Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-125
252 Az országgyűlés képviselőházának 1 ködöt, amely a magántulajdon fogalma köré sűrűsödött és amely olyan bizonytalanná tette és teszi az egész világ gazdaságát. A magántulajdon joga megtámadhatatlan és feltétlen, ellenben disztingválni kell a magántulajdon jogi tartalma és a magántulajdon? használata 'között. A magántulajdon használata nem felelőtlen és nem korlátlan. A magántulajdonnak kettős jellege van: egy individuális és egy szociális jellege, tehát a magántulajdonnak egyéni érdeket kell szolgálni, de a köz és társadalom érdekét is. Ha a magántulajdon nem szolgálja a szociális érdeket, sőt a szociális érdek ellen van, akkor elveszíti létjogosultságát. Szeretik a magántulajdont szentségnek nevezni, pedig a magántulajdon nem szentség, a magántulajdon egy jog és a joggal — hogy a helyes egyensúly elve meg ne billenjen — mindig /kötelezettségek vannak egybekötv^ s ezeket a (kötelezettségeket, ezeket a szociális igazság, a szociális szeretet által diktált és parancsolt kötelességeket nem lehet a 'karitász területére szorítani. A karitász az kell, az teszi meleggé, ez teszi hajlékonnyá, ez teszi emberségessé a jogot, a karitászra akkor is szükség lesz, amikor itt már — adja az Isten, mentől hamarább — nagyszerű gazdasági viszonyok lesznek, mert a lelki igényeknek magasságáig és a lelki szenvedéseknek mélységéig semmiféle gazdasági rendszer fölemelkedni, vagy lenyúlni nem tud, de a karitász nem elegendő. A társadalom szociális szenvedéseit karitásszal meggyógyítani nem lehet, a gazdasági bajokat és a lelkeknek isebeit sem lehet meggyógyítani tisztán és pusztán karitásszal. A karitász egy injekció, egy fájdalomcsillapító, itt pedig nem erre van szükség, itt gyógyításra, teljes és gyökeres gyógyításra van szükség. A lelket sem gyógyítja meg — mert méltóztassanak csak elképzelni, micsoda szörnyű meghajlás és aláhanyatlás kell ahhoz, micsoda deklasszifikációja és degradációja az emberi önérzetnek és méltóságnak, hogy valaki, aki tudna dolgozni és akar dolgozni, kénytelen könyörületességre szorulni. (Úgy van! Ügy van! balfelől.) Tehát nemcsak karitász kell, szociális igazság kell és a magántulajdon szociális kötelességeit jogi kötelességekké kell szigorítani. Tiszta helyzetet kell teremteni a tőke és a munka harcában. En természetesen nem úgy értem ezt a harcot, mint ahogyan Pálffy-Daun képviselő úr a szigetvári választással kapcsolatban értette. Egy olyan gazdasági rendnek útját kell előkészíteni, amely gazdasági rendben a tőke hatalmi fölényének helyét a munka, hatalmi fölénye foglalja el. Szükséges a tőke és szükséges a munka. A munka tőke nélkül és a tőke munka nélkül nem lehet meg, de a gazdasági tényezők hierarchájában az emberi munka megelőzi a tőkét, (Úgy van! Ügy van! a baloldalon. — Egy hang a balközépen: Ez a lényeg!) és pedig azért, mert minden emberi munkába imádsággal, gonddal, töprengéssel, aggódással, verejtékkel, vérrel, könnyel, emberi halhatatlan és végtelen értékű lélek van belefacsarva, tehát az a munka is végtelen érték. Nem követeljük a munka diktatúráját, nem követeljük a munka egyeduralmát, mi csak a munka primátusát követeljük. Tehát, ha valamit a munka és a tőke egy gazdasági processzus eredményeképpen termel, akkor ennek a hozama és a jövedelme mind a kettőt megilleti. Méltányosan megilleti a tőkét, de az eddiginél bőségesebben 5. ülése 1936 május 7-én, csütörtökön. illeti meg a munkát. Tehát egy új relációra van szükség a tőke és a munka között. Igazság az, hogy a földi javakhoz való jogcímet az em ; ber jogilag is, etikailag is munkával szerzi meg magának. De igazság az is, hogy annak, akit az Üristen ideállított a világba, joga van a munkához és joga van munkája révén az emberséges és emberhez méltó élethez. Joga vaji a családhoz, joga van a gazdasági viszonyaihoz mért kulturális igények kielégítésé^ hez és joga van a munkája gyümölcsében való igazságos részesedéshez. Tehát egy új munkabérpolitikára van szükség. Igen t. Ház! Ezek volnának nagyjában azok az alapélvek, amelyeknek a belső kormányzásban érvényesülniök kell. Ez volna az a szellem, amelyiknek a belpolitikai tevékenységet áthatni és inspirálni kell. Én a magam részéről örömmel állapítom meg, hogy legalább is lényegben, ha nem veszem a másfelé hajló esetleges tendenciákat, ebben a tekintetben áthidalhatatlan ellentét közöttünk nincs. (Ügy van! Ügy van!) Van azonban egy kérdés, amelyben ez az ellentét diametrikussá rögződik, egy kérdés, amely fájó cezúrát jelent a magyar nemzet lelkében és a magyar életben, amely kérdésnek és amely gondolatnak a negációja — merev negációja — lehetetlenné teszi azt, hogy egy biztos kormányzás, biztos alapját jelentő egységes és megbonthatatlan nemzeti közvélemény alakuljon ki. Én ezt mély fájdalommal konstatálom és állapítom meg. Ez a kérdés a legitimizmus kérdése, a restauráció kérdése, amely gondolatot és kérdést én is szerencsés vagyok itt képviselni. En ezt a kérdést nem akarom pártkeretek közé szűkíteni és zsugorítani. (Elénk helyeslés a baloldalon.) En ezt a kérdést egy széles, átfogó, a múlt nagy igazságaitól a jövő megokolt reményeiig ívelő távlatba akarom beállítani. Ez nem lehet pártpolitikai privilégium. Ez a nemzet közös kincse. Ennek egyetemes gondolattá kell kiszélesednie. Nem engedhető meg az sem, hogy ez a gondolat ellenzéki gondolattá szoruljon le és belefeszüljön az ellenzéki szektorba. Ennek a gondolatnak guvernementális gondolatnak kell^ lennie, ennek a gondolatnak a parlametáris és alkotmányos érzés és gondolkodás tengelyébe kell állíttatnia. Előttem ennek a gondolatnak, és kérdésnek nincs személyi jellege sem jobbra, sem balra. En ismerem a magyar trón várományosát, ismerem az ő tiszta és kivételesen magas intellektusát, isimerem az ő teljesen korrekt magyar közjogi álláspontját, ismerem az ő tiszta, nemes ( demokratizmusát és az ő mélységes és erőteljes szociális érzését és boldog vagyok, hogy ő a várományos. De nem ez a döntő és nem ez a fontos, mert mi nem a dinasztiát akarjuk restaurálni, mi a magyar államhatalmi eszmét ós gondolatot akarjuk restaurálni. (Helyeslés.) Törtéinelmi depressziókban sínylődő szegény hazánkban csak egyetlenegy politikai iránynak és állásfoglalásnak lehet létjogosultsága, annak, amelynek elindítója a nemzet egyetemes érdeke, amelynek célja, ennek a nemzetnek talpraállítása, ímegeresítése és a szentistváni gondolatnak, a szentistváni hatalmi eszmének és a szentistváni integer ezeréves magyar hazának rekonstrukciója; lendítő ereje pedig a megmozgathatatlan hit a magyar nemzet történelmi hivatásában és ennek a magyar nemzetnek történelmi szükségességében és ennek a nemzetnek szenvedélyes szeretete.
