volna. A további eseményekről a belügyminisz­ter úr volt szíves kiadni egy nyilatkozatot, Ezt a nyilatkozatot a Népszava a következőkép­pen ismertette (olvassa): A belügyminiszter sajtónyilatkozata megerősíti Bajcsy-Zsilinszky Endre előadását.« Főcím: »Nem lehet mellék­vágányra terelni a Rajniss-levelek ügyét.« TTgy a Népszavában, mint más sajtóorgánu­mokban, amelyek minősíthetetlen módon ka­yariják tovább^ az ügyet, habár az a rendőrség és az ügyészség kezén van, az igen t. belügy­miniszter úr állítása szerint is, legújabb nyi­latkozataikban és cikkeikben már azt írják, hogy a rendőrség beismerő tanukat hamisí­tott ebben az ügyben, a nélkül, hogy ellenük bármi néven nevezendő eljárás indult volna. A mai Népszavában pedig azzal a címmel, hogy »Schmidt László beismerő vallomása ha­mis«, azt írják aneg újra, hogy az I. számú Rajniss-levél tartalma megfelel a valóságnak, hogy egy Goy András nevű hites törvény­széki gépszakértő megállapítása szerint Schmidt László beismerő vallomása nem felel meg a tényeknek, mert az aradiutcai gépleíró írógépeinek betűi nem egyeznek meg a kérdé­ses levél betűivel. A »Magyarország« ma esti száma meglehetősen perfid technikával újra cikket ír, amelyben főcímben úgy tüntette fel a dolgot, mintha ez való lenne, alcímben pe­rig interjú formájában azt közölte, hogy ez a Goy nevezetű — érdekes neve van — törvény­széki srépszakértő semmiféle nyilatkozatot ebben az irányban a Népszavának nem adott. Nem tudom, hogy a belügyminiszter urat mi indította arra, hogy megtegye azt a kije­lentést, hogy Magyarországnak érdeke, hogy erről a kérdésről a fotókópia a magyar közvé­lemény elé ne kerüljön. Szerény véleményem szerint Magyarországnak nem volt érdeke az, hogy ez a fotókópia ne kerüljön a közvélemény elé, mert én a magam tiszta becsületességével bármikor nyugodtan védekezhettem volna ez ellen a fotókópia ellen. Az igen t. belügymi­niszter úrnak feltétlenül megvolt az oka arra, hogy ezt a lépést megtette. Kijelentem, elis­merem, hogy az ország kormányzásában lehet­nek olyan lépések, amelyeknek rugóit a nyil­vánosság előtt; egy felelős miniszter nem is­mertetheti, ennélfogva a magam részéről bi­zonyos emberi fájdalommal állapítom meg, hogy a dolog úgy történt, ahogy történt, anél­kül, hogy bármi néven nevezendő további kon zekvenciát a belügyminiszter úr eljárásából le­vonnék. A magam részéről azonban mindazok után, amik történtek és amikről a belügyminiszter úr, mint a magy. kir. rendőrség feje, bizonyára tud, azt kérem az igen t. belügyminiszter úr­tól, hogy úgy nyilatkozatával, mint tekintélyé­vel vessen véget annak a politikai^ izgatásnak, amely e kérdésnek további csűrése és csavarása körül folyik. A guruló márkának buta meséjét nem lehet az ország külpolitikai érdekeinek sérelme nélkül heteken keresztül tárgyalni, (Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) anélkül, hogy erre vonatkozólag a Ház asztalára a belügy­miniszter úrnak vagy a magyar kormánynak pozitív bizonyítékokat ne szolgáltatnának. (Kölcsey István: Nincsenek!) Én ezzel nem á belügyminiszter urat támadom, hanem a bel­ügyminiszter urat kérem meg a megfelelő in­tézkedésre. Arra kérem: méltóztassanak lehe­tővé tenni, úgy az igazságügyminiszter úr, mint a belügyminiszter úr, egyrészt a rendőr­ségnek, másrészt az igazságszolgáltatásnak fejei, azt, hogy ebben az ügyben a végleges igazság ne elhúzottan, ne hosszú idő múlva, hanem soron kívül véglegesen a magyar kö­zönség rlé kerüljön, mert a magyar közönség ezt megérdemli és mert a képviselőháznak egyik tagja egy ilyen váddal szemben szintén megérdemli azt, hogy a hatóságok soron kívül iparkodjanak ügyét elintézni. Igen szépen ké­rem a belügyminiszter urat, méltóztassék eb-

Next

/
Oldalképek
Tartalom