Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-130

Az országgyűlés képviselőházának 13 szagnak a dolgaiba beleszóljanak olyan módon, mintha az ország az övék volna s legalább is a teherviselésből is megfelelő arányban kivennék a részüket. (Gr. Pálffy-Daun József: Mi több adót fizetünk, mint a, bankok! Sokkal többet!) Gróf Károlyi Viktornak beszélek legelőször ezekről a beszédes számokról, de ezek a beszédes számok önhöz t. [képviselőtársam, szintén szólnak, (Gr. Pálffy-Daun József: Ez statisztika!) — igen — 'hogy ön ezeket a statisztikai igazságokat, számokat maga előtt látva,, számot vethessen azzal, hogy mivel tartozik ennek az országnak, (Gr. Pálffy-Daun József: Azétrt fizetek, mert tartozom!) mivel tartozik a küzdő és dolgozó szegény millióknak, mivel tartozik ön is és gróf Károlyi Viktor is ezeknek a imillióknak, hogy legalább ne méltóztassék felforgatni akarni a társadalmi rendet, megzavarni a társadalmi és a termelési atmoszférát, (Zaj. — Gr. Pálffy-Daun József: Nem síbolunk zálogleveleket!) amelyben a dolgozó millióknak kell kiizzadniuk a budget terhéből, iaz 1211 millióból legalább is 1111, vagy 1121 milliót. (Gr. Pálffy-Daun József: A nagyiparról beszéljen!) T. képviselőtársam, nagyon rosszul cselekszenek, hiába ágálnak ellene: ezek reális számok ... (Gr. Pálffy-Daun József: A szénbányákról beszéljen!) Én szégyeljem magamat? (Gr. Pálffy-Daun József: Dehogy, ne szégyelje magát! A szénbányákról beszéljen! — Fábián Béla: 0 az, elnöke a legnagyobb szénbányavállalatnak Magyarországon! — Derültség.) T. képviselőtársam, én elismerném az ön jogát ahhoz, hogy engemet erre figyelmeztes

: sen, ha igyekeznék az adózás terén is kivenni részét a versenyben és legalább olyan

1 mértékben adóznék ön is és a többi fiatal arisztokratánk is, mint amilyen mértékben ezek a vállalatok adóznak, ideértve szociális terheiket is. Ha egyesek szerint ezek a hatalmas vállalatok még nincsenek is eléggé megadóztatva, vagy alacsonyan vannak megadóztatva, akkor szerintem még mindig túl vannak adóztatva ahhoz képest, ahogyan önök adóznak. (Gr. PálffyDaun József közbeszól.) Mindenkitől igazságos adózást követelünk, azoktól a szövetkezetektől is, amelyekről Éber Antal t. képviselőtársam beszélt, ö megdöbbentően mutatott rá, hogy óriási forgalmuk ellenére milyen parányi adóval járulnak hozzá az ország terheihez. T. képviselőtársaim, ajánlom az óvatosságot, ajánlom valahogyan a gyengédséget is t. arisztokrata képviselőtársaimnak a terheket viselő milliókkal szemben. (Gr. Pálffy-Daun József: Hogyne!) Ebben az országban nemcsak a véradót, de a pénzben, a vagyonban kifejezett adót is túlnyomórészt a szegény dolgozó milliók fizetik, mert hiszen a fogyasztási adón alapulván egész adórendszerünk, nagyon természetes is, hogy az ilyen igazságtalan helyzetben csakugyani a milliós tömegek azok, amelyek voltaképpen minden terhet viselnek. Azért a milliós tömegek s úgyszólván csak ezek, mert át sem tudják hárítani terheiket, (Hertelendy Miklós: Közvetlenül a gazda fizeti!) hiszen nem diktálnak sem árat, sem egyebet, tehát végeredményben mindent maguk fizetnek és — ahogyan mondani szokták, talán ismerni méltóztatnak a durák játékot — mindig a szegény milliók maradnak a durák a költségvetésben. (Gr. Pálffy-Daun József: Meg is lesz reformálva!) Valahogyan nem bölcs dolog tehát az, hogy t. fiatal arisztokratáink itt a tömegek bőrére akarnának politikát csinálni százféle demagó). ülése 1936 május 15-én, pénteken. 511 giával, százféle káros eszközzel, (Gr. PálffyDaun József közbeszól.) a politikai és társadalmi élet feldúlásával. Talán szabad arra figyelmeztetnem, hogy t. gróf urak, önöknek teherviselési érdemük arányában ehhez semmiesetre sincs joguk. Jobb lenne, számolnának azzal, (Gr. Pálffy-Daun József: Sokkal több adót fizetünk!) hogy itt egy súlyos beteg nemzet van, amely körül különösen a mai nehéz külpolitikai helyzetben lábujjhegyen kellene járni, nem szabadna erkölcsi, lelki, termelési és fogyasztási rendjét megzavarni. Szerencse, hogy hiába is akarják megzavarni, nem lehet. Csak baj, hogy restelkedni kell miattuk a külföld előtt és a komolyan gondolkozó tömegek előtt, hogy olyan színvonalú vitákat folytatnak itt, mint amilyenek folytattak az elmúlt napokban is; tisztelet a kivételeknek» mert hiszen a túloldalnak igen derék, tehetséges és jobb lelkületű tagjai részéről hallottunk igen okos, nagyon derék beszédeket is. De kirívó, megütközik azon társadalmunk is, de különösen a külföldnek tűnik nagyon fel, hogy mi van itt. Az országnak ezer nagy kérdése, ezer nagy problémája volna, — amellyel foglalkozni kellene — hiszen, hála Istennek, külföldön is már foglalkoznak velünk, szívesen elismerik, hogy rajtunk segíteni kellene, feltárjak a rengeteg igazságtalanságokat, amely velünk történt. Ha csakugyan magasztos szellemben folynának erről a viták itt, ha ezeket tárgyalnék és igyekeznénk a világ rokonszenvét magunk felé téríteni, akkor talán a külföld még több figyelemmel és rokonszenvvel nézné revíziós problémáinkat is, de itt egy pár frázison kívül (Gr. Pálffy-Daun József: Rokonszenvből nem lehet megélni! — Zaj.) a nemzet komoly nagy kérdéseiről alig esik szó, mindig csak heccek vannak, sokszor csak demagógia hangzik a túloldalról és a visszás ebben az, hogy ennek a demagógiának az élén leginkább éppen a fiatal arisztokraták állanak. (Zaj a középen. — Hertelendy Miklós: önmagunkon segítsünk, akkor az Isten is megsegít!) Ezek a fiatal arisztokraták vétkeznek saját tradicióik ellen is. Mert ne méltóztassanak azt hinni, hogy mi nem volnánk mély tisztelettel a magyar arisztokrácia iránt, hogy mi egyszerűen szemet, akarnánk hunyni a magyar arisztokrácia, nagy érdemei előtt. Ellenkezőleg, nagyon jól tudjuk, hogy kiváló arisztokratáknak köszönhető úgyszólván 1790-től kezdve, amikor az első Batthyány Alajos megjelent a színtéren, hogy itt a felvilágosodottság mégis lassan utat tört magának. Valahogyan a nemzetközi öntudatra ébredésnek kezdeményezői voltak és megvalósítói is — ha tovább megyek az ő sorukon — Széchenyi István, vagy Eötvös József toáró vagy a többiek, a nagy liberális korszak nagy arisztokratái, az Andrássyak, vagy az 1848-as arisztokráciához visszatérve Batthyány Lajos, vagy gróf Károlyi István és Wesselényi, aki úgy szolgáltába nemzetet, hogy saját fiait küldték a harctérre azzal, hogy »ott essenek el a becsület mezején, de meg ne fussatok, nehogy széigyent hozzatok nevünkre.« Ezek az arisztokraták, ezek a kiváló nagy szellemek, a magyarságnak ezek a nagy történelmi alakjai hogyan beszéltek annak idején az országgyűléseken? Hogyan beszéltek a megyegyűléseken is? Magasztosán, hazafiasán, emberien! Teljes átértésével a helyzet komolyságának is. Csak példának említem itt fel Wesselényi Miklós bárónak 1834. december 9-én a szatmári rendek előtt mondott beszédét. Nem 73*