Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-131

£92 Az országgyűlés képviselőházának el nemcsak a szociáldemokráciától, hanem magától a szakszervezeti gondolattól is, — amely jogos — mert ez a szociáldemokrata tmunkásszeryezkedés a liberális elemek és elvek hálójába és útvesztőjébe került. De elfordult tőle imagának a munkásságnak nagyobb része is. Nemcsak azért, — aimit'a háború után általában tapasztalunk, — mert még az a része is, amely köztük volt, kiábrándult ezekből a marxista ideákból, nemcsak azért, inert a helytelenül vezetett szociáldemokrata vállalkozások összeroppantak és velük együtt összeroppant az ott tömörült munkásság is, hanem éppen azért is, mint mondottam^ mert a munkásság, amennyire helyesnek tartja — velünk együtt — az ő szakszervezeti alapon való szervezkedését, a védelmet a kizsákmányoló tőke ellen, ma éppen annyira vágyódik arra, hogy a nemzeti gondolat alapján együtt lehessen a nemzeti társadalom miniden rétegével. Nemcsak a t. Ház részére, hanem talán különösen azok részére szeretnék néhány adatot ismertetni, akik a Rajniss—Peyer—Györki-féle affért a szociáldemokraták részéről, hogy úgy muondjam, az ő talajtvesztett elkeseredésük kirobbanásának látják. Nem egészen így van, mert amennyire igaz az, hogy 1925-től 1930-ig mérhetetlenül csökkentek a szociáldemokráciának nemcsak politikai,ihanem szakszervezeti sorai is, az 1930-tól 1935-ig terjedő időben újra bizonyos javulás tapasztalható. Itt csak néhány adatot ismertetek. A vas- és fémmunkás szövetség, a legerősebb szövetség 1925nben 34.087 főnyi taglétszámainál, 1930-lban 21.066 főnyi taglétszámmal bírt, tehát 38%-os veszteséget szenvedett, 1930-tól 1935-ig pedig 24.096 főre szaporodott, tehát 14%-os javulás állt elő. A nyomadász szakszervezet 1925-től 1930-ig

1 ugyancsak 38%-os taglétszám-veszteséget szenvedett, míg 1930-tól 1935-ig 14*4%^kal javult a helyzete. A faimunkásoknál a legérdekesebb a helyzet, ott 41'5%-tos volt a veszteség <az első említett Öt évben, az utóbbi Öt évben pedig, tehát 1930-tól 1935-ig, 56%-os volt a taglétszám! jaívulásai. így végigmehetnénk a különböző szakszervezeteken el egészen — talán mégsem egészen — az Altalános Fogyasztási Szövetkezetig. Tudom, t. Ház, hogy ez tulajdonképpen nem igazi javulás, mert ha figyelembeveszem a lakosság szaporulatát és vele együtt a tanoncok szaporulatát is, ha figyelembeveszem az általános gazdasági helyzet javulását, — ami elsősorban éppen az ipari munka táborában következett be — ha figyelembeveszem azokat a szociális és munkásvédelmi intézkedéseket, amelyek hozattak, akkor még mindig nem olyan különösen feltűnő ez az újabb szociáldemokrata térnyerés. De valahol mégis hiba van. Furcsának találom, hogy amikor a mélyen t. pénzügyminiszter úr állami költségvetésünk bevételi oldalán 3 millió pengős kiesést jelentő kedvezményt hoz be az egy szobakonyhás lakásokra nézve, akkor ebből rögtön a független kisgazdapárt kovácsol magának tőkét és tömegeket és amikor megszületnek — mert a vezér kinyújtja kezét a munkásság felé — a munkásvédelmi, a szociális intézkedések, akkor ebből a szociáldemokratapárt csinál magának taglétszámszaporulatot. Valahol hiba van. En ezzel nem kívánok most foglalkozni, erre talán később sem lesz szükség, de ha lesz, úgy bizonyára lesz módom is arra, hogy más alkalommal behatóbban érintsük ezt a kérdést, hogy hol van itt a hiba és miért van a hiba, aminek nem volna szabad lennie. Akárhogy is áll a dolog t. Ház, a magyar 131. ülése 1936 május 18-án, hétfőn. kézmunkásság a nemzet egyik legfontosabb és egyik legértékesebb rétege, erős és dolgos és állítom, hogy kevés szeretettel, kevés jóakarattal igenis a nemzeti gondolat szolgálatába állítható, különösen akkar, ha szabadon és bátran megyünk előre a reformgondolatok terén, — amit Meizler t. képviselőtársam kért számon tőlünk, a reformáramlathoz, reformkorhoz és reformkormányhoz tartozó képviselőktől — mint mondom, szabadon és bátran, ütemesen, de megfontoltan: a helytelen és igazságtalan vagyon- és jövedelemelosztás terén, a helytelen és igazságtalan adóztatás terén, hogy betömjük azt a szakadékot, amelyet már említettem s amely fennáll társadalmunk egy egészen csekély, rendkívül jól prosperáló és jól élő rétege és milliós tömegeinek szegénysége között, azt ä szakadékot, amely csak továbbmélyül, ha nem foglalkozunk vele rendszeresen és átfogóan s amely szakadékról a háborúelőtti elpuskázott orosz életnek világi szempontból egyik legkiválóbb, de vallási szempontból talán legelfogultabb elméje, Pobedonescev a következőket mondotta (olvassa): »Nálunk is,mint az egész világban, egy rettenetes mélység tátong és pedig a pauperizmus mélysége, mely a szegényt megmérhetetlen szakadékkal választja el a gazdagtól. Mi mindent nem dobunk mi ebbe a szakadékba, csakhogy betöltsük azt. A pénznek, a tőkének egész rakománya, a prédikációknak és épületes könyveknek tömege, a lelkesedés túláradó folyamai, ezer és ezer általunk kigondolt intézmény, s ibár mindezt elnyeli a tátongó szakadék, minden marad úgy, ahogy régen volt. Nincs-e nekünk valamely titkos javaslatunk, mely a szakadék betöltésére alkalmas gyógyszert magában foglalná? - Ez a javaslat^ már nagyon régen elhangzott, s mi mindnyájan jól ismerjük azt, amely ekként hangzik: TTj parancsolatot adok nektek, és pedig, hogy szeressétek egymást, úgy, amint én szeretlek titeket.« Amikor én ennek az orosz államférfiúnak szavaira utalok, és felhívom elsősorban a feudalizmus és a monopol-kapitalizmus elemeinek figyelmét ezekre a szavakra, és utalok arra, amit Thallas görög bölcs mondott, hogy »Az a nép a leggazdagabb, ahol a gazdag nem túlgazdag és a szegény nem túlszegény«, akkor azt hiszem, hogy a 'magyar kézmunkásság érdekében cselekszem. Amikor ebben a költségvetésben a kézmunkásság érdekében való előrehaladást látok, amikor, — amint^ mondottam, — 210 millió pengő van benne általánosságban felvéve beruházásokra, tehát új munkaterületek részére előirányozva, és amikor erről a költségvetésről megállapítható az, hogy nem elhamarkodva, de igenis, az igazi reformgondolat jegyében megfontoltan halad, gazdasági vetületét jelentve annak a munkának, amelynek útján menve, új jövendő felé, a nemzeti kollektívizmus felé szeretnénk jutni a magyar életben, akkor ezt a költségvetést^ általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául örömmel elfogadom. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Horváth Ferenc képviselő urat illeti a sző. Horváth Ferenc: T. Képviselőház! Nagyon örülök annak, hogy előttem szólott képviselőtársam sok megállapításával egyetérthetek; egyetértek különösen azzal, amit arra a mély szakadékra vonatkozólag mondott el, amely az ország egyes társadalmi osztályai között,