Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-125

Az országgyűlés képviselőházának 12> elismert adóterhek csökkentésére, mint a budget deficites utolsó milliójának eltüntetésére. A pénzügyminiszter úr kodifikálja az adórendszert a meglevő adótörvények alapján. Nézetem szerint ennél többet kellene tenni és pedig új adószabályokat alkotni. És ha nem in gondolok most egy teljesen átfogó adóreformra, — mert hiszen olyan helyzetben, amikor féllábbal még bent állunk a válságban, ez nagyon nehéz, mégis azt tartom, hogy jobban meg lehet az adótörvények részleges módosításával is a szociális igazságot közelíteni, mint ahogyan az jelenleg van. Csak ez adhat megnyugvást és BZ a megnyugvás nemcsak a szegény néposztályok érdekében, hanem bizonyos vonatkozásban a jobbmódú osztályok érdekében is szükséges. A kiadások tekintetében osztom a pénzügyminiszter úrnak azt a megállapítását, hogy állami életünk mai színvonalának fenntartása mellett jelentősebb megtakarításra alig van leletőség. Azonban egy lehetőség megvan és ez volna a kiadások átcsoportosításának kérdése és ebben a kérdéskomplexumban utalok a racionalizálás problémájára. Bizonyos állami feladatúikat csak hatékonyabb eszközökkel tudunk megoldani, például külügyi szervezetünket jobban ki kell építeni, a népegészségügyi szolgálatot főleg a, vidéken jobban ki kell fejleszteni, de a népnevelés is nagyobb áldozatokat fog követelni az országtól. A falu lakosságáról való szociális gondoskodás is egy olyan új állami feladat, amely valószínűleg évről-évre jelentékenyebben fog mutatkozni a budget oszlopaiban. Ha tehát nem akarjuk az állami kiadások globális összegét emelni, a racionalizálás az egyetlen mód, amely által.erőket fel tudunk szabadítani, amelyeket aztán egyéb állami feladatokra fel is tudunk használni. Örömmel állapítom meg, hogy ez a kérdés gazdát kapott és pedig az összminisztériumnak folyó év februárjában hozott határozata alapján a belügyminiszter úr az, aki a racionalizálás kérdését immár feladatává tette. A belügyminiszter úr álláspontját cikkeiből jól ismerjük; helyesnek tartom azt, hogy ő a racionalizálás problémáját kettéosztva egyrészt a közigazgatási apparátust akarja racionalizálni, másrészt pedig a közigazgatás funkcióját. Az első nehezebb feladat, mert a közigazgatási apparátus átracionalizálása egy szerves közigazgatási reformot tesz szükségessé. À működés tekintetében azonban a racionalizálás sok eredménnyel kecsegtető feladat és itt felhívom a kormány figyelmét, hogy még a múlt képviselőház gyakran foglalkozott ezzel a kérdéssel, ha jól emlékszem, Örffy képviselőtársam tartott egy beszédet, amelynek hatása alatt 1929-ben kiadatott egy ügyviteli szabályzat, amely bizonyos vonatkozásokban még nem nient át az életbe. Ennek a rendeletnek sok értékes része van, amivel a közigazgatást modernizálni és racionálisabbá lehet tenni. A közszolgálat utánpótlása az a feladat, amely összefügg a racionalizálás kérdésével, mert amint Bismarck nagyon helyesen mondotta, — citálom ezt abból a brosúrából, amelyet a belügyminiszter úr bocsátott ki éppen a racionalizálás kérdéséről — még rossz törvényekkel is lehet igazgatni, ha jó a tisztviselői kar, de a legjobb törvény is hiábavaló akkor, ha rossz tisztviselőkkel kell végrehajtatni. Az utánpótlás tekintetében szintén látok aktivitást a kormányban és pedig a következő két irányban. Még a belügyminiszter úr elődje megvalósította a gyakorlati közigazgatási vizsgát, amelyet nagyon helyes reformnak és 5. ülése 1936 május 7-én, csütörtökön. 257 elgondolásnak tartok. A jelenlegi belügyminiszter úr pedig az idén egy olyan gondolat; tal kísérletezett, amelynek értékes eredményei várhatók a jövőben és ez a gyakorlati közigazgatási továbbképző tanfolyam. Ha ennek a tanfolyamnak a tanerőit nézzük és látjuk, hogy az a körülbelül 200 fiatal tisztviselő, aki ezen a tanfolyamon résztvett, az országnak milyen elitjétől kapott a közigazgatás minden praktikus kérdésében felvilágosítást és tanulságot, kezdve a miniszterelnök úron öt szakminisztertől, a bíróság, a közigazgatás csúcspontjaitól, akkor azt kell mondanom, hogy üdvös gondolatnak tartom azt, amely az első fokon működő talentumos közigazgatási tisztviselőket a csúcsteljesítményékkel foglalkozó legmagasabb tisztviselői karral egy ilyen tanfolyam keretében összehozza és csak sok szerencsét kívánok ezen gondolat további fejlesztése érdekében. A jogi oktatás reformja is összefügg ezzel a kérdéssel és helyesen tette a kultuszminiszter úr, hogy, úgy tudom, két évvel ezelőtt megorganizálta e cél megvalósítása érdekében a felső oktatási tanácsot. Azt hiszem, helyes az információm, hogy ez a felsőoktatási tanács foglalkozni készül a közeljövőben a jogi oktatás reformjával és csak azt kell megjegyeznem, hogy az a reisszort, amely Őre a közigazgatásnak, tethát a belügyi resszort a maga szempontjaivalis figyelje (

a jogi oktatást és annak reformját, mert a jogi oktatás tagadhatatlanul, miután az elmúlt negyedévszázadban semmiféle módosítást nem kapott, sok vonatkozásban az élet tempójával és az új modern élettel nem tart többé lépést. A kormány gazdasági politikájában a józan empirizmus vezeti és csak dicséretreméltó, hogy nem foglalt el dogmatikus álláspontot abban az ádáz küzdelemben, amely a világnézetek, a gazdasági szabadság és a tervgazdaság kérdésében publicisztikánkban és itt ebben a teremben is gyakran felbukkant. Ha az ember a gazdasági szabadság apostolait hallja, akkor első hallásra érveik olyan megdönthetetlennek látszanak, hogy azt mondj ember magában, hogy tulajdonképpen hogyan lehet egy ilyen tökéletes rendszer ellen egyáltalában állást foglalni. Máskép nére azonban ki ez a kérdés, ha a gazdasági szabadság apostola kimegy az életbe, körülnéz és azt nézi, hogy vájjon a világ jelen gazdasági rendjében ez a gazdasági szabadság egyáltalában megvalósítható-e. A gazdasági szabadság rövid évtizedekig és a világnak csak egy kis részében volt egyáltalában megvalósítva, akkor is csak azért, mert annak létfeltételei akkor Angliára nézve adottak voltak. Angliának időbeli elsőbbsége volt a világgal szemben iparára nézve, tehát beengedte vámmentesen a gabonát és, az élelmicikkeket, Ihogy ezáltal az egész világra ráoktrojálja a maga iparcikkeit. Azóta a világ más lett, jött a gép, jött a nagyipar, a gépipar, jöttek a védvámok és jött egy olyan elzárkózó gazdasági rendszer, amely autarchiában találta meg a maga kifejezését és én óva intem attól a közvéleményt, hogy azt képzelje, hogy ez az autarchia talán csak egy átmeneti jelenség. Kétségtelen, hogy kevésbbé tökéletes gazdasági rendszer, mint amilyen az előző volt, de kétségtelen az; is, hogy ma a. világon semmi olyan adottság nincs, amely ennek a rendszernek enyhülésére, vagy pláne megszüntetésére | mutat. Magyarországot tehát óvni kell attól,' hogy megint illúzióba essék — amint beleesett