Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-126

306 Az országgyűlés képviselőházának 700—800 millió pengő körül mozognak, akkor meg méltóztatnak látni, hogy ez nem is olyan nagy összeg. (Boczonádi Szabó Imre: Ez a nagyhatalom! A bankhatalom! — Friedrich István: Nem lehet 300 millió költség évente. Az nem lehet, uram!) Ennyibe kerül. Ezért mi sem természetesebb, minthogy a hitelszervezet haszonkulcsa sokkal nagyobb, mint az ipar vagy a mezőgazdaság haszonkulcsa és itt nem tudunk találkozni. Wekerle, Bud, Imrédy és Fabinyi pénzügyminiszterek mind a fúziós törekvések mellett voltak. Kérdés, hogy miért nem lehetett ezt eddig megvalósítani. Megint nem akarok személyes vitát provokálni, mert szerény véleményem szerint semmiféle személyes vonatkozású dolog nem közügy, nem nemzeti ügy. Ezek kikapcsolásával ezeket a fúziókat már régen és bátran meg lehetett volna valósítani. (Fábián Béla: Megint egy csomó állásnélküli, akiket majd nem tudunk ellátni!) Mélyen t. képviselőtársam, legyen szabad erre szintén válaszolnom. Azt méltóztatik mondani, hogy ez majd növeli az állásnélküliséget. Hol van megírva az, hogy mindig alul kell kezdeni a leépítéseket, amikor alul száz embert kell leépíteni, hogy azzal ekvivalens pénzösszeget kapjak, amit egy felül leépített ember jelente (Ügy van! Úgy van! jobbfelől és középen,) És hol van az megírva, mélyen t. képviselőtársam, amit méltóztatott mondani, hogy a bankok bizonyos tartalékalapjait hova kell végre fordítani? Hát nem ilyenkor kell azokat elővenni, hogy azokat esetleg a kis kategóriákból is elbocsátott tisztviselőket annyi tőkével és végkielégítéssel láthassák el, hogy azok a magánéletben is elhelyezkelhessenek? (Friedrich István: A bankokat a Pénzintézeti Központ ellenőrzi. Azért van a Pénzintézeti Központ! Benne vannak a hatóságok. Tessék azokat szorítani!) Én nagy általánosságban és akadémice beszélek, amikor leszögezem továbbá: igenis elérkezett az ideje annak, hogy az állam és a kormányzat sorompót emeljen a bankoknak az ellen a törekvés ellen, hogy nemcsak hitellel látják el az ipart, a kereskedelmet és a mezőgazdaságot, de különösképpen az ipart, hanem a maguk hiteltevékenységével azokba a vállalatokba igazgatósági tagságaik révén beülnek és azokat kisajátítják. Mi az eredmény? Méltóztassanak végignézni a gazdasági életen, akkor méltóztatnak látni, hogy az egyéni cégek lassan, részvénytársaságokká lesznek, a részvények bekerülnek a bankok tárcájába és a vállalat vagyona nem jut vissza hitel formájában a mezőgazdasághoz és a kisiparhoz, hanem egészen más spekulációs, célokat szolgál. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és középen,) Ma már többen rájöttek erre. Belgiumban, amely igen haladott állam, kettéválasztották ezt és azt mondották, hogy ugyanazok, akik a bankok igazgatóságában ülnek, nem foglalhatnak helyet az ipari vállalatok igazgatóságában. (Boczonádi Szabó Imre: Mi lenne itt akkor?) Hiszen mi történik, ha a bankok nem fognak erre az útra lépni? TTgy fest a dolog most, mintha a bankok ellen beszélnék, pedig én tulajdonképpen elsősorban az ő érdeküket szolgálom, amikor ezt megállapítom. Ha a hiteléletnek ezek a csatornái, mint egy beteg testben a vérerek, megcsomósodnak, összezsugorodnak, akkor el fog következni — mint fizikai vonatkozásban a testnél — a katasztrófa, ami nyomorúságot, szociális és politikai feszültségeket, szegénységet fog okozni és egy 126. ülése 1936 május 8-án, pénteken. szegény országban bizony a bankok el is fognak szegényedni és el fognak pusztulni. A bankokra is áll az a megállapítás, hogy nem az a boldog ország, ahol sok a gazdag ember, hanem az a boldog ország, ahol kevés a szegény ember (Fábián Béla: Ez igaz!) és nekem mindenütt ezt kell felelnem mint vidéki képviselőnek s a magyar parlament tagjának, amíg azt látom, hogy vidéken, kerületemben igen sok falu van, ahol, ha tíz pengőt kell felváltani, az olyan nagy probléma, amelyet nem lehet megoldani. (Igaz! Ügy van!) Az ellenzék igen t. vezérszónoka azt mondotta, hogy más gazdasági rendszerekre kell áttérnünk és más idők jönnek. Én azt mondom, hogy ezek a más idők csak akkor lesznek mások, ha az emberek lesznek elsősorban mások. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) Amíg a magyar kapitalizmuis élén levők gondolkozásban és cselekedetben nem lesznek mások, addig hiába várunk mi a legjobb akarat mellett is jobb és szebb időket. (Friedrich István: Valamennyien fényesen lettek dekorálva és kitüntetve! Valamennyien! Nincs is közöttünk már olyan, aki ne volna kegyelmes úr! Tehát nagyszerű ember valamennyi! En mondom! Mert különben nem tüntették volna ki őket! — Derültség. — Friedrich István: Folytassuk, kérem!) Mindezzel kapcsolatban azt mondom, hogy ha a pénzügyminiszter úr mindezen elmondottak tekintetbevétele mellett is egy deficites költségvetéssel jön a Ház elé azért, hogy ezzel beruházásokat végezzen, r hogy ezzel a munkatőkét szaporítsa, akkor én ezt a deficites költségvetést mindezek tudatában nyugodt lélekkel megszavazom. Ha pedig a kormánypárt vezérszónoka azt mondja, hogy igenis, a pénzintézeteket és a ihitelszervezetéket a nemzeti élet szolgálatába kell állítani, akkor én ezt is csak helyeselni tudom. Viszont mindent, ami ez ellen van, — nyiltan és becsületesen azt kell mondanom — ellenségnek tekintek. (Fábián Béla: így van!) A mi programmunk — ezt még a frontról hoztuk magunkkal — az, hogy mi egy becsületes nemzeti magyar munkaállamot akarunk megteremteni, (Fábián Béla: Ki akadályozza?) ahol, mélyen t. képviselő úr, nemcsak a munkatőkének, hanem a pénztőkének is egyformán meg kell dolgoznia, ha a maga hasznát el akarja érni. (Fábián Béla: Tessék megcsinálni! Mi meg fogjuk iszavazni!) Mindjárt rá fogok mutatni arra, hogyan képzelem el ezt és azt hiszem, a képviselő úr szintén segíthet ebben az elgondolásban. (Friedrich István: Mindent elfogadunk, csak csinálják!) Az egyik oldalon már rátértem arra, hogy a bankfúziók szükségességét mind a két oldal elismeri. A kormány csinálj baloldal tapsai mellett iis. A másik oldalon következnék éppen a falusi 10 pengőből kifolyólag az a lépés, hogy vidéki kis pénzintézeteket és hitelszervezeteket kellene létesíteni, de nem úgy, ahogy eddig volt, mélyen t. Képviselőiház, hogy közbe volt iktatva valamelyik nagybank, hanem úgy, hogy a visszleszámítolás közvetlenül jusson az eredeti pénzforráshoz, (Helyeslés.) Ezzel nagy lépéssel vinnők előbbre a hiteléletet. (Fábián Béla: Megszavazzuk!) Ez rengeteg idő-, adminisztráció- és költségmegtakarítást jelentene és a személyes érintkezés a falu népével sokkal közelebb hozná őt ahhoz a hitelforráshoz, amelyre neki becsületes kamatviszonyok mellett szüksége van. Bár Éber Antal igen t. képviselőtársam megállapítását egy közgazdasági gyönyörű