Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-126

Az országgyűlés képviselőházának 126 Ezzel kapcsolatban le kell szögeznem azt, hogy az a tábor, amely négy éven keresztül a halál előszobájában volt, amely talán fiatalságának legszebb éveit töltötte künn penészes, piszkos, véres, sáros kavernákban és lövészártkokban, megtanulta becsülni az élet értékét a halál árnyékában. Ez a tábor megtanulta, hogy milyen erő van az együttérzésben, a közös akarásban és a közös munkában. Megtanulta ez a tábor alárendelni magát egyénileg a közérdeknek, mert ö csak a láncszem vagy egy tégla az épülő házban, de viszont éppen ezzel kapcsolatban megtanulta azt is, hogy ha az egyéni felelősség felmondja a szolgálatot, ha az a láncszem elpattan, ha az a lánc túlspekulál, akármilyen vonatkozásban, — a mai viszonyok között elsősorban gazdaságilag — az egész öszszességnek kárára lesz. Elnök: A képviselő tir beszédideje lejárt. vitéz Martsekényi Imre: Befejezem, t. Ház. Mi tudjuk azt, hogy kis ország vagyunk, szegény földdel, szegény, kifosztott és talán magukkal tépelődő magyarokkal és hogy ezekkel kell nekünk egy régi, nagy, hajdan gazdag országot visszaszereznünk és újraépítenünk. De tudjuk azt is, mélyen t. Ház, hogy talán <a legkisebb ország érdemli meg a legnagyobb szereteteit, mert a szívünkhöz legközelebb áll és tudjuk azt, hogy ha a határokat nagyon szűkre is szabták körülöttünk, azok közelebb kerültek a szíveinkhez és tudjuk azt is, hogy ha annyira összezsugorodtunk, elkövetkezett az ideje annak, hogy szíveink is Összehangolódjanak és közelebb kerüljenek egymáshoz. Ha pedig ezt a szívbeli Összehangolást, a magyar szíveknek egymáshoz való közeledését a nemzeti egység gondolatának nevezik, akkor én ennek a gondolatnak szolgálatában állok és ennek a gondolatnak hitében szavazom meg a költségvetést, (Elénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan ürvözlik. — Rakovszky Tibor: Ellenzéki beszéd volt. Bravó!) Elnök: Cseh-Szombathy László képviselő urat illeti a szó. Cseh-Szombathy László: T. Képviselőház! Nagy érdeklődéssel hallgattam végig Martsekényi igen t. képviselőtársam fejtegetéseit, amelyeket a bankok politikájáról mondott el. Olyan beszéd volt ez, amelyet nyugodtan r elmondhatott volna innen az ellenzék részéről, (Rakovszky Tibor: Es odaát nyugtalanul hallgatták volna.) mert hiszen azokat a fejtegetéseket, amelyeket ő ibeszéde folyamán itt előadott, mi is magunkénak valljuk, és mi is a bankoknak olyan irányban történő megreformálását kívánjuk, mint ő. (Rakovszky Tibor: Es mi a konzekvenciákat is levontuk volna!) Mi is tisztában vagyunk azzal, hogy az s, túlzott adminisztráció, amely a bankok részéről mutatkozik, kétségkívül azzal jár, hogy nagyobb rezsiköltséget kell a bankoknak felszámítaniuk és ezzel kapcsolatban a bankok a hiteleket nem tudják olyan olcsó t kamatláb mellett nyújtani a magyar föld népének, amilyet az meg tudna fizetni. Ha tehát az adminisztrációs költségek leszállnának, meggyőződésünk, szerint lényegesen olcsóbb kamatláb mellett tudna az a szegény földmunkás, kisbirtokos, kisiparos hitelhez jutni, amikor arra szüksége van. De ha ennél a kérdésnél tartunk, nem szabad megfedkeznünk arról, hogy gazdasági életünknek egyik legnagyobb hibája az, hogy a kisember ma a vidéken hitelhez jutni nem tud, pedig gazdasagának fenntartására, üzemének folytatására akárhányszor KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. VII. '. ülése 1936 május 8-án, pénteken. 311 neki is hitelre van szüksége. Ma hiába megy a bankokhoz, hitelt nem. kap. Lehetővé kell tehát tenni, hogy ezek az emberek olcsó kamatláb mellett hitelhez jussanak, mert csak ebben az esetben van meg a lehetőség arra, hogy azt a feladatot, amelyet nekik a nemzet életében be kell tölteniök, megfelelő módon be is tudják tölteni. T. Ház! Én nem kívánok mást, mint azt, hogy a kormány, amelynek módjában van ezeket a kérdéseket megvalósítani, valósítsa meg a bankreformot olyan módon, ahogyan azt Martsekényi Imre t. képviselőtársam kifejtette. Ami Martsekényi Imre t. képviselőtársamnak a frontharcosokkal és a hadirokkantakkal kapcsolatos kívánságait illeti, nekem, aki szintén hadirokkant vagyok, ezeket csak helyeselnem lehet. Tényleg nagy és nehéz megpróbáltatásokon ment keresztül ez a tábor, joggal elvárhatja tehát a mai társadalomtól, hogy ezekért bizonyosfokú méltánylásban is részesüljön. T. Ház! A költségvetés vitájához az ellenzék részéről felszólaló szónokoknak nemcsak feladatuk, de kötelességük sem lehet más, mint az, hogy bírálatot gyakoroljanak a költségvetésről, mert a jóindulatú és tárgyilagos kritika elengedhetetlen feltétele a kormányzat eredményes munkájának. Ebből az elgondolásból kiindulva, az én feladatom sem lehet más, mint az, hogy rövid visszapillantást vetve az elmúlt év munkájára, bírálat tárgyává tegyem az előttem fekvő költségvetésnek azokat a tételeit, amelyek véleményem szerint, jogosan kritika tárgyává tehetők s egyben rámutassak azokra a megvalósítandó problémákra, amelyek megoldását a legsürgősebbeknek tartom. Azoknak a tételeknek a bírálata és méltatása, illetőleg kihangsúlyozása, amelyeket én is helyeseknek és a nemzet egyetemes érdekében valók; nak tartok, nem lehet csak a kormánypárti szónokok feladata. T. Ház! Az 1935-ös költségvetési év a birtokreform jegyében zajlott le. Foglalkozott a Ház a gazdaadósságok rendezésének a kérdésével, a hitbizományi birtokok reformjával és a telepítés probléma jávai. Látszólag és formailag ezek a kérdések elintézést is nyertek, mert hiszen lekerültek a képviselőház napirendjéről, lényegileg azonban ezek a kérdések ma is éppen olyan megoldatlanok, mint amilyenek voltak egy évvel ezelőtt. Erről a tényről a független kisgazdapárt nem fog megfeledkezni és nem engedi ezt a kérdést nyugodni mindaddig, amíg ez az ország földmíves és földmunkás lakossága érdekeinek megfelelően az egyetemes nemzeti érdekek szem előtt tartásával véglegesen megoldva nincsen. Meg kell állapítani, hogy ezek iránt a kérdések iránt az egéisz költségvetési év folyamán szokatlanul nagy érdeklődés nyilvánult meg. Ez az érdeklődés túlterjedt a képviselőház keretein s élénken foglalkoztatta nemcsak a napi sajtót, hanem az egész ország közvéleményét is. Igaz ugyan, hogy ezek a kérdések közvetlenül vagy közvetve az ország lakosságának túlnyomó részét érintik, mégis azt kell mondanom, hogy az irántuk való érdeklődés, a figyelemnek rájuk való terelése és az irántuk mutatkozó lelkesedés bizonyos mértékben gyanús volt, különösen arról az oldalról, ahonnan azt a legkevesebb okkal és a legkevesebb joggal lehetett volna várni. Ugylátszik, arra kell ebből következtetni, hogy ezáltal talán más problémákról iparkodtak elterelni a figyelmet, olyan problémákról, amelyek nem kevésbbé U