Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-128

438 Az országgyűlés képviselőházának 128. ülése 1936 május 13-án, szerdán. Be a folyókhoz tartozó és már elkészült szövevényes csatornahálózaton keresztül a duzzasztással a vizet messze területre vihetjük, a mélyeben fekvő réteket, legelőket vízzel eláraszthatjuk és ezzel biztosíthatjuk nemcsak takarmánytermelésünket, de emelhetjük annak^ hozadékát is, ami maga után vonja az intenzívebb állattartást és trágyázást. Ennek gyakorlati haszna és előnye pedig minden gazda előtt világosan áll. Az öntözés előnye azokon a részeken domborodik ki a legjobban, amely részek csapadékban a legszegényebbek, amelyek legjobban ki vannak téve az időjárás viszontagságainak, ahol már 7 éve nem volt termés és ahol az aszály a legnagyobb pusztítást végette, ez pedig a Tiszántúl. Legyen szabad ez alkalommal felkérnem a földmívelésügyi miniszter urat, hogy a Kőrös duzzasztómunkálataival kapcsolatban a többi tiszántúli folyók hasonló munkálatait elrendelni méltóztassanak, különös figyelemmel arra, hogy a munkálatokkal a folyók hajózhatókká is váljanak. A víziutak kiépítésével kapcsolatosan az olcsó tarifák a Tiszántúl egy igen régi és fájó sebét orvosolják. Általában ahhoz, hogy intenzívebb mezőgazdasági kultúra legyen elérhető, szakembereink állítása szerint évi 600 milliméter csapadékra van szükség és mivel az Alföld mély en e szám alatt marad, ez imperative írja elő a vegetációhoz a nedvességnek öntözés által való biztosítását. Ezáltal ez a probléma minden egyéb gazdasági kérdés elé helyeződik. Éppen ezért az ehhez szükséges anyagiak előteremtése csak alárendelt kérdés lehet. Az, hogy szegények vagyunk és nincs rá pénzünk, csak egy újabb érv a mellett, hogy ezt a kérdést mindenképpen meg kell oldanunk, mert ha van valami, amivel nemzeti vagyonunkat gyarapítani tudjuk, úgy az öntözés az, és ha van valami, ami a befektetett tőkét a legrövidebb idő alatt kamatos-kamataival együtt visszatéríti, úgy az öntözés az, mert ennél racionálisabb, rentábilisabb tőkebefektetés ez idő szerint nincs. De meg kell oldani az öntözés problémáját azért is, mert ez nemcsak gazdasági probléma, hanem egy mélyreható szociális kérdés is, hiszen a magasabb mezőgazdasági kultúra ezer és ezer újabb munkáskéznek ad munkaalkalmat és kereseti lehetőséget. De meg kell oldanunk ezt a kérdést azért is, mert az öntözés megoldásával a gazdatársadalmat állítjuk talpra. Ez a kérdés tehát a magyar faj megmentésének a kérdése is. Az öntözés ügyét nemzeti ügynek kell tekinteni és törvényhozás útján kell gondoskodnunk annak mielőbbi megvalósításáról. Gondoljunk Swift angol nemzetgazdász szavaira, amely szerint az, aki két kalászt termel ott, ahol t eddig csak egy termett, többet használ hazájának, mint az a hadvezér, aki száz csatát nyert. Az erdősítés és fásítás problémája emellett csak másodrangú kérdés, mert semmi egyéb jelentősége nincs, mint az öntözés által biztosított talajnedvesség racionálisabb kihasználásának biztosítása a növényzet áltaL Az erdő hatalmas lombkoronája véd a nap és a szél szárító hatása ellen, elősegíti a nedvességnek a talajba való beszivárgását és azáltal is, hogy párát bocsát ki, a talaj párájával együtt, igen kedvezően érezteti a növényzetre való hatását. De előbb az Öntözésre van szükség, már csak azért is, mert az erdősítés problémája könyntyebben megvalósítható akkor, ha az erdők fejlődéséről az öntözés által gondoskodunk. Abból a célból, hogy mezőgazdaságunkban a nyugati államokéhoz hasonló eredményeket tudjunk felmutatni, legyen szabad megint csak egy kérdésre rámutatnom, amelyre szintén nagy figyelemmel kell lenni, és ez: az agrokémia. Németországban minden nagyobb gazdaságnak megvan a maga agrokémikusa. Az, hogy Németország olyan hatalmas terméseredményeket tud felmutatni, elsősorban! kitűnő agrokémikusainak köszönhető. Ha a mezőgazdasági mérleg nem mutat megfelelő képet, akkor nem a gazdatisztet vonják felelősségre, hanem az agrokémikust. Sehol nincs nagyobb jelentősége az agrokémikusnak, mint n álunk, ahol földünk struktúrája annyira változó képet mutat, mint sehol másutt. De egyéb tudományos és műszaki intézetek intenzívebb bekapcsolódása, a meteorojo giai szolgálat szélesebb alapokra való fektetése és intenzívebb bekapcsolása mezőgazdaságunkba azok a faktorok, amelyekkel az optimális eredményt elérni tudjuk. Jóleső érzéssel állapíthatom meg a költségvetésből, hogy pénzügyi kormányzatunk ezeket figyelemmel kísérte s fokozott mértékben igyekezett az idén ezeket a kérdéseket megoldani. Gazdasági kérdéseket tárgyalva, igénytelen nézetem szerint nem járnék helyes vágányon, ha a mezőgazdaság mellett iparunkról nem tennék említést, ha azt elhanyagolnám, mert meggyőződésem az, hogy gazdasági életünk stabilitását a mezőgazdaság és az ipar pillérei adják meg. A kettőnek harmonikus összeműködése az, amely biztosítani tudja ai haladás és a fejlődés útját. Az utóbbi időben iparosodásunk kedvezően haladt előre, bár ezt a körülményt egy kevésbbé kedvező körülménynek tudhatjuk be, mert bizonyára befolyással volt erre a különben olyan káros autarchia és gazdasági elzárkózás. Gyáriparunk fellendülése részben szintén egy kevésbbé kedvező momentumra, a magas vámokra vezethető vissza, bár a vámok önmagukban nem biztosítják a fejlődés útját, mert például Németországban, ahol a gyáripar döntő fontosságú gazdasági tényező, a gyáripart nem védik a mieinkbez hasonló magas vámok, de Schacht, a német birodalmi bank elnöke és egyik legkitűnőbb gazdasági szakembere szerint még ez is magas, mert a gyáriparra és annak fejlődésére sokkal inkább hatnak állandó vagy legalább hosszúlejáratú kereskedelmi^ szerződések, mint magas vámok. Áringadozások, termelési ingadozások és technikai újítások sokkal inkább befolyásolják az árakat és így a fejlődést, mint maguk a vámok. Bár a magas vámok mellett is módjában állana a gyáriparnak, hogy a nyerstermékeknek és félgyártmányoknak a világpiacon mutatkozó áringadozását kihasználva, olcsóbb árakkal jöjjön a piacra, e helyett azonban azt teszi, hogy kartelekbe tömörül csak azért, hogy rideg kapitalista gazdasági álláspontra helyezkedve, minél nagyobb profitra tegyen szert, hogy a mezőgazdaság és az, ipar termékei közt a diszparitás minél jobban növekedjék a mezőgazdaság és a köz rovására. Pedig Schacht azt is mondja, hogy ha a kartelek megállapodásaikat arra használnák, hogy egészséges r versenyt, mindenekelőtt pedig a kivitel terén új eladási lehetőségeket, új piacokat keresnének,_ akkor az ő • tevékenységüket mindenki osak jó szemmel nézné. Ha azonban a kartelek tevékenysége csak abban merül ki, hogy minél nagyobb haszonra tegyenek szert, akkor az államhatalomnak kell beavatkoznia a