Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-120
44 Az országgyűlés képviselőházának 120. ülése 1936 április £9^én, szerdán. inkompatibilis helyzeteknek újabb és újabb teremtése: ennek a háznak a függetlenségébe vetett hitet ingatja meg, (Egy hang balfelől: Van még ilyen?) ez pedig semmi körülmények között sem érdeke az- országnak. En tehát minden személyi él nélkül arra kérem az igen t. pénzügyminiszter urat, hogy amikor ezt a javaslatot tárgyaljuk, egy újabb összeférhetlenség megteremtésétől méltóztassék eltekinteni. (Horváth Zoltán: Nagyon helyes!) Az imént emiitett elvi kifogásom következtében és ímert a kisbirtok hiteligényeinek a kielégítését nem honorálj törvényjavaslat, nem vagyok abban, a helyzetben, hogy az elvi egyetértés dacára is elfogadjam ezt a javaslatot. (Elénk helyeslés és éljenzés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Rakovszky Tibor jegyző: Czermann Antal! Czermann Antal: T. Ház! Előttem szólott t. képviselőtársaim elfogadták a törvény javaslatnak az alapgondolatát, hogy a koncentráció indokolt és arra szükség van. Eckhardt Tibor t. képviselőtársam beszédében azonban aggodalmát fejezte ki a,bban az irányban, hogy vájjon a kisbirtokostársadalom hiteligényei ilyen hatalmas nagy intézetben megfelelő 'megértésre és gondozásra találnak-e ? A magam részéről úgy érzem, hogy nem volt felesleges ezt megeanlítemi, veszedelmet, aggodalmat azonban nem látok, mert a Magyar Földhitelintézet statisztikai adatait vizsgálva megállapítottam, hogy közel 73 éven át folytatott működése alatt, amikor közel 30.000 ilyen jelzálogkölcsönt folyósított az intézet, ebből a 600 pengőtől 12.000 pengőig terjedő kölcsönök száima 16.000 volt. Ez a példa^ is mutatja, azt, hogy ez a kérdés megvalósítható, de a 'megvalósításnak mindenesetre egyik előfeltétele az, hogy az az altruista szellem, amely olyan egészséggel, hűséggel és következetességgel honosodott meg a kisbirtokosok Országos Földhitelintézetében, az Országos Földhitelintézetben is (meglegyen, hogy ez az intézet ezt a hagyományt is hűséggel vegye át és akkor meg vagyok győződve arról, hogy éppen a szakszempontok képviseletében .megjelenő iöldmívelésügyi miniszter úr, illetőleg képviselője az igazgatóságban garanciája lesz* annak, hogy a kisbirtokhitel is 'megfelelő gondozásban fog részesülni. T. Ház! Az kétségtelen, hogy ez a koncentráció helyes, jó és egészséges lesz, mert hiszen racionalizálást jelent és jelenti egyúttal az erők egyesítését is. Nem kétséges az, hogy az ország területének megcsonkítása következtében nincs indokolva ma az, hogy a nagy-, közép- és kisbirtok hitelellátása három különálló és önálló szervezetben, illetőleg intézetben bonyolíttassék le. Különben is az állam területének csökkenése következtében a birtokpolitika önként is, de meg az állami beavatkozás folytán is, új irányt vett fel kisbirtokképzés felé halad. Ez az új irány a megfelelő kifejlődés során egyúttal a kölcsönök egyneműségét fogja előidézni és ilyen módon még fokozottabb mértekben látszik indokoltnak az, hogy ezek az intézetek egyesíttessenek, hogy ezeknek az intézeteknek az adminisztrációja egyszerűsíttessék és működésük olcsóbbá tétessék. Az erők egyesítését indokolja többek között az a körülmény is, hogy a telepítési és a hitbizomyányi törvényekben inaugurált új birtokpolitika súlyos és nehéz feladatokat fog róni erre az intézetre, amely e feladatainak a lebonyolítására csakis egy ilyen koncentrált, megerősödött állapotban yállalkozhatik. Mielőtt a törvényjavaslat taglalására röviden rátérnék, felteszem a kérdést, helyes-e tehát a kormánynak ez a hitelpolitikai elve, amely szerint a földhitelintézeteket racionalizálni kívánja és hogy mely körülmények késztették a kormányt arra, hogy ezt a helyesnek bizonyult elvet a gyakorlati életben alkalmazza. A gazdasági szervek racionalizálása nemcsak a magyar gazdasági élet jellemzője, ez világjelenség és az igazságtalan, oktalan békekötések nyomában támadt gazdasági helyzetből, az ebből fakadó krízisből keletkezett. A Párizs melletti békék megbontották a nagy gazdasági egységeket és megbontották, szétrombolták a gazdasági szervek működési területét. A jóvátételi fizetések, a dömping áron történt jóvátételi szállítások még súlyosbbították a helyzetet és amikor kiderült az, hogy az amerikai kölcsönt nem invesztícióra, hanem jóvátételre fordították, előállott a bizalmi válság, a hitelválság, amely tőkeinséget idézett elő. A tőkeínség az ipari termelés egészségtelen fejlődése folytán a bankok immobilizációjához vezetett. Az ilyen módon keletkezett hitelválság kényszerítőleg parancsolta a szanálási törekvéseket, amelyeket mindenütt megtalálunk, ahol felismerték a bajt és ahol a gyógyulás módját is keresték. A német birodalomban ezen a téren sok szép példát látunk, Az infláció idején 17.000 volt a részvénytársaságok száma, az 1934. év végén pedig 8618-ra csökkent le ez a létszám. A racionalizálási törekvések 1931 óta még erősödtek. 1934-ben 602 részvénytársaság szűnt meg 264 millió márka alaptőkével, 1933-ban pedig 598 társaság 1255 millió márka alaptőkével. (Meiszler Károly belép a terembe. Élénk éljenzés és taps a baloldalon.) Az említett statisztikai adatok is bizonyítják azt, hogy a német birodalomban a gazdasági tevékenység kényszerű racionalizálásának formája a fúzió volt. A fúziónak a német gazdasági életben történelmi háttere van. A magángazdaságok a birodalom közjogi tagoltsága folytán úgy fejlődtek ki, hogy minden szakmában párhuzamos vállalat volt. Idővel ez vezetett a koncentrációra. A fúziók az infláció idejében spekulatív célokat szolgáltak, a racionalizálás korszakában pedig a takarékossági szempontokat kívánták előmozdítani. A német birodalomban mutatkoztak a leghatalmasabb fúziók. A Reichsbahngesellsehaft megalakulása, a vegyipar koncentrációja, az acél-, a bútor-, a cukor- és fotóiparban jelentkező koncentrációk voltak a leghatalmasabb fúziós törekvések. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy a fúziók folytán pénzügyi téren nagy tőkemegtakarítások lehetségesek. Mindezeket a körülményeket csak azért említettem meg, hogy igazoljam azt, miszerint a kormánynak a pénzintézetek racionalizálására irányuló törekvése összhangban van a eazdasági élet világjelenségeível és hogv a kormány a racionalizálás megoldására helyesen választotta a fúziós formát. A másik kérdés az, vájjon a fúziók végrehajtása időszerű volt-e. Az elv helyes voltát bizonyítja! az a körülmény is, hogy ia pénzügyminiszter úr az 1935/36. számadási évre szóló költségvetés^ beterjesztése alkalmával mondott beszédében leszögezte, hogy a pénzintézetek bizonyos^ mértékben maguk is törekedtek az egyszerűsítésre és helyzetük megerősítésére. ' Ügy látszik, a pénzintézetek összevonására, egyszerűsítésére irányuló tendencia