Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-120
40 Az országgyűlés képviselőházának 1 nek a f Öldmívelésügyl miniszterrel egyetértőleg történt jóváhagyása után válnak érvényesekké. Az új intézet elnökét és alelnökeit az államfő, vezérigazgatóját a pénzügyminiszter erősíti meg; a pénzügyminiszter és a földmívelésügyi miniszter az igazgatóságba egy-egy tagot küld ki; és végül a pénzügyminiszter az alapszabályok ellenőrzése céljából az intézethez kormánybiztost nevez ki. A törvényjavaslat 8. $-a olyképpen rendelkezik, hogy a fennálló jogszabályoknak azok a rendelkezései, amelyek akár a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetére, akár pedig a másik intézetre vonatkoztak, amennyiben a törvényavaslat rendelkezéseivel nem ellenkeznek, ezentúl az Országos Földhitelintézetre lesznek érvényesek. Ezek a jogszabályok, amelyeket egyébként az indokolás részletesen felsorol, kiterjesztik az új intézetre azokat az előjogokat, amelyekkel a két egyesülő intézet eddig is rendelkezett. Az előjogok lényegükben öt csoportra oszlanak és a következők: 1. kivételek a kereskedelmi törvény egyes rendelkezési alól; 2. különleges perjogi és peren kívüli eljárási iszabályok; 3. kiterjesztése a két intézetre a volt osztrák-magyar bank jelzáloghitelosztalya alapszabályainak; 4. adó- és illetékmen^ességek; '-a*,- mentesség a földbitokreform-törvényekben megállapított egyes rendelkezései íilől. ; A törvényjavaslat 9. §-a foglalja magában azokat a rendelkezéseket, amelyek a Magyar Földhitelintézet üzletvitelének az új intézet által tervbevett átvtelét foglalják (szabályaikba. Az üzletátvételre irányuló megállapodás közgyűlési határozat alapján történik. A megállapodás alapján a Magyar Földhitelintézet igazgatóságának és felügyelő bizottságának helyébe az új intézet igazgatósága, illetőleg felügyelő bizottsága lép és a Magyar Földhitelintézet üzletvitelét és ügyvitelét àz új intézet a törvény és saját alapszabályai értelmében fogja ellátni. A Magyar Földhitelintézet vagyona mindaddig külön kezelésben marad, amíg a Pénzintézeti Központ meg nem állapítja, hogy a Magyar Földhitelintézet összes hitelezői 'biztosítva vannak, vagy követelésük kielégíttetett. A törvényjavaslat 12. §-a adja meg a felhatalmazást a pénzügyminiszter úrnak arra, hogy 13*5 millió pengőt fordíthasson az intézet megerősítésére. Ezzel kapcsolatban egyben felhatalmazást kér a kormány arra is, hogy ebből az öisszegből 7 millió pengőt átmenetileg a gazdatartozások rendezésének megkönynyítése végett létesített alapból - vehessen igénybe. Ennek az összegnek visszatérítéséről a költségvetésekben kell majd gondoskodni. T. Ház! Ezek a törvényjavaslat fontosabb rendelkezései. A pénzügyi bizottság tárgyalásának alapján joggal és örömmel lehetek abban a reményiben, hogy a törvényjavaslat közérdekű céljával s ezt a célt szolgáló rendelkezéseivel a t. Ház túlnyomó r többsége, politikai pártállásra való tekintet nélkül, egyetért. Szerény véleményem szerint a kormánynak ez a javaslata nemcsak bizonyság céltudatos gazdasági politikaija mellett, de egyben példaadás is a közgazdasági életnek az észszerű racionalizálás végrehajtására. A pénzügymi* niszter úr a javaslatnak elkészítésével nagy és jó munkát végzett. Tisztelettel kérem a t. Házat, hogy a javaslatot úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadni méltóztassanak. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) , 9. ülése 1936 április 29-én, szerdán. Elnök: Szólásra kövekezik Petrovácz Gyula képviselő úr. Petrovácz Gyula: T. Képviselőházi A törvényjavaslatot nem lehet máskép jellemezni, minthogy egy rég érzett hiányt, egy közszükségletet pótol, megold egy kérdést, amelynek megoldását sokszor sürgettük ezekről a padokról, még pedig megoldja ez a törvényjavaslat ezt a kérdést a legtökéletesebb, a legmegfelelőbb formában, nagy gondossággal, rendkívüli óvatossággal és úgy, hogy a pénzintézetek fúziójával egy egészséges, tőkeerős, új pénzintézet keletkezik, amely racionálisabban fogja betölteni a hitelellátásnak azt a feladatát, amelyet az új földbirtokpolitika végrehajtásával kapcsolatosan a kormány rá akar bízni. En tehát örömmel ragadom meg az alkalmat erről az oldalról, hogy a törvényjavaslatnak általánosságban és részleteiben való elfogadásával dokumentáljam azt, hogy a, kormánynak ily irányú intézkedéseit, ilyirányú javaslatait a magunk részéről készséggel megszavazzuk, de nemcsak megszavazzuk, hanem készséggel üdvözöljük is és kérjük a kormányt, méltóztassék az e javaslattal megtett irányban további lépéseket tenni. Az előadó úr igen helyesen állapította meg, hogy az ország hiteléletének rendezésében 'bizonyos túlrnéretezettség van és hogy ez a túlrnéretezettség a lefolyt idő alatt némileg r már csökkentetett és hogy ennek a^ túlméretezéisnek további csökkentése a kormány tervei közt helyet foglal. Tényleg úgy van, hogy vannak pénzintézetek, amelyeknek tulajdonképpen tárgyi inkodolásuk nincs, csak személyi indokaik vannak és vannak pénzintézetek, amelyek öszszesítésének, illetve egybefoglalásának, egyesítésének ugyancsak nincsenek tárgyi argumentumai, hanem kizárólag személyi. kérdéseken múlik az. Azért helyes, ha a kormány — mint az előadó úr igen helyesen állapította meg — példaadó módon egy javaslatot terjeszt elénk, aimely^ mintáját és példáját akarja adni, hogyan lehet és hogyan kell azonos rendezésű, de eddig külön működő pénzintézetek egyesi tésével^ az erők koncentrálására és az erők racionalizálására törekedni. Mélyen t. Képviselőház! Tulajdonképpen egész felszólalásomat be is fejezhetném annak kijelentésével, hogy a javaslat jó, az ellen különösebb kifogást nem lehet tenni és így a, javaslatot elfogadom. Legyen szabad azonban ennek a kijelentésnek kapcsán az egyesítés technikai végrehajtásával kapcsolatban a pénzügyminiszter úrhoz néhány kérést intéznem. Hiszen nálunk is, a székesfővárosnál többször előfordult a gondolat bizonyos üzemek egyesítésére és ilyenkor sohasem az elven torpantunk meg, hanem az annak technikai keresztülvitelénél mutatkozó azokon a nehézségeken, hogy egy csomó ember válik ezáltal feleslegessé, egy csomó embert kell a mai nehéz viszonyok között eddigi biztos megélhetéséből a bizonytalanságba kilökni és hogy embereket» főként kisegziszteneiákat kell kitenni a nélkülözésnek, a munkanélküliségnek és ezzel növelni a munkanélküliek számát. A javaslat természetesen intézkedik mindenről, ami a pénzintézettel kapcsolatos, de a javaslatban természetesen nem foglalhattak helyet azok a rendelkezések, amelyek a pénzintézetek alkalmazottainak érdekében volnának szükségesek, ök a végrehajtási utasításban, vagy a pénzügyminiszter úr által kiadandó rendelkezésekben fogják majd támaszukat ímeglelni. Éppen azért a miniszter úr figyelmébe