Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-126

Az országgyűlés képviselőházának 126. ülése 1986 május 8-án, pénteken. 307 szép konzekvenciának tartom, mégis, agrárius és iparos képviselőtársaimmal, éppen a körül­mények kényszerűsége folytán mindaddig, amíg ilyen viszonyok vannak, ezt a megálla­pítást a magam részéről praktice elfogadni nem tudom. Azt látom ugyanis, hogy a legna­gyobb baj és az eladósodás főoka az, hogy a föld jövedelmének meg nem felelő a kamat. Ez a hitelpolitika csak szaporíthatja az adós­ságot; ez a hitelpolitika semmiképpen sem fogja szolgálni azt az akarást, hogy a munka­nélkülieket nagyobbmértékű termelőmunkával kenyérhez és munkához juttassuk. S^ most válaszolok' Friedrich igen t. képvi­selőtársam közbeszólására s ismertetem a ma­gyar hiteléletre vonatkozó számokat. A -ban­koknak 1932-ben kimutatott vagyona Illyefalvy statisztikai adatai szerint 6355 millió pengő, 1934-ben ez a vagyon 6444 millió pengőre emel­kedett. Saját tőkéjük volt 1931-ben 744 millió pengő, 1934-ben 820 millió pengő. Mintha csak ellentétes érdekük volna az agrárérdekekkel, mert amikor éppen a múlt évi költségvetési vitában Eckhardt igen t. képviselőtársam azt mondotta, hogy „egy jó gazdasági évben, 1933-ban, a mezőgazdaság 1'48%-ot hozott, ugyanakkor Illyefalvy adatai szerint például az 1930/31. jó évet véve, 9—10%-ra tehető a bankok saját vagyonának tiszta haszna. Es mi ez a tiszta nyereség, mélyen t. Kép­viselőház? A mai modern könyvelési technikát tekintve — nem akarom részletezni, csak a pénzügyminiszter úr egy megállapítására hi­vatkozom, amikor ezt mondja — a társulati adó hozadéka azért kevés, mert az adóalapot nem lehet kimunkálni. Nem részletezem, de azt hiszem, hogy ha annyit mondok, sapienti sat, ez éppen elég. Ugyanezt igazán nem lehet mon­dani a földmívelésre és a kisiparra. Ott a leg­utolsó fillérig mindent ki kell mutatni és ki is mutatják s azután rájuk róják kegyetlenül az adókat. (Fábián Béla: Ezt én a legnagyobb mértékben elismerem!) De vegyük a betéti adatokat. Azt látjuk, hogy betétkönyv volt 1932-ben 899.000 darab, 1934-ben 888.000 darab. (Fábián Béla: Hogy­hogy!) Ennyi darab^ volt. (Fábián Béla: Ez nem lehet, szeretném tudni pontosan! Es mennyi volt az összes betét?) Mint mondottam, 1932-ben a betétkönyvek száma 899.000 darab volt, 1934-ben pedig 888.000 darab. Nézzük már most, hogyan kamatoztak ezek ... (Friedrich István: 888.000 darab? E szerint tehát minden tizedik magyarnak van betétkönyve!) Méltóz­tassanak megnézni, hogyan kamatoztak ezek a betétkönyvek. 1931-ben, amikor az a bizonyos bankzárlat volt s amely naptól kezdődött a bankoknak a sibolási hoch-konjunktúrája, amit szintén ismertetni fogok, 3%-nál kisebb kama­tozású betétkönyv volt 176.000 darab, ez a szám 1933-ban felugrott 353.000-re, 1934-ben pedig 490.000-re. Nézzük meg most, hogy mennyi volt az 5—1%-os kamatozású betétkönyv. 1931-ben volt majdnem félmillió darab betétkönyv, amely így kamatozott, 1933-ban 27.000 darab, 1934-ben pedig (Fábián Béla: Mennyi volt a Nemzeti Bank kamatlába?) az alig változott. Majd erre is rátérek. (Friedrich István: Az le­ment 9%-ról 4%-ra! — Zaj. — Elnök csenget.) 1931-ben 545 millió pengő kamatozott 5—6—7 százalék mellett, 1933-ban már csak 58 millió, '"1934-ben pedig már csak 4 millió kamatozott. Ezzel akarom bizonyítani azt, hogy az a bizo­nyos munkából eredő tőke hol sikkadt el, mi­lyen kamatot kapott. Ezzel akarom azt a bizo­nyos diszparitást szemléltetőleg bemutatni a között, amit a föld hoz és amit a pénztőke hoz. A budapesti 11 nagybank 1934-ben 1079 millió betéttel rendelkezett. 1935-ben felugrott ez a szám 1137 millióra. Ez azt jelenti, hogy 58 mil­lióval emelkedett. Ugyanakkor a statisztikai adatok kimutatása szerint csak 21 millió került vissza ihitel formájában a gazdasági termelő életbe, ami azt jelenti, hogy viisszaszippantot­ták a betéteket, mert emelkedett ugyan a bevé­tel 58 millióval, ebből azonban nem 58 millió ment vissza, hanem csak 21 millió, (Fábián Béla: Mit csináltak a pénzintézetek azzal a pénzzel?) ugyanakkor, amikor ha valaki hitelt kér, 3—4—5-szörös fedezetet kérnek tőle, ami semmiképpen sem kongruál a mezőgazdasági élettel. Ha én ezt elfogadnám helyesnek, hogy az egyik oldalon a kölcsönadott pénz és a hitel­élet ennyi értékkel bír, a másik oldalon a munka által termelt pénz, ház vagy kenyeret­adó föld csak egynegyedére vagy egyötödére értékeltetik, nem tudom, mit szólnának, ha va­lamelyik közgazdász egy szép napon azt mon­daná, hogy fordítsuk vissza ezt adókivetés szempontjából s ha olyan labilis az a föld, ház és a munka, akkor az adókulcsot is e szerint állapítsuk meg és szállítsuk le egynegyedére, a másik oldalon pedig emeljük fel négyszere­sére. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon és a középen.) Kíváncsi vagyok, mit szólna ehhez a pénztőke. (Fábián Béla: Megkérjük Fabinyi pénzügyminiszter urat, hogy mindazt, amit a képviselő úr mond, asinálja meg!) Fa­binyi pénzügyminiszter úr a leghelyesebb úton jár el. Ugy látom, még van rá idő, hogy ismer­tessem a Nemzeti Bankkal kapcsolatban leg­újabban hozott rendelkezéseit és akkor a kép­viselő úr meg lesz nyugtatva az irányban, hogy a kormány igenis helyes pénzügyi politikát folytat. De máról-holnapra mindent elintézni, (Zaj.) máról-holnapra sok-sok évtized mulasz­tásait pótolni, — ezt nem mi állapítjuk meg és nem Magyarországon állapítják meg, hiszen ezért forrong az egész világ, ezért vagyunk ebben a gazdasági káoszban — (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon-) egy magyar pénzügymi­niszter a maga erejéből 24 óra alatt vagy 24 hónap alatt nem tud. (Gr. Apponyi György: Egyezzünk meg négy évben!) Csak javítani tud ezeken a viszonyokon s csak kellő jóakarat és támogatás mellett tudja ezt a helyzetet vala­melyes módon napról-napra javítani. (Fried­rich István: Mi helyeslünk a képviselő úrnak, ne tessék haragudni.) Legyen szabad még arra rávilágítanom, hogy a gazdáknak és az iparosoknak nyújtott hitelek nem célravezetőek, mert teljesen a ke­reskedelmi- és bankélet mintájára vannak sza­bályozva, annak kaptafájára vannak ráhúzva. Háromhónapos gazdaváltóra adnak hitelt. Le­hetséges-e 90 nap alatt mezőgazdasági hitelt ki­egyenlíteni? Ez nem egy kereskedelmi ügylet, ahol ma veszek ennyi vég vásznat, két hét múlva eladom és beváltom a váltómat. Itt min­dig várni kell a termelési évnek vagy periódus­nak a leteltéig. Azt hiszem, nem lövök túl a célon, ha arra kérem a mélyen t. pénzügyi kor­mányzatot, hogy az árveréseket mindig csak bizonyos termelési periódus végére tűzze ki, mert csak akkor jut a gazda és az iparos pénz­hez. (Friedrich István Lázár Andor igazság­ügyminiszter felé: Tessék jegyezni. — Lázár Andor igazságügy miniszter: A gyorsírók je­gyeznek!) Ebben a kérdésben tehát állami be­avatkozást sürgetek. Egy példával szeretnék élni arra nézve,

Next

/
Oldalképek
Tartalom