Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-128
4:40 Az országgyűlés képviselőházának 1 az, amit joggal a nép betegségének nevezetünk, különösen az Alföldön, Tiszántúlon, de főként a keleti megyékben. (Ügy van! Ügy van!) Az, Országos Köziegészségügyi Intézet kimutatása szerint ez a két betegség évenként 18.000 áldozatot követel, olyan számot, amelyből egy kisebb város lakossága kitelik. Végtelenül szomorú tudat, hbgy minden évben egy várossal leszünk szegényebbek. Az* hogy ez a két betegség a sorainkat ennyire tizedeli és évente ilyen hatalmas rendeket vág ki közülünk, nem ai véletlen műve. Csak az tudja és érti ezt, aki már járt falun és látta a falut este a jószág hazatérése után sűrű, áthatolhatatlan porfelhőkbe és portengerbe burkolva, s aki már látta és ^ figyelemmel kísérte a cséplőgépek körül folyó munkát, amikor hajnaltól késő estig, heteiken át, elképzelhetetlen porban és piszokban kell dolgoznia száz- és százezer embernek, mert a cséplés körül dolgozók számát több mint kétszázezerre becsülhetjük. Arról a munkásosztályról, arról a társadalmi osztályról van itt szó, amelynek a szervezete a gyenge táplálkozás 'következtében legjobban le van romolva és a legfogékonyabb a tuberkulózisra. És az, hogy a tífuszmegbetegedések száma ugyancsak a Közegészségügyi Intézet bizonysága szerint, tavaly 12.094 tett ki, csak úgy érthető, ha már voltunk falun és ittunk a falusi kutak zavaros vizéből. Ez a nevezett intézet a múlt évben 4506 kutat vizsgált meg és a vizsgálatokból kiderült, hogy ezeikrek a kutaknak a vize több mint 60%-ban fertőzött. A falu levegőjének a portól való megtisztítása és a falunak egészséges ivóvízzel való ellátása legsürgősebb feladataink közé kell, hogy tartozzék, örömmel ikell megállapítanom, hogy a pénzügyminiszter úr fokozottabb mértékben, mint eddig, sietett a belügyi kormányzat segítségére, bogy ezekben a kérdésekben olyan hathatós intézkedéseket tehessen, amelyek ezeknek a betegségeknek gátat tudjanak vetni. A falu problémájáról emlékeztem meg röviden; nem azért, mert én a falut képviselem, vagy mert engem a faluhoz érzelmi momentum fűz, mert ott születtem és kenyerem javát is ott ettem meg, de tettem abból a meggyőződésből kifolyólag, hogy a falu a nemzetnek egyik láncszeme, annak megerősítése a nemzet megerősödését is jelenti és tettem abból a meggyőződésből kifolyólag, hogy a falu a nemzetnek intengráns része, annak élete a nemzet élete és a falu felvirágoztatása a jobb magyar jövőt jelenti. (Úgy van! a jobboldalod.) És ha évszázadok politikája és nemtörődömsége mostohagyermekként kezelte is a falut, annál inkább kötelességünk nekünk, hogy szívügyünk legyen, hogy mindent megtegyünk annak megsegítésére és minden erőnkkel siessünk, hogy minél élőbb lefektethessük boldogulásának és fejlődésének alapját. T. Ház! Végül egy kérdés, amit, szóvá akarok tenni, mert talán a legéeretőbb és legfájdalmasabb és ez az adózás kérdése. Nagyon örvendek, hogyha pénzügyminiszter úr beszédemnek ezt a részéit végighallgatja, mert tanúm lesz rá, hogy ezzel a kérdéssel objektíve és elfogulatlanul fogok foglalkozni. (Halljuk! Halljuk a jobboldalon.) Őszintén bevallva, elfogultan nyúlok hozzá a kérdés feszegetéséhez, mert jól tudom, hogy a probléma felette súlyos és nehéz és hogy ezeknek megváltoztatása és más vágányokra való átállítása nem tartozik a könnyű feladatok közzé. De teszem azért, mert meg28. ülése 1936 május 13-án, szerdán. győződésem szerint a haladó idő parancsoló szava elől kitérni nem lehet és mert .a méltányosság és igazság a cselekvés 12-ik óráját ütötte meg a fejünk felett. A latin közmondást juttatva eszünkbe: jam proximus,ardet. Ucalegon; és teszem azért i« 7 mert a pénzügyi kormány évek óta egyre szélesedő részletezéssel teszi közzé az adózási rendszerünkre vonatkozó statisztikai adatokat és így igénytelen nézetem szerint, nem lehet komoly akadálya^ többé, hogy a méltányosság, az arányosság és a szociális igazságok fokozottabb mértékben érvényesíttessenek. Ha a tárgyilagos kritika szemüvegén át nézem jelen adózási rendszerünket, úgy annak két főhibája ötlik a szemembe, ez pedig komplikáltsága és kirívó aránytalansága. Adózási rendszerünk, amint méltóztatnak tudni, a ; z 1857-ben, az abszolutizmus korában hozott császári pátensen alapszik. Ezt a rendeletet az 1875. évi országgyűlés emelte^ törvényerőre. Már maga az a tény, hogy adózási rendszerünknek alapját egy csaknem százéves ósdi, elavult rendelet képezi, önmagában is eleget mond, mert ez alatt az idő alatt a jövedelmek keletkezésében, eloszlásában és felhasználásában oly mélyreható elváltozások álltak elő, amelyekhez ez a régi rendszer alkalmazkodni nem képes. Gazdasági rendszerünknek átváltozása, az ipar és kereskedelem, fellendülése, a hitelélet kiszélesedése, a konjunktúra, az export' és import adta kereseti lehetőségek olyan gazdasági életet teremtettek, amelyen belül a fundált vagyonra bazírozó adózási rendszer nem tudhat többé az osztó igazság egyenlő elbánást követelő mértékével mérni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Igaz ugyan, hogy igyekeztek a változott viszonyokhoz hozzásímítani és átalakítani, így az 1909. évi X., majd az 1914XLVL* majd az 1916:XXIX. és XXXII., az 1924:IV., az 1927 :XV. törvénycikkek, ezek azonban szétszórtságon kívül egyebet nem értek el. Ha (mindezekhez még hozzávesszük a imiindenkori szükségletnek megfelelő pótlékokat, szükségadókat, rendkívüli pótlékadót, a különféle céladókat, ezeknek kivetését, előírását, kezelését, nyilvántartását, különböző esedékességét, behajtásának módozatait, rögtön világosan látjuk, hogy olyan kaotikus zűrzavarral állunk szemben, amelyben eligazodni -még szakemberek is alig-alig tudnak, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) anélkül azonban, hogy a régi dogmáknak a szellemén bármit is változtattak volna, ma is fokozott mérteikben nyomja a látható vagyoniból eredő jövedelmeket és főleg az őstermelést. Teljesen figyelmen kívül hagyja a gyáripari termelésből, a konjunkturális és spekulációs üzletből eredő és ebben rejlő adózó képességet. Az áttekinthetőség hiánya különben még azzal a hátránnyal is jár, hogy igen könnyen az. adómorál süllyedését vonja maga után, amely pénzügyi életünkre mérhetetlenül káros kihatással van. A másik még ennél is lényegesebb hibája; az aránytalanság, a rendszer méltánytalan és igazságtalan volta. Ez rögtön szembetűnik, ha az egyes termelési ágaknak becslés szerint megállapított jövedelméhez viszonyítjuk a fizetett adót. így például az őstermelés 1932-ben egymilliárd megbecsült jövedelem után 31,68.000 pengőt fizetett adóba, tehát 3'1%-át a jövedelemnek. A gyáripar viszont ugyancsak egymilliárd után mindössze 5,492.000 pengőt fizetett adóba, ami a jövedelmének alig több mint 0*5%-a. Tehát
