Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-125

Az országgyűlés képviselőházának 125. ülése 1936 május 7-én, csütörtökön. 251 tító eszméket erőszakkal kiirtani és legyőzni nem lehet, mert a lelkekig a szurony nem ér el. A rossz eszméket, rossz gondolatokat, jó eszmékkel, becsületes eszmékkel és igaz gondolatokkal lehet csak kiirtani és legyűrni. Igen t. Ház! Nem lehetetlenség és nem felháborító az, hogy itt Magyarországon a tej jelmézzel folyó Kánaáníban a gazdagon termő és Istenáldotta barázdák közt embertelen nyomorúság van és az éhínség sápadt réme vánszoroghat? Itt valami organikus hibának és bajnak kell lenni. (Ügy van! a középen) Ezt nem lehet tüneti kezeléssel, ezt nem lehet felszínes, tessék-lássék kezeléssel meggyógyítani, itt le kell nyúlni a baj gyökeréhez és radikálisan kell a bajt megfogni és meggyógyítani. (Ügy van! Ügy van!) Ha én keresem ennek a kátyúba rekedésnek, ennek a csődnek az okát, akkor végső bontásban abban kell megtalálnom, hogy itt egy téves ideológiának deductio ad absurdumához jutottunk el. Ezt a téves ideológia folytán keletkezett szörnyű, helyzetet azonban nem lehet egy hasonlóan téves ideológiával meggyógyítani. Itt egyetlen egy kivezető út, egyetlen határozott irány, egyetlen egy bevált erő és tényező van és ez a keresztény etika útja, iránya, ereje és tényezője. (Ügy van! Taps à jobb- és baloldalon.) A szélső individualizmus váltotta ki a szélső kollektívizmust, amelynek több válfaja próbálkozik, kísérletezik az új világ megteremtésén. Mindkettőnek közös sajátossága a rideg, krassz, mindent kizáró önzés. Ez a lendítő és motorikus ereje. Nekünk a kettő közt az arany középutat kell megtalálnunk és nekünk ezzel a szétmarcangoló önzéssel szemben a keresztény szolidaritásnak, a szociális igazságnak, a szociális szeretetnek erejét és érzését kell szegeznünk, (ügy van! a középen.) Individualisták vagyunk, de nem olyan értelemben, mint ahogyan azt az individualizmus filozófiai iskolája exponálta és ahogyan levetődött politikai és kulturális síkon a liberalizmusban és gazdasági vetületben a kapitalizmusban. Mi individualisták vagyunk, mert elismerjük az egyén hallatlan értékét (Ügy van! a középen-) és a szabadsághoz való feltétlen jogát. (Ügy van! a baloldalon.) Az egyén azonban nem abszolút, nem autonom, nem önmaga törvénye önmagának és nem ő az igazság forrása; az egyén társadalmi lény, tehát megkötöttségei vannak azzal a társadalommal szemben, amelyben él és amelynek segítségével és támogatásával élhet emberi életet, fejtheti ki a maga erőit és a maga képességeit. A szabadság nagy emberi érték, nagy áldás és hatalmas hajtóerő, a fejlődő, egészséges életnek tiszta atmoszférája és napsugara, e nélkül nem tudunk megélni; de a szabadság nem korlátlan, a szabadságnak formája van, a szabadságnak alapja a tekintélytisztelet, a szabadság regulatora a fegyelem és az engedelmesség és a szabadsáv mértéke normája a közérdek és a közjog. (Ügy van! Ügy van!) Mi nem ismerünk független morált, de nem is ismerünk moráltól független társadalmat, mi szöges ellentétben vagyunk azzal az irányzattal- amely azt mondja, hogy a politikai rendnek, a kulturális, szociális, gazdasági rendnek megvannak a mása sajátos törvényei és ezek füargetlenek az erkölcs törvényeitől és igazságaitól. Igenis megvannak é& ezeket a törvényeket kiforgatni a rend veszélyeztetése nélkül, ezeket a törvényeket nem respektálni a rend veszélyeztetése nélkül nem lehet, de mindezekben és mindezek felett éppen a rendnek szankcionálása és biztosítása érdekében érvény esülniök kell a keresztény etika örök elveinek és örök igazságainak. (Ügy van! Ügy van!) Ezzel a keresztény és ezzel az erkölcsi beállítottsággal kell nekünk hozzáfognunk egészen különösen égető három hatalmas problémának megoldásához. Az első a családi válságnak kérdése. Erről már esett itt szó és fog is még szó esni. De nem baj, amplifikálódjék ez egy hatalmas kórussá és követelje végre ennek a kérdésnek rendezését a nemzet érdeke. Mi a családi A család a társadalom ős sejtje, a társadalomnak a magántulajdon mellett a tartó pillére, a társadalom reproduktív erejének forrása, az az egyetlenegy elpusztúlhatatlan életegység és életközösség. Nemzetek elsorvadhatnak, egyes korok kihullhatnak éppen a család megfertőzése miatt, de az élet mindig a családon keresztül fogja magát regenerálni és míg a közfelfogás odáig nem jut, hogy a családban van a megújító erő, tehát a családot kell védeni, a családot kell támogatni, a családon kell segíteni, a családot kell erősíteni, addig ez a nemzet tovább fog pusztulni és tovább fog romlani. A családnak fundamentuma a házasság. A szilárd társadalomnak szilárd család az alapja és a szilárd családnak szilárd házasság az alapja. Ezzel szemben fájdalommal kell megállapítanom, hogy a házasélet masszivítása lazulóban és felbomlóban van, hogy a családi élet boldogságának fénye kilobbanóban és életforrása kiapadóban van. Ennek a nemzetnek lassú haldoklásával és Öngyilkosságával állunk szemben. Tehát a legelső kötelesség: megszilárdítani a házasság kötelékeit, vagyis reform alá venni, revízió alá venni a polgári házasságról szóló törvényt, megszorítani a válás lehetőségét. Ez a kettő szerves kapcsolatban van a nemzet elpusztulásával és elsorvadásával. 1933-ban 4795 felbontott házasságból 2632 volt gyermektelen. 1933-ban a házassági válások következtében körülbelül 3000 gyermek esett ki a családi élet meleg, benső, értékes és áldásos légköréből s miután ez minden esztendőben ismétlődik, tehát most körülbelül 50.000 azoknak a gyermekeknek a száma, akik nem élnek benn egy jól szervezett, megértő és meleg szellemtől áthatott családban. Revízió alá kell tehát venni ezt a törvényt, de nem felekezeti szempontból kell nécni

; mert ez felekezeti érdeket nem érint és nem sért. Ezt nem az állami omnipotencia szemszögéből kell nézni, mert a család ősibb mint az állam, lényegileg és formailag megelőzi az államot. Ezt a kérdést egyedül és kizárólag a nemzet organizmusának egészsége szempontjából, a nemzet jövő életének és jövő boldogulásának szempontjából szabad nézni. Azután törvényhozás ilag intézményesített családvédelemre van szükség. Törvényhozásilag kell biztosítani a sokgyermekes családok előnyét és érdekeit. En nagyon jól tudom azt, hogy ez eminensen erkölcsi kérdés, de nemcsak erkölcsi kérdés, mert ez gazdasági kérdés is és állami feladat, tehát az egylházaknak, társadat lomnak és államnak kell összefognia most, amikor még idő van, amikor még nem késő, amikor még a métely nem rágta bele magát mélyen és kitéphetetlenül a nemzet lelkébe. Franciaországban briliáns családvédelmi törvények vannak, azonban az erkölcsi dekadencia ott olyan szörnyű iramban zuhan, olyan^ mélyponton van, hogy ezek a nagyszerű remédiumok már nem használnak semmit. Vigyázzunk, hogy minálunk is ne ez következzék be. Azután szét kell bontani ezt a homályt és