Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-124

Az országgyűlés képviselőházának 124. ülése 1936 május 6-án, szerdáin. 199 rítani azokat a veszélyeket, amelyekkel úgy az egyik, mint a másik politika járhat. Azt tartanám szükségesnek, hogy amikor mi elhatározottan követjük azt az utat, amelyre az -elmúlt tíz esztendőben a mi kormányaink léptek és amely^ a külföldi államok barátságának keresésében és támogatásának megszerzésében áll, mondom, amikor következetesen követjük ezt a politikát, ne feledkezzünk el egészen arról, hogy ennek a politikának árnyoldalai is vannak,. inert lehet elképzelni olyan helyzeteket, az európai politikának olyan alakulását, amelyben ennek a politikának kizárólagos folytatása azzal a veszéllyel jár, hogy igenis belesodródunk olyan konfliktusokba, amelyekhez különben semmiféle érdekeink nem fűződnek. Ezért .szükségesnek tartanám, hogy az a politika, amelyet ezidőszerint folytatunk, kiegészíttessék olyan politikai akciókkal és olyan politikai elgondolásokkal, amelyek lehetővé tennék azt, hogy annak a másik, általunk tényleg nem követett politikának előnyeiből is annyit, amennyit vállalt kötelezettségeink megszegése nélkül biztosítani tudunk a magunk részére, az országnak tényleg megszerezzük. Ebben a tekintetben különösen három kérdés fontosságára szeretném felhívni az igen t. Képviselőház figyelmét. Az első kérdés olyan, amelynél — meg vagyok róla győződve — sem a kormány részéről, sem a többség részéről ellenmondással nem fogak találkoznia Annak szükségét szeretném hangoztatni, hogy a francia kormányhoz és a francia politikához való közeledésre és céljainknak a francia közvélemény előtt való megismertetésére a lehető legnagyobb gondot fordítsuk. Ismétlem, abszolúte nem kételkedem abban, hogy ezt a felfogást mindenki osztja. Látjuk ugyan, különösen abból a memorandumból, amelyben a francia kormány az ő, Európa új szervezetére vonatkozó elgondolásait ismertette, hogy mi ezidőszerint igen keveset várhatunk a francia politikától, amely egészen más utakon halad, mint amelyek a mi törekvéseink sikerét előmozdíthatnák. Amíg a Franciaország és Németország között fennálló ellentét nem enyhül — és adja Isten, hogy a jövőben enyhüljön, mert Európának sorsa függ attól, hogy ez a két n.agy nemzet megértse egymást —, amíg, mondom, ez a két nagy nemzet egymást meg nem érti, addig a francia politikának — ezzel tisztában kell lennünk — szükséges lesz vagy legalább is úgy fogja érezni, hogy szüksége van arra a szövetségre, amely a kisantant formájában rendelkezésére áll, mert hiszen ez az egyik ága annak a harapófogónak, amelyben a francia politika Németországot tartani akarja. Hogy ez sikerülni fog-e vagy nem, az egészen más lapra tartozik, egészen más kérdés. En tehát azokkal az érvekkel szemben, amelyeket a francia orientációk mellett fel szoktak hozni, a legnagyobb kételyekkel vagyok eltelve. Mindaddig, amíg a francia-német ellentét fenn? áll, nem hiszem, hogy valaha is sikerülhetne olyanféle politikai konstellációt elérnünk, amelyben Franciaország eltávolodván jelenlegi szövetségeseitől, a kisantanttól, nekünk nyújtana ibaráti kezet vagy minket szólítana fel szövetségeséül. Azt hiszem, ez» még akkor sem volna lehetséges, ha mi arra a szerepre, hogy a Németország^ ellen irányutó harapófogó egyik ágának szerepét mi vegyük át, valóban hajlandók volnánk. De azért rendkívül nagyjelentőségű az, hogy a francia közvélemény szimpátiáit a mi törekvéseink részére megnyerjük. Örömmel lehet megállapítani, hogy ebben a tekintetben bizonyos haladás kétségtelenül tapasztalható. Legalább is annyira már eljutottunk, hogy ma a francia politikusoknak mondhatni többsége, legalább is elismeri azt, hogy súlyos hibát követtek el Ausztria-Magyarországnak, de különösen Magyarországnak feldarabolásával. Nekünk ezen az úton igenis, tovább kell haladnunk és igykeznünk kell azt a becses támogatást, amelyet erről az oldalról kaphatunk, gyarapí tanunk, A másik dolog, amelyet szükségesnek tartok, azt hiszem, szintén nem olyan kívánság, amely a Ház bármely oldalán ellenzésre találhatna. Ez az, hogy nekünk szükségünk van az angol. politikának a mi céljaink számára való megnyerésére is. Azt hiszem, Anglia ma a nagyhatalmak közül az egyetlen, amelyik teljesen elfogulatlanul és saját külön érdekek nélkül áll a középeurópai problémákkal és Magyarország követeléseivel szemben. A többi nagyhatalmaknak vagy vannak itt Közép-Európában közvetlen érdekeik* mint ahogy, azt hiszem, Németországnak kétségtelenül vannak ilyen érdekei, vagy pedig, mint Franciaország és Olaszország, bizonyos mértékben angazsálták magukat; Anglia az egyetlen állam, ainely nincs^ lekötve, amely fenntartotta itt a maga elhatározási szabadságát és amely azonkívül nem is bír itt közvetlen érdekekkel, legalább is nem fontos közvetlen érdekekkel. Anglia tehát az az állam, amely leginkább van hivatva arra, ímgy adandó alkalommal akár a közvetítő szerepét, akár az arbiter szerepét a középeurópai kérdésekben elfoglalja. Mondom, tisztában vagyok vele, hogy kívánság is, hogy az Angliával való összeköttetést is ápoljuk a lehető legmesszebbmenő határig, kétségkívül az általános magyar közhangulatnak felel meg és ezt kétségkívül mindenki óhajtja. Talán kevésbbé merem feltételezni, hogy osztani fogja a képviselőház minden tagja azt az cn harmadik kérésemet és óhajomat, hogy próbáljuk ugyanakkor a szomszéd államokhoz való viszonyunkat is némileg megjavítani és azokat a feszültségeket, amelyek bennünket a szomszéd államoktól elválasztanak, enyhíteni. Tudom, hogy nincs semmiféle lehetőség arra, hogy ebben a tekintetben, a kisantanthoz való viszonyunk tekintetében m ár ól-holnapra bármilyen radikális fordulat is állhasson be, — talán ilyen radikális fordulatot nemcsak lehetségesnek, de kívánatosnak sem tartanék — de vannak bizonyos módok és kérdések, amelyeknek a keresése nézetem szerint üdvös és helyes következményekkel járna; mindig abból a megfontolásból kiindulva, hogy egy európai konfliktus esetében az a nagy feszültség, amely közöttünk és szomszédaink között fennáll, igen káros következményekkel járhat. Talán nem lehet gyakorlatilag egyebet tenni, imint ennek az atmoszférának a fokozatos megjavítására törekedni, ennek fokozatos megjavítására keresni alkalmakat, ha kínálkoznak olyan esetek, amikor érdekeink azonosak és hizonyos kölcsönös kooperációra az országok között mód nyílik. Még azt lehetne talán megtenni, hogy ha ilyen alkalmak nem kínálkoznak, egy ügyes diplomácia ilyen alkalmakat teremtsen. Magát a lényeget azonban, hogy tudniillik a mi viszonyunkat a szomszéd államokkal bizonyos fokig anélkül, hogy követeléseinket feladnék, megjavítsuk, rendkí-