Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-131

574 Az országgyűlés képviselőházának országnak. Minden kultúrországban előtérben áll a munkanélküliség problémája és a kor­mányzatok legnagyobb gondját az okozza, hogy mit csináljanak a munkanélküliekkel. A mezőgazdasági népességnek nálunk 24%-a ál­landó munka- és keresetnélküliségben sínylő­dik» (Baross Endre: Télen!) ezt mondj a^ egy képviselőházi irat. Ha a képviselő úr kíváncsi rá, meg fogom mutatni. Az iparban sines munka, a szellemi munka értéke ijesztően csökken. A kínálat sokszorosan túlmegy a ke­resleten és a vállalkozó, a gyáros, a bankár, a földbirtokos »magyar testvérek« ezt a szé­gyenteljes állapotot szégyenteljes 'bérek fizeté­sére használják fel. A munkanélküliségnek nem ráolvasás, nem kendőzés az ellenszere, azt nem elrejtéssel le­het gyógyítani. Kultúrállamokban a munka­nélkülség ellen elsősorban a munkanélküliség esetére szóló kötelező biztosítás bevezetésével, másodsorban a munkaidőnek a termelés fejlő­dését tekintetbe vevő arányosításával küzde­nek. (Baross Endre: Németországban megoldot­ták! — Kéthly Anna: Hogyne! Internáló tá­borokkal!) Még az ön szerelmetes Németorszá­gában is fizetnek ^segélyeket a munkanélküliek­nek! Ez egyébként a régi, weimari Németor­szág rendszerének- maradványa, amelyet a hit­leri erély sem mert visszafejleszteni. De min­den más kultúrországban is bevezették a mun­kanélküliek támogatását és hallatlan nagy ösz­szegeket teremtenek elő és folyósítanak köz­munkákra, a munkaidőt pedig állandóan csök­kentik, úgyhogy most már a heti 40 órás munkaidőnél tartanak. (Mozgás a középen.) Amerikában még ennél is kevesebb. Európá­ban még csak 40 órás van; de természetesen a 36 órás munkaidő felé megy az irányzat, A mi reformkormányunk és reformparlamentünk azonban egyiket sem fogadja el és közönyösen szemléli a munkanélküliek pokoli vergődését. Itt van azután, t. Képviselőház, a másik probléma, az ifjúság problémája.. Mennyit sza­valnak erről! Köteteket töltene meg az, amit erről közszereplő, részben felelős állásban levő egyének beszélnek, de cselekedni, — azt már nem akarnak. — Kenetes frázisoknál, szemfor­gató Ígérgetéseknél egyebet az ifjúság még nem kapott. Néhány száz ifjút elhelyeztek ugyan, — ezzel el is dicsekedtek úton-útfélen — ez azonban a vállalatok részéről részben ke­gyelemből, részben félelemből történt. "Ügy is bánnak azokkal a szerencsétlen, szegény, sok­kal jobb sorsra érdemes ifjakkal. (Meskó Ru­dolf: Ez így van! Sajnos!) Tudok eseteket, hogy amikor egy vagy több ilyen, oktroj foly­tán felvett ifjú jelentkezik a gyárban, azt mondják neki: »Itt van 60 — vagy 80 — pengő, ez ^magának egyhavi fizetése; fogja barátom, ezért magának nem kell csinálnia semmit. A jövő hónapban megint jöhet a fizetésért.« Ez megszégyenítő, lealázó nemcsak az ifjúságra, hanem az^egész magyar társadalomra. Ez meg­szégyenítése a munkának, alábecsülése az egész élet summum bonum-jának, legfőbb ér­itékének: a teremtő munkának. A miaigyar ifjúság-nak, még pedig minden társadalmi osztály ifjúságának, tehát nemcsak a diplomásoknak, sőt nemcsak az érettségizet­teknek, hanem a többieknek is, igenis joga van az élethez. Joga vlan annál inkább, mert köte­lességek teljesítését is várják tőle. Azt varjaiv, hogy katona Jegyen, mtsnkás legyen, mérnök legyen, orvos legyen, hivatalnok legyen, azt várják, hogy megteremtse a folytonosságot a 131. ülése 1936 május 1%-án, hétfőn. múlt és a jövendő között, azt várják, hogy utánpótlást jelentsen; utánpótlását az egész vonalon a miaigyar életnek. Ezek az ifjak, ezek a szerencsétlen, elhagyott ifjak, akik előtt a sorompó lezárult, nem türelmi harcát és> nem kegyelmet kérnek, hanem munkát és szociális gondoskodást. (Hertelendy Miklós: Adjanak nekik ott, ahol a 80 pengőt adják! — Farkas István: Miért nem adnak a földbirtokosok Miért nem adnak a btamkárokl Miért nem vet­nek ki rájuk progresszív adót? Módjukban van, többségben vannak! Miért nyúzzák a szegény népet?) Ez a kérdés egyébként láncszerüleg össze­függ a munkanélküliség kérdésével. Ha a munkanélküliség problémája megoldódik, lak­kor az ifjúság problémája legalább is enyhül, igen erőteljesen enyhül, mert az utánpótlás több helyet, gyorsabb elhelyezést talál. Az ötvenévesek problémája is összefolyik az ifjúság problémájával: a negyven évesek problémájával; mert harminc éves korában az ifjúság nincs sehol. Diplomája, a készültsége, a tanult mestersége, az ereje, tas tudása és az akarata megvan, csak a munkaalkalom nincs meg. Harminc éves korában tehát semmi nincs a kezében, negyven éves korában pedig \ j gyá­rak és vállalatok már öregnek minősítik. A gyári portás ki van tanítva arra, hogy ha negyven éves embert lát, elküldje, mint öreget, mert az a tapasztalatuk, hogy ezek legtöbbje nekik már nem tud megfelelni. De amikor há­ború volt, az ötven éves ember sem volt öreg, mert őt is elvitték, sőt azonfelül is és ha megint rákerül a sor, megint nem lesz öreg a negyven éves. A harminc éves még fiatal, a negyven éves már Öreg: lám, összefolynak ^a problémák és nem lehet azokat szétválasztani. Generális megoldásokra van tehát szükség. A magyar ifjúság minden rétege — mert én nem tudom 1 ' ezeket széjjelválasztani; én a magysaa* élet számária éppen olyan értéknek tartom a munkás ifjút, mint a tanult ifjút, mert anind a kettőre szükség van — sokkal többet, sokkal komolyiatbb cselekvéseket érdemel a kormányzat részéről, mint üresen puffogó frázisokat és soha be nem váltott ígéreteket. Idekapcsolódik szorosan a harmadik nagy probléma, az egyke is. Sokat beszélnek erről is. Az idei katolikus nagygyűlésen vezető gon­dolatnak tették meg az egyike ellen való küzdel­met. A belügyminiszter tudomásom szerint or­szágos propagandakörútra ment az egyke ellen, szép beszédeket mondott. A közigazgatás is a rábeszélés módszerét alkalmazza az egyke ellen. Megállapítják egyértelmüleg, hogy az egyke tulajdonképpen erkölcsi kérdés. En ezt tagadom, t. Képviselőház, Lehet, hogy van benne erkölcsi vonatkozás, de azt hiszem, talán legfeljebb inkább a magasabb társadalmi osz­tályoknál erkölcsi kérdés, (Reibel Mihály: Mégis csak erkölcsi kérdés!) ahol az egyke azért kívánatos, mert nem akarják szétparcel­lázni a vagyont. Lefelé, a társadalmi rang­létra alsó fokain ez már nem erkölcsi kérdés, hanem gazdasági és szociális kérdés. (Meskó Rudolf: A kisembereknél van a, legtöbb gyerek, — Ügy van!) Azzal a megállapítással, hogy az egyke erkölcsi probléma, hamis vágányra gurították az egész kérdést. Az én felfogásom szerint ez elsőrendű gazdasági és szociális probléma, amit csak ezen az alapon lehet megoldani, persze, csak úgy, ha komolyan akarják. Annál figyelemreméltóbb ez a probléma,, mert a túlsó

Next

/
Oldalképek
Tartalom