Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-126

Az országgyűlés képviselőházának 126. ülése 1936 május 8-án, pénteken. 321 ehhez a tisztviselői kölcsönhöz, mert nincs reája kiterjesztve. Erezve ennek a kérdésnek súlyos etikai oldalát, bizonyos kautálék között a felekezeti és községi tanítók egy-, legfeljebb kéthavi kölcsönt kaphattak és tényleg ilyen rendkívüli esetekre, amikor kiházasítás vagy haláleset volt, kaptak is. Igen ám, de a pénz­ügyminisztériumban múlt év decemberében rá­jöttek arra, hogy ezeknek a községi és feleke­zti tanítóknak a fizetése nem foglalható le úgy, mint az államiaké, vagyis nem vonták le úgy a havi járandóságaikból, mint az államiaktól, és decemberben megjelent egy új rendelet, amely azt mondja, hogy csak abban az esetben kaphatnak rendkívüli esetekben kölcsönt, ha az illetményük, a lakbért és családi pótlékot nem számítva, a 2000 pengőt meghaladja és csak ez után a 2000 pengőt meghaladó rész után kaphatnak kölcsönt. Ez azt jelenti magyarul, hogy újból teljesen kirekesztették őket. Termé­szetesen a pénzügyminiszter úr azt mondja: belátom ennek a kérdésnek nagy szociális je­lentősegét, de nekem erre pénzem nincs. Mindjárt a pénzügyminiszter úr helyett bátor leszek erre is válaszolni. Az 1918 : XXII. te. 3. §-a ugyanis egyenesen a Pénzintézeti Központ feladatává teszi, hogy a pénzt ő sze­rezze meg erre a célra, a pénzügyminisztérium csak előlegezi az összeget. Azt is számításba vettem, hogy milyen összegbe kerülne ennek a kölcsönakciónak a kiterjesztése. Ma körül­belül 20 milliót tesz ki az az összeg, amely ilyen formában ki van helyezve az állam ré­széről. Ha ezeket a ma még mostohán kezelt kategóriákat is mind belevennők, akkor há­rom, legfeljebb négymillió pengőről volna szó, amit még erre a célra kellene fordítani, amely pénz azonban nem fond perdu-összeg, hanem olyan befektetés, amely után 7 százalék kama­tot fizet az a tisztviselő. Az állam tehát az ő forgótőkéjét sehol ilyen jól, ilyen gyümölcsö­zően nem tudja elhelyezni és sehol ilyen biz­tosan nem tudja kihelyezni, mert hiszen else­jén annak a tisztviselőnek a fizetéséből le­vonja ugyanaz az állam, aminthogy tényleg még nem is volt kiesés, mert hiszen ki van szá­mítva százalékosan, hogy itt milyen mennyi­ségben várható elhalálozás, amikor is ilyen cí­men törölni szokták a fennálló kölcsönöket. Az az érzésem tehát, hogy ezt a kérdést pénz­ügyileg is könnyen meg lehet oldani. Befeje­zésül még egészen röviden egy egészen más témára kell átmennem, amely — bevallom őszintén — nekem kedvenc témám és ez az idegenforgalom kérdése. Az idegenforgalom kérdése nemcsak gazdasági szempontból jelen : tős, nemcsak azért, hogy pár év alatt a mi idegenforgalmi passzivitásunk, amely —• mi magyarok nagyon szeretvén külföldre utazni — 50 millióra volt becsülhető, a legutolsó szá­mítások szerint aktívvá változott, mert a múlt évben már kétmillió aktívummal számolhat­tunk ezen a téren, hanem Magyarország pro­pagandája szempontjából tartom ezt igen fon­tosnak, mert ma a világ érdeklődése határozot­tan felónk fordult. Ma határozottan igen so­kan jönnek azért ide Magyarországra, hogy megismerjék ezt a nemzetet, amelyről a leg­fan tasztikuisabb dolgokat hallották. Éppen ezért nem tudom helyeselni azt, hogy mi még most is túlsókat mutogatjuk a Hortobágyot, a bugaci pusztát és talán nem vagyunk annyira büszkék a mi nyugati kultúránkra, amely fel­tétlenül érdekli a külföldieket, mint ezekre az egzotikumokra. Nem mondom, egzotikumokra mindenütt szükség van s lesznek igen sokan, akiket mindig ezek a másutt nem látható rend­kívüli dolgok fognak érdekelni, én azonban az idegenforgalomnál feltétlenül arra helyezném a súlyt, hogy lehetőleg a mi európai kultúrán­kat mutogassuk, hogy bebizonyítsuk, hogy igenis, nekünk jogunk van ahhoz, hogy mint önálló nemzet éljünk. (Meskó Rudolf: És hogy a Nyugathoz tartozunk!) Ennek legfontosabb része a. fürdőpropa­ganda. Nagyon sok történt ezen a téren is. Igazán bámulatos és a jelenlévő kereskedelem­ügyi miniszter úrnak 'külön köszönetet kell mondanom azért az akciójáért, hogy szállodá­kat építtet, (Éljenzés.) hogy Siófokon egy egé­szen grandiózus, modern, minden követelmény­nek megfelelő hotel fog épülni, hogy a vidéken mindenütt olcsó kölcsönök nyújtásával lehe­tővé fogja tenni azt, hogy ne csak Budapesten legyenek mégis európai értelemben vett tűrhető szállodák, hanem a vidéki városokban is. Rámutatok arra a sok, nagyon sok termé­szeti kincsre és főként azokra a nagy gyógyító erővel bíró, de elhanyagolt kis fürdőcskékre, amelyek hazánkban találhatók. Egész sereget sorolhatnék fel, hiszen majdnem minden me­gyében vannak hőforrások. így ott van Szo­boszló, amelyet mi primitív értelemben isme­rünk, a külföld azonban még nem ismeri. Vagy ott van a tapolcai fürdő, ott van a tisza­örsi, a Pünkösd-fürdő, vagy Pécs mellett Har­kány-fürdő, amelynek még Hévíznél is jobb vize van. (Egy hang a jobboldalon: A Balaton­hoz építsenek szállodákat!) Említettem, hogy a Balaton mellett milyen modern szálloda épül és hogy a Balaton tekintetében az utóbbi esz­tendőkben nagyon sok történt. • Most csak arra kívánok rámutatni, hogy nem kell a szállodákat egy vagy két helyre centralizálnunk, hanem arra kell törekednünk, hogy lássák és ismerjék meg a külföldiek azo­kat az igazán páratlan gyógyhatású fürdőket, amelyekben ez az ország annyira bővelkedik és amelyek nekünk még kellőleg ki nem aknázott nagy értékeink. A kormány ezeket a fürdőket igyekszik is propagálni. Itt van például a pénzügyminiszter úr 19.191. számú rendelete, amely a vidéki gyógy- és üdülőhelyeken emelt épületek részére rendkívüli házadómentességet engedélyez. Van itt még egy olyan kérdés, amellyel már nagyon isokat foglalkoztunk, amelyet már sokszor tárgyaltunk és megbeszéltünk, de vala­hogy még mindig nem tudtuk megoldani, ez pe­dig azoknak a különféle vámszedési jogoknak a kérdése, amelyeiket a külföldi nem tud megérteni. Nem tudja megérteni, hogyha Bécs­ből lejön Budapestre, vagy különösen ha még tovább megy Szegedre, vámot szednek tőle. Szegeden például két helyen is szednek vámot. Az egyik helyen a város szed, a másik helyen az állam szed vámot, majd egy hídnál megint szednek és még hozzá az a bosszantó, hogy ezek a vámok — amelyek, ha még kerek összegben volnának megállapítva, például 50 fillérben, vagy 1 pengőben, még rendben volna — olyan irracionálisán vannak kiszámítva, hogy például az egyik helyen 73 fillér, a másik helyen 18 fillér. Es ezen vámok miatt megállítják az autókat. Már most sokan azt mondják, hogy azért nem lehet ezt iaj vámszedési kérdést megoldani, mert ezek régi jogok, amelyeket különböző vá­rosok kaptak; különböző létesítmények amor­tizációjára szedik ezeket. Nem tudom, igazaim van-e, de én lazt hiszem, hogy ez az egész csak a ceruza kérdése. Ha például Győr városát 45*

Next

/
Oldalképek
Tartalom