Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-126

Az országgyűlés képviselőházának 1 hessék, és végül harmadszor lehetővé tenné, hogy a tanító, aki nemzeti, kulturális és társadalmi szempontból egyaránt a legnehezebb és a legfelelősségteljesebb munkát végzi, mindenkor hozzájuthasson pontosan, becsületesen megszolgált fizetéséhez. Most a tanító személyével kapcsolatban rátérek a falusi tisztviselők nehéz helyzetére és .sérelmeire is. Köztudomású dolog, hogy amint a falu közigazgatási ügyeit a jegyző intézi, úgy a falu valláserkölcsi, nemzeti és kulturális nevelésének óriási jelentőségű kérdése a lelkészek és tanítók kezébe van letéve. Az is bizonyos, hogy a magyar jövő, a magyar feltámadás munkálása szempontjából ennek a ténynek jelentősége igen nagyfontosságú és jelen megcsonkított helyzetünk ezt még sokszoros mértékben megnöveli. A lelkészi és tanítói kar tudatában van mindezeknek és ezért, de főként a hazájáért, nemzetéért és népéért érzett önfeláldozásig is, hű szeretettől indíttatva, mindezideig lelkiismerettel végezte és végzi is magasztos feladatát. Most azonban már anyagiakban annyira leromlottak a létért és a család fenntartásáért folytatott hosszú és nehéz küzdelemben, az egész életére ránehezülő gond és aggodalom annyira lenyűgözte akaraterejét, testi és lelki energiáit és cselekvőképességét, hogy magasztos feladatának továbbvégezhetése céljából nem annyira a maga és családja, mint a nemzet érdekében kénytelen feltárni eddig némán tűrt sérelmeit és kérni azok halaszthatatlan orvoslását. A sérelmek mértékét és a segítés módját illetően legyen szabad a következő adatokat ismertetnem. A lelkészi fizetés részint egyházi forrásból ered, mégpedig vagy természetbeli vagy pénzbeli javadalom, részint pedig állami forrásból, mint állami fizetéskiegészítés, kongnia és mint a szolgálati idővel növekedő korpótlék. Országos törvény biztosítja, hogy az állam kiegészíti a lelkészi jövedelmet 1600 aranykoronára, ha az egyházi forrásból eredő jövedelem ezt az összeget nem éri el; továbbá, hogy az állam korpótlékban részesíti a lelkészeket olymódon, hogy a fizetés ötévi időközökben kétízben 400—400 aranykoronával, majd háromízben 200—200 aranykoronával emelkedik, míg végül 25 évi szolgálat után az 1400 koronát kitevő korpótlékkal együtt eléri a legmagasabb értéket, a 3000 aranykoronát. Összehasonlítva a lelkészi fizetés legalacsonyabb és legmagasabb értékét az állami rendszerű fizetési osztályokkal, megállapítható', hogy a legalacsonyabb lelkészi fizetés most 2176 pengő, tehát a fennálló rendelkezések szerint a X. fizetési osztály 2. fokozatát éri el, míg a legmagasabb lelkészi fizetés a VII. fizetési osztály 3. fokozatát. Amíg azonban az állami fizetési osztályok említett fokozataiban a fizetéscsökkentés 17—22% között mozog, addig a lelkészi fizetésnek az a része, mely a természetbeni járandóságból ered, 70% mértékéig, a korpótlék 57'5% mértékéig és a különböző természetű alkatrészekből összetett összfizetés pedig 35—66% mértékéig terjedő csökkenést szenved, úgy értve, hogy a terményjárandóságokból csak -mintegy 30%, a korpótlékból csak 42'5% 's az összfizetésből csak 65'34% maradt meg. Mindezek a számadatok igazolt kimutatást nyerhetnek. De nemcsak általában, az állami tisztviselői karral szemben, hanem még a legszegényebb javadalmazása felekezeti népiskolai tanítókkal szemben is indokolatlan hátrányban van a lelkészi kar. í. ülése 1936 május 8-án, pénteken. 333 Maga az a tény, hogy a középiskolai képzettségű népiskolai tanítói kar fizetése a VIII. fizetési osztály 1. fokozatáig, illetőleg a tanítói kar 10%-ára nézve a VII. fizetési osztály 3. fokozatáig emelkedik, tehát ugyanazt a színvonalat éri el, mint a főiskolai képzettséggel bíró lelkészek fizetése, világosan mutatja, hogy a lelkészi fizetés megállapítása már eredetileg is aránytalanul alacsonyabb mértékben történt. Ma a valóságban a lelkészi fizetés még a tanítói fizetésnél is alacsonyabb, mégpedig két okból. Egyrészt mert a lelkészi fizetés értékelésénél a termények még ma is békebeli egységáron vannak beszámítva, vagyis a lelkész fizetésébe 1 métermázsa búzát, (még ma is 27 pengő 20 fillérrel, a rozsot 19 pengő 04 fillérrel, a tengerit 19 pengő 04 fillérrel, a csövestengerit mázsánkint 17 pengő 14 fillérrel, az árpát 17 pengő 68 fillérrel számítják, tehát a ténylegesnél lényegesen magasabb áron tudják be a lelkész fizetésébe és így egészítik ki a kongruával, másrészt mert a törvényben megállapított korpótlékot az állam csak az említett 42*5%-ban szolgáltatja ki és ekként a lelkészi fizetést ezen a téren is több, mint a felével megcsonkítja. Ha még hozzávesszük ehhez azt is, hogy a gyülekezeti tagok elszegényedése miatt a terményjárandóságoknak igen kis hányada folyik be, akkor megállapítható, hogy ezen. a téren igazán sürgős segítségre van szükség, mert el sem lelhet képzelni azt sem, hogy a vidéki tanítói és lelkészi kar még csak tisztességesi ellátást is biztosíthasson családjának, nemhogy még gyermekeit házon; kívül neveltetni is tudhassa. Ezen a téren is tehát nagyon kérném a kormányzatot, hogy amennyiben lehet, igyekezzék hathatósan segítségére sietni a falusi tisztviselőknek, hogy azok tovább is végezhessék áldásos hivatásukat, meg legyen nekik, a létminimumuk és képesek legyenek gyermekeiket is iskoláztatni. Ezzel a kérdéssel és egyben a családvédelem kérdésével kapcsolatban már a múltban is megemlékeztem arról, ihogy a családi pótlékoknak igazságos és arányos elosztásával is nagyban lehetne az iskoláztatás kérdésén segíteni. Ez tulajdonképpen nem jelentene semmi többletet a teherviselést illetően, csupán annak az összegnek arányos megosztásáról lenne itt szó, amely most is felhasználtatik, de szerintem nem igazságosan használtatik fel. Amíg ugyanis a lakbérre vonatkozólag Ihat lakbérosztályt különböztetünk meg, vagyis a fővárosiak és a városiak sokkal több lakbért kapnak, mint a vidéki tisztviselők, — és ez ihelyes! is, mert sokkal több lakbért is fizetnek a valóságban — addig családi pótlékban ugyanannyit kap az a tisztviselő is, aki városban lakik, aki tehát az összes iskolákban mindenütt a házból iskoláztathatja gyermekeit, mint az a falusi tisztviselő, aki kénytelen faluról nagy költséggel — jobban mondva: kénytelen lenne, ha bírná — faluról iskoláztatni a gyermekét. Ezen a téren tessék a családvédelmi kérdést bekapcsolni, tessék behozni az oly régóta emlegetett agglegényadót és az egyke elleni küzdelem terén is itt kell megindítani a kezdő lépést akkor, amikor azoknál a családoknál, ahol csak egy gyermek van, egy gyermek után egyáltalán nem kell családi pótlékot kiszolgáltatni, hiszen aki tisztviselő, az keres annyit, hogy egy gyermeket fel tudjon nevelni, tehát elvennénk a feleségtől és az egygyermekes családoktól az egy gyermek után járó családi pótlékot, akkor