Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-125

256 Az országgyűlés képviselőházának része pazaroltatok el olyan célok szolgálatára; amelyek nem produktívek és ha ez a rész a világ szociális problémáinak megoldására fordíttatnék, milyen szociális nyugalmat és milyen igazi békét lehetne teremteni. Mi nagyon örülünk, ha előkelő idegenek, distinguished foreigner idejönnek Magyarországba, mert egyik nagy bajuk a békeszerződéseknek éppen az volt, hogy a mi viszonyainkat és helyzetünket nem ismerték. Ha idejönnek, meg fogják érteni az itteni gazdasági, politikai és lelki adottságokat és akkor talán nem fognak olyan propozíciókkal lépni a világ elé, amelyek mindezen adottságoknak tökéletes nemismerését mutatják, például egy olyan propozícióval, hogy 25 éven belül ne legyen szabad egy nemzetnek még; csak a békés meggyőzés eszközeivel sem a maga igazát keresni. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Mindezeket elöljáróban adtam csak elő azért, mert nézetem szerint, — aki most gazdasági problémákkal kívánok foglalkozni — a világ gazdasági fellendülésének legfőbb akadályát a háborútól való félelem és az ebből folyó idegesség, bizalmatlanság képezi, mert az emberiségnek az a része, amely nem értékeket destruálni, hanem értékeket termelni akar, — tehát a termelő emberiség — hála Istennek, sokkal vigasztalóbb képet mutat. A világ- konjunktúrája az 1935. év folyamán jelentékenyen javult. A kereskedelmi forgalom, a világ külkereskedelmi forgalma körülbelül 6 százalékkal emelkedett, a mezőgazdasági termékek ára világviszonylatban is 7 százalékkal emelkedett és az úgynevezett agrárolló, amely nemcsak Magyarországon, hanem mindenhol a világon, a bajoknak egyik okozója volt, 35 százalékról — itt citálom a népszövetségi adatot — 23 százalékra csökkent. Ezeknek az indexadatoknak az a jelentőségük, hogy ezekből a polgári társadalmi rend azt a vigasztaló tanulságot merítheti, hogy a krízis, amelytől sokan a világ rendjének felborulását féltették, megoldható, hogy ebből a krízisből gazdasági eszközökkel kivezető út létezik és ez a krízis csak akkor válik veszélyessé, ha azt telítjük politikai problémákkal. Nem kell tehát a kapitalista rend termelési válságairól beszélni és ebből a szempontból nyújt vigasztaló képet az a helyzet, amit az elmúlt 1935-ös év mutat mindenhol a világon, de Nagy-Magyarországon is és erre kívánok rátérni. A pénzügyminiszter úr helyesen jelölte meg azokat a szimptómákat, amelyek Magyarországon a konjunktúra emelkedését mutatják. Hozzáadhatnánk ezekhez a szimptómákhoz még egyetimást. Nagyon sok olyan biztos és csalhatatlan jel van, amely Magyarországon M. haladó konjunktúra képét mutatja. A fogyasztás Budapesten tejben 10%-kai, cukorban 16%-kai növekedett, az ipar fogyasztása nyersvasban, szénben 70%-kai, illetőleg 13%-kai, a mezőgazdaság vásárlóerejének indexszáma pedig az 1928-iban szereplő 100-zal szemben, amely 1934-ben 55 volt, egy év alatt 55-ről 65-re,, tehát 20%-kal emelkedett. Itt egy szóval aïneg kell állnunk a mezőgazdaság konjunktúrájánál. A mezőgazdaságnak bizonyos konjunktúrája természetesen összefügg a mezőgazdasági árak emelkedésével, amelyek a múlt év végéig 26%-ot tettek ki az előző évvel összehasonlítva, azóta egy kicsit rosszabbodott a helyzet a búzának és egyes mezőgazdasági cikkeknek az áresése folytán. Sajnos, ez a mezőgazdasági konjunktúra nem volt egyenletes és a mezőgazdasági munkaibérek stabil volta folytán £5. ülése 1936 május 7-én, csütörtökön. nagyrésze az ország közönségének ebben a konjunktúrában nem részesült. Ez inkáibb a termelőosztályok konjunktúrája volt, de éppen a legszegényebb osztálya az országnak kevésblbé vagy egyáltalában nem részesülvén benne, ennek vásárlóereje és életstandardja, sajnos^ nem emelkedett. Magyarország 'mezőgazdaságának összes pénzbevétele, amely 1928ban még 1500 millió pengő körül volt és amely 1932-ben, a mélyponton, 600 millió pengőre esett le, 1935-iben már 800 millió pengőre emelkedett, ami 35%-os emelkedést jelent a mélyponttal szemiben. Nem utolsó helyen oka ennek az emelkedésnek az a politika, amelyet a kormány 1932től kezdve folytat s amely a mezőgazdaság kamatterlheiinek csökkentését tűzte ki céljául. A mezőgazdaság kamatterhe Magyarországon 150 millióval csökkent; ez olyan szám, amely akkor, ha viszonyba hozzuk a mezőgazdasági termelésnek bruttó, vagy akár nettó értékével, különösen pedig a mezőgazdaságnak a készpénzbevételével, megmagyarázza azt a javulást, amely a mezőgazdaságnál tapasztalható. Magyarország tehát szívósan viselte el a krízist és annak minden (Szenvedését. Ez áll lelki tekintetben is, amire rá kell mutatnom. A társadalom nem mutatott destruáló jelenséget. A jövőbe vetett bizalmat, amely a nemzetnek nagy értéke, át tudtuk nnenteni a jövőre. A kormány természetesen gyakran csak tüneti kezelést tudott adni ilyen nehéz időikben, de ismerjük el, hogy ezt a tüneti kezelést legtöbbször Ihelyesen és helyes időben alkalmazta. A társadalom pedig ez idő alatt, nyögve bár, de viselte a közterheknek a különféle inség- és szükségadókkal megtoldott mértékét olyankor, amikor azok a köztérnek a megterhelés megengedhető maximumát (bizony jóval túllépték. Első kérésem tehát a pénzügyminiszter úrhoz a következő: kezelje a rekonvaleszcenst megillető kímélettel a válság alatt ellenállásában meggyengült és rezeryáitól megfosztott gazdasági testet. Foglalkozzék r tehát a közterhek csökkentésének a problémájával. Tudjuk, hogy ehhez a problémához van érzéke, ezt megmutatta a'bban a legutóbbi rendeletében, amelyet az egyszobás zsellérlakások házadómentessége tárgyaiban kibocsátott. Minthogy a kiadások végösszegét nem csökkenthetjük, mert a kiadások Magyarország budgetjében körülbelül normalizált mértéket értek el, így legfeljebb azt kérhetjük a kormánytól, hogy amennyiben jobb konjunktúra esetén emelkedő jövedelmekre tesz szert, azokat ne fordítsa az állami kiadások növelésére, még akkor sem, ha azok egyébként helyes állami feladatokra irányulnának, hanem elsősorban csökkentse a társadalom adóterheit. Mert nem ismerünk igazságosabb és egyenletesebb gazdasági segítséget, mint a közterheknek, különösen pedig azoknak az antiszociális közterheknek a csökentését, amelyek a fogyasztást, a tömegfogyasztást, tehát legelsősorban a legszegényebb néposztályok fogyasztását terhelik. Az adóteher Magyarországon a nemzeti jövedelemnek több mint egy negyedét emészti fel: 26'3%-át. Tudom, hogy ehhez a problémához egy deficites költségvetésben nagyon nehéz hozzányúlni. Nem is terheli mulasztás e téren a pénzügyminiszter urat, de javuló konjunktúra mellett kérhetjük, hogy korábban gondoljon az általa is helytelennek és antiszociálisnak