Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-131

582 Az országgyűlés képviselőházának toól áll elő. A forgalmiadónál 7"5, a fogyasztási adónál 1"5 millió az emelkedés, a vámjövedéknél pedig 2 millió emelkedést látunk:, vagyis háromszor akkora ta® emelkedés, mint az egyenes adóknál. Ez igen nagy aránytalanság és mint antiszociális jelenség kifogásolható a költségvetésiben. Mindez mikor történik

Ï Akkor, amikor — mint az előttem szólott tisztelt képviselőtársam

1 is kifejtette — az egyke tényleg elhiarapódzóban van, amikor már nemcsak az eredeti fészkében: Baranyában, hanem más helyeken is mutatkozik. (Gr. Pálffy-Daun József: Es ugyanakikor egyes osztályok tobzódnak!) Ez is idetartozik, azonban kétségtelen, hogy a gazdasági helyzet is hozzájárul láz egyikéhez. Ha a cukorfogyasztást nemcsak mint ia gyermegtáplálkozás terén fontos tényezőt nézem, hanem az egész népesség táplálkozása szempontjából fontos fokmérőkónt vizsgálom^ azt látom, hogy Magyarországon az évenkinti fejadag 9—10 kilogramm, körül v-an. De tessék megnézni, faluhelyen hogyan van ez. Faluhelyen az évenkinti fejadag nem több, mint 1 ikilogramm. (Ügy van! balfelöl.) Lassankint a cukor csak ta gyermekek és betegek orvossága lesz, (Mozgás és zaj a baloldaton.) 7&Skban az egyik községben a tanító beszéd- és értelemgyakorlat közben >a cukornak fogalmát ismertette. Kiderült, hogy 50 gyermek közül nyolc egyáltalában nem ismeri a cukor fogalmát, cukrot sohasem evett, cukrot még nem is látott. (Zaj.) De ha a húsfogyasztást nézzük, itt is így van. Egészen közkeletű szólásmondás már az, hogy ha a gazdaember falun húst eszik* akkor vagy a gazda beteg, vagy pedig az az állat, amelyik a húst adja. A születések száma csökkenőben van, de nemcsak az egyke harapódzik el. Faluhelyen újabban a házasságkötések száma is alaposan megcsappant. Ezen cseppet sem lehet csodálkozni, mert ez ma nemcsak morális, hanem gazdasági kérdés is. Tovább megyek. Nemcsak a kenyér hiányzik nagyon sok helyen, hanem faluhelyen, vidéken a víz is. Nem a mindennapi fürdéshez, mosdáshoz szükséges vízmennyiség hiányzik. Dehogy! Az állatot nem tudják megitatni! Még arra is van példa sok községben,, hogy éjjelre a kutat erős lakatokkal lezárják, drótsövénnyel veszik körül, és úgy őrzik, nehogy éjjel a szomszéd ellopja a vizet. Ilyen vízhiány van már faluhelyen! Ezen a téren örömmel látom, hogy igenis a belügyminiszter úr erre a célra már fordított bizonyos összegeket, nagyon keveset azonban, ez tehát csak csepp a ten

gerben. Ha ezeket a kérdéseket vizsgálom, akkor azt kell mondanom, hogy a költségvetésnek ez az antiszociális irányzata azoknál az okoknál fogva, amelyeket most elmondtam, a legroszszabbkor jön. De még ez sem volna baj, ha itt egyszeri esetről volna szó, ha a költségvetésben most először látnók csak ezeket az antiszociális jelenségeket, ez azonban, sajnos, rendszerré vált. Hiszen feltűnt, amikor az 1934/35-ös költségvetést tárgyaltuk, hogy míg az egyenes adóknál az apadás 19 milliót tett ki, ugyanakkor a forgalmiadónál 4'6 milliós, a fogyasztásiadónál pedig 0'5 milliós többlet mutatkozott. Az akkori előadó úr úgy magyarázta ezt annakidején, hogy a javuló^ tendencia a közvetett adóknál gyorsabban jelentkezik, míg az egyenesadóknál lassabban, mert az egyenesadókat az előző évi költségvetés ISI. ülése 1936 május 18-án, hétfőn. adatai alapján vetik kii. Am, ha ez igaz volna, abban az esetben most, két év után már az egyenesadóknál kellene jelentkeznie ennek a csökkenésnek, nem pedig ismét a közvetett adóknál,, mint ahogy de facto ott jelentkezik. Kétségtelen, hogy a közvetett adót könnyebb behajtani, mindenki koncedálja, hogy biztosabb bázisát adják az államháztartásnak; az is kétségtelen azonban, hogy sokkal krudélisebb, sokkal kegyetlenebb adóforma, mint az egyenesadó, mert nem simul az egyénhez és a jövedelmekhez nem arányosítható. A pénzügyminiszter úr bizonyos javulást lát, amely javulást azonban egészen biztosan egyedül csak az óriási és máris nagyipari termelésnél lehet látni és ez a javulás a pénzügyminiszter úrnak úgy látszik csak arra volt jó, hogy éppen a legszegényebb társadalmi osztályok terhét növelje. Aminek azt lehet ellenevetni, hogy a közvetett adók, különösen a forgalmi és fogyasztási adó emelkedése tulajdonképpen automatikus, vagyis a forgalom növekedésével automatikusan áll elő. Ez a gondolat igaz lehet, ha azonban ebbe belenézünk, mit látunk, miért emelkednek a közvetett adók tételei? Emelkednek elsősorban mégis azért, mert a nép szaporodik, a lakosság száma emelkedik és így a primer szükségletek beszerzése természetszerűleg növeli a forgalmat és a fogyasztást. A valóság azonban az, hogy a fogyasztás növekedik ugyan, ámde a fogyasztók ugyanabból a jövedelmi kontingensből kénytelenek azt fedezni, következésképpen mégis csak az ő szegénységük, az ő fogyasztásuk adóztatik meg elsősorban. Már most, ha így állanak a dolgok, akkor azt mondhatjuk, hogy a fény és árny csodálatos keveredéséből a falu, a vidék úgyszólván semmit sem látott. Ha pedig azt a kérdést akarom felvetni, hogy ebben a költségvetésben jelentkezik-e és miképpen jelentkezik reformtörekvés; akkor a következőket kell megállapítanom. A tavalyi expozé alkalmával a pénzügyminiszter úr úgy jellemezte célkitűzését, hogy reális és hatékony pénzügyi és gazdasági megalapozást akar adni a reformalkotások számára. Ez a célkitűzés nagyon szép, de ha ezt tavaly még nem is lehetett megvalósítani, mert nagyon közel voltak akkor a választások és a kabinet megalakulása, de ma már joggal reklamálhatjuk ezeknek a reformtörekvéseknek hiányát. Azt kell mondanom, hogy ez a költségvetés nyílt bevallása annak, hogy a reformok felé való haladás csak a legkisebb mértékben sikerült. (Kun Béla: Ott ülnek a kartelvezérek!) Csodálatosan nagy az ellentét a választások előtti ígéretek, a választások előtti reformtörekvések és szándékok között és ennek a költségvetésnek liberális orthodoxiája között. (Ügy van! Ügy van! a balközépen. — Zaj.) Lényeges változást sehol sem látunk, lényeges változásról nem lehet beszélni, már pedig a jelenlegi deficit mellett a költségvetésnek egy új vágányra való átállítása évről-évre nehezebb is lesz. (Rajniss Ferenc: A Tébe. nem engedi! Ki van zárva! — Ügy van! Ügy van! a középen.) Ennek a költségvetésnek nemcsak az a feladata, hogy a pengő értékét fenntartsa, nemcsak az a feladata, hogy az általános egyensúlyt fenntartsa, hanem az is feladata, hogy a tömegek megélhetését szolgálja, és ha már egyszer arról van szó, — és olyan sokszor hallottuk azt emlegetni — hogy mikor lesz már egyszer a magánháztartás is szanálva, akkor