Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-130
Az országgyűlés kéjjviselöházmiak 13 \ Ezt tehát nem lehet lebecsülni, éppen ezért az egyik képviselőtársam, aki csak pár százezer holdról beszélt, meg sem gondolta, hogy milyen nagy hibát és bűnt követ el, ha e nagyszerű ármentesítő társulat ellen beszél. Ez az adórestitúció, amelynek törvényes alapja van, 50 évig biztosította volna az ármentesítés díjának visszafizetését. A törvény elgondolása az volt, hogy a több, mint 30 millió pengő alapbefektetés után, amely biztosította a rakoncátlan folyók megfelelő lemenetelét, évenként kb. 1 millió pengőt juttat vissza adóvisszatérítés címén. A felhatalmazási törvény alapján az akkori kormány megvonta ezt az adóvisszatérítést, amikor pedig duzzadt az állam kasszája, amikor bőségesen és könnyen adózott a harmincegynéhány pengős búzaár mellett a gazda. A kormány megvonta a társulattól ezt a kedvezményt, aminek következtében a társulat ma nehéz helyzetben van és adósság sújtja. Le Kell szegeznem, hogy ezt az adórestitúciót igenis, ismét konszideráció tárgyává kell tenni, mert lehetetlenség, hogy egy törvényben biztosított jogot az 1925-iben, 1926-fban, 1927-ben és azután mindig újabban és újabban felküldött felterjesztések ellenére nem akar a kormány visszaadni. Teljesen egyezik a véleményem az előttem szólott igen t. kisgazdaképviselőtársammal, aki teljesen tárgyilagosan fogta meg a kérdést abban a tekintetben, hogy tarifapolitikánk nem megfelelő. Éppen az előttem szólott kormánypárti képviselőtársam is említette a Máv. magas tarifapolitikáját. Ezt mi érezzük és ez ellen küzdünk. Lehetetlennek tartom, hogy amikor a posta már évtizedek óta magáévá tette az egységes tarifát, akkor ebben az agrár országban a Tiszántúl, amely nagyszerűen produkál, elsőrendű a búzája, kitűnő az állatállománya meghízlalva vagy soványan is, háttérbe kerüljön a Dunántúllal, vagy az ország más részeivel szemben. Természetesen nem akarom ezzel a dunántúli gazdák érdekeit sérteni, hiszen a gazdaérdek az egész országban egyforma, de hogy megfelelőbb tarifapolitikára van szükségünk, erre később fogok rámutatni, az útépítésénél. Meg kell emlékeznem a tiszántúli búza tragédiájáról, amely szörnyű nehéz harcokat vív; ez a kitűnő minőségű búza. nem tudja megkapni azt az árat, amelyet jogosan érhetne el, mert acélosabb, sikerben gazdagabb, nedvfelszívóképességben sok százalékkal jobb, mint a dunántúli puha búza. Távol áll tőlem, hogy Szentes egyéni politikáját hozzam elő, de Szentes városának geográfiai fekvése a Tisza, Körös és Marcs háromszögben centrális. Ez a centrális geográfiai fekvés involválja a Tiszán megfelelő rakodó építését és pedig elsősorban azért, mert a tiszai rakodó kiépítésével a 720 kilométernél nagyobb viziutat megtevő magyar búza körülbelül 1*20 pengővel lenne olcsóbb mázsánkinr Szentes— Regensburg viszonylatban. De tovább megyek. Nem nélkülözhetjük tétlenül azt a nagy világversenyt, amely nemcsak kvantitást, hanem kvalitást is kíván. A tiszántúli búza az, amely fel tuídja venni a versenyt az amerikai, vagy bármely más búzával, amely legyőzi a Manitoba-búzának ötféle variációját. A tiszai rakodót úgy tudnám elgondolni s megépíteni és úgy szeretném az igen t. földmívelésügyi miniszter úr figyelmébe ajánlani, hogy ez a tiszai rakodó silo-szerkezettel állapítson meg háromféle: Hungária I, Hungária II., Hungária III.-as búzát, amely a '. ülése 1936 május 15-én, pénteken. 557 száraz siker, a nedves siker és fajsúly szerint állapíttassák meg. Akkbr megtörténik majd az, hogy az állandó felárat biztosítjuk a tiszántiíli g'azdáknak, illetve a tiszántúli acélos magyar búzának. Nem akarok hosszan tárgyalni róla, mert igen rövid az idom, csak rá akarok térni arra, hogy a mi tanyai utaink igen rosszak. Bármennyire tisztelettel vagyunk a dunántúli nagy nemzetközi utak iránt, mi nem nagy nemzetközi betonos utakat kívánunk, csak azt kívánjuk, tegyék lehetővé minél előbb, hogy elsősorban a nagyobb tanyagócpontokat lássuk el bőséges utakkal, hogy biztosítsuk, hogy a tanyák közelebb hozassanak a városi kultúrához, és másodsorban az értékesítést tegyük rentábilissá, hogy a mi magyar kisgazdáink gazdaságilag^megerősödjék^ megizmosodjék, s a jó értékesítés révén a fejlődés útjára léphessen. Nem vfo'lna a Tiszántúl problémája teljes, ha nemi foglalkoznék a munkáskérdéssel. Most nem akarok a kubikos-kérdésről bővebben beszélni, a kubikos-kérdés már köztudomású. Ez köszönhető annak a sajtónak, amely nagymértékben mégis megért bennünket, A kubikoskérdés azonban általános és végleges megoldást kíván, főleg a mostani ínséges esztendőkben. Szinte tragikus és érdekes véletlen, hogy bár a kormánynak bőséges támogatásával volt aránylag elegendő munka, de még jó termés esetén is ott van az a nagy ballaszt, amely társadalmilag, gazdaságilag és politikailag állandóan izgató anyag. Ez a kubikos-kérdés azt jelenti, hogy azok az emberek, akik értékben elszakadtak a földtől, érzésben ma is odatekintenek visszía, s a kubikos-kérdés első megoldása mégis csak a telepítés. A telepítés azonban még messze van, illetőleg kevés a föld és sok az ember. Nézzük tehát, hogy mi az, ami ezt a kubikos-kérdést még mérhetetlenebbé, még i'asr^nbbá teszi. Az egyik baj az, hoarv az annyira szidott Társulat 1920 óta újabb 11 millió oengőt adott munkaalkalomra, amelyből 90% .kétkezi munkára esik. Ennek az esztendőnek utolsó 413.000 pengőjével be fog fejeződni a kubikos-munka, Tovább meg-vek. Ez az aszályos vidék külterjesen gazdálkodik adottságánál fogva, s ísrv folyton töbh és több munkás szakad el a földtől és duzzasztja ezeknek a társaságoknak nehéz elhelyezkedését. A mi iparosodásunk teljesen egészségtelen. Budapesten és környékén, s talán még Győrben látunk iparfejlesztést, de soha nem néztünk az Alföldre, nem iparosodtunk az Alföldön és ígv a sűrű lakoság mellett a kubikoskérdés állandóan ott van, s mint. Damokles kardja függ fölöttünk, megoldásra várva, halasztást nem tűrve. Âz előbb említettem, hogy első volna a telepítés megoldása; a második volna az átmeneti munkák biztosítása,. Gondolok az útépítésekre, az útéoítéssel kapcsolatos kőtörésre, gondolok az öntözésre és iparosodásra. Kőtörés. Szinte furcsán hangzik, hogy én ezt is fontosnak tartom, de hozzáteszem, hogy nálunk nagyon sok hiányzik, és ha remélem, hogy a tarifarevizióval nem 33%-ot fogunk kifizetni útépítésre, akkor bízom abban, liosy az úttöréseknek nagy sziklákban odaszállított kövei száz és száz munkásnak adnak munkaalkalmat, de ehhez olcsó szállításra van szükség. A másik elgondolásom éppen az, t. Ház, hogy a mai cukorrépatermelésünk kevés, tehát kétkezi munkást alig foglalkoztató állaga 78*