Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-130

556 Az országgyűlés képviselőházának 13 ki. Ha hozzáveszem, hogy 1935-ben a földmívelésügyi minisztérium termésbecslése szerint az aszály miatt kevesebb termett 7 millió mázsa tengerivel, ami 12 pengőjével 84 millió pengőt tesz ki, 7*5 millió mázsa burgonyával, ami 5 pengőjével 37 millió pengőt teáz ki, 1 millió mázsa cukorrépával, ami 5 pengőjével számítva 5 millió pengőt tesz ki, — összesen 126 millió pengőt — akkor szörnyű képet kapok. Ha a csapadékviszonyokat tekintjük viszszamenőleg, akkor láthajuk, hogy az 1854-től 1887-ig eltelt 33 év alatt 639'2 milliméter volt az Alföld egyik részének, a Tiszántúlnak átlagos csapadékállománya, az 1904-től 1934-ig eltelt 30 év átlaga csak 587 milliméter volt, tehát lényegesen kevesebb. Kell, hogy ez gondolkozásba ejtsen bennünket. Kecskeméten 60 év óta van meteorológiai állomás. A legtöbb csapadék 60 év alatt 1915-ben volt, 875"2, a legkevesebb 1935-ben 385 "4 milliméter. A kettő közötti különbség 489*8 mm. Az évi csapadék mennyisége Kecskeméten is évről-évre csökken. Az első öt év átlaga 589*6, 10 évé: 532*5, 15 évé: 533*5, 20 évé: 529*9, végül az utolsó 5 év átlaga csak 476 mm volt. Tudjuk pedig azt, hogy ez a csapadék elég a búza és a többi kalászosok termelésének biztosításához, de nem elég a nyáron fejlődő növények felépítéséhez, nem elég takarmánynevelésre, vagy ^ nagyobb vízigényű termeivények termesztésére. Ha még ehhez hozzáveszszük azt a tapasztalati tényt, hogy régen a bőségesebb fásítással, a nagyobb vadvizekkel körülbelül 60—80 millimétert, sok helyen 100-at tett ki a harmat, ami ma jóformán megszűnt, akkor meg kell állapítanunk, hogy az Alföld aszályosodása, amely az utolsó két évben bekövetkezett, nem véletlen, hanem, sajnos, egy imár állandaón visszatérő valami, ami éppen ezért nemcsak az Alföld problémája, hanem a magyarságnak egyetemes nagy kérdése is. Később akarok rátérni arra az elgondolásra, amit az igen t. kormány már az öntözés alkalmával beállított, most el akarom mondani azokat a gazdasági bajokat, amelyek a Tiszántúlon állandósultak az aszálykár révén. Az aszálykár után a túladóztatás az, amely a mi magyar alföldi népünket erősen sújtja. Tisztelettel előadom, hogy az adóztatás kérdésére vonatkozólag összehasonlítást tettem a gazda és egy ipari munkás., a gazda és egy ipari keresettel rendelkező városi lakos adóztatási viszonyai között. Összehasonlításom a következő. Egy ipari munkás évi 960 pengő jövedelem, mint létminimum után jövedelemadót egyáltalán nem fizet. Egy 30 holdas gazdának, akinek bruttó bevétele, az országos 80 pengős átlag alapulvételével, 2400 pengős, amiből a konjunktúra idején alkalmazott 60%-ois rezsikulcsot, vagyis 1440 pengőt leszámítunk, jövedelme szintén 960 pengő, tehát tulapdonképpen neki is — mivel csak a létminimummal rendelkezik — adómentesnek kellene lennie, ezzel szemben a 30 holdas kisgazda holdanként legalább 12 pengőt, öszSTsesen tehát éyï 360 pengő adót fizet, talán büntetésből azért, mert ellentétben az adómentességet élvező munkással, nem tagja a szociáldemokratapártnak. E mellett a 30 holdon dolgozó kisgazda családtagjaival együtt esőben, fagyban, sárban napi 10—12, sőt 14 órát dolgozik, míg az adómentességet élvező munkás 0. ülése 1936 május 15-én, pénteken. fedett helyiségben, a kormány mai bölcs intézkedése folytán napi 8 órát dolgozik, A másik példa a következő. Ha egy ipari keresettel rendelkező városi lakos évi^ 6000 pengő bruttó jövedelmet vall be, úgy leszámítanak 40%-ot rezsire, ami összesen 2400 pengő, marad tehát 3600 pengő adóalap. Ez után fizet kereseti adó címén 5%-ot, — vagyis 180 pengőt — ínségjárulék, rokkantellátási díj, betegápolási pótlék, útadó és kamarád illeték fejében 8*75%-ot, vagyis 157'50 pengőt, jövedeletmadó cí mén 82 pengőt; ez összesen 419*50 pengő. Erzzel szemben egy 75 holdon gazdálkodó kisbirtokosnak — a 80 pengős országos átlagos bruttó bevétel alapulvételével — bruttó bevétele szintén 6000 pengő, azonban holdanként legalább évi 12 pengőt, Összesen tehát 900 pengő adót fizet, ami körülbelül 120%-kal magasabb, mint az ugyanannyi jövedelemmel rendelkező városi iparosé. Ha valaki azonban elköveti azt a bűnt, hogy egy ilyen 75 holdas birtokot bérbe vesz, úgy a fenti 900 pengőn felül még körülbelül 5% külön kereseti adót fiízet.^ Ennek megfelelő kereseti adója és ennek pótléka címén legalább 700—720 pengő a terhe, úgyhogy az ilyen bérbeadott birtok után, amelynek bruttó jövedelme nem magasabb, mint 6000 pengő, mégis 700—720 pengővel magasabb adót fizet, mint az ugyancsak 6000 pengő bruttó jövedelmű városi iparos. T. Ház! A Tiszántúl adóztatásának egyik nehéz tétele az ármentesítési adó., Az ármentesítési adó kérdésénél azonban legyen szabad megjegyeznem azt, hogy ez az adó a Tiszántúlon a háború előtti adótételnek csak a felét teszi ki. Ha valaki tudni akarja ennek az indokát, azt megtalálja elsősorban az autonómiában, illetve azok önzetlen vezetőiben, akik között ott találjuk gróf Károlyi Sándort, gróf Károlyi Imrét, Návay Tamást, vagy Cicatricis Lajost, akik hosszú működésük alatt nemhogy fizetést, de még utiszámlát sem adtak be. Csodálatos e tekintetben, hogy épen ellenzéki oldalról halljuk azt, hogy ezt az autonómiát meg kell szüntetni és államosítani kell ezeket a társulatokat. T. Ház! Ha az államosítás kérdését az állam szemszögéiből nézem, meg kell állapíta,nom, hogy nem lehet államosítani, először azért, mert az államnak óriási nagy terhe származnék ebből, másodszor nem lehet államosíatnd azért, mert ezeknek a társulatoknak — amelyek tényleg a helyzet magaslatára emelkedve ilyen önzetlen nagyszerű elnökökkel és vezetőkkel olcsóbban oldják meg az ármentesítést — esetleges államosítása nagyobb terhet róna az illető társulat területén lakó gazdára, az ott fizető. adózóra. Nem tudom továbbá megérteni azt, hogy az ellenzék, amely mindig az alkotmányt félti, mindig az autonómia elvét hangoztatja, miért akar egy ilyen életrevaló, nagyszerű autonómiát megszüntetni. (Kun Béla: Állam volt az államban sokáig az ármentesítő társulat!) Ellenben nem ott van a megoldása az ármentesítő társulatok problémájának, hanem ott, hegy az 1924 : VI. te. felhatalmazása alapján az akkori pénzügyminiszter által megvont adórestituciót kell visszaállítani. A Körös-Tisza-Maros közötti terület, valamint a tiszai vármegyék ármentesítéise a világ egyik legnagyobb alkotása, négymillió katasztrális hold meliorációjával lépett be a nemzeti jövedelembe és a nemzeti vagyonba. Az ármentesítés kérdése nem helyi jellegű, hanem országos jellegű, hiszen — ismétlem — négymillió hold lépett be a nemzeti vagyonba.