Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-124

198 Az országgyűlés képviselőházának 1: désbe, akkor ezt az európai közvélemény könnyen úgy tekintené, mintha mi belenyugodtunk volna a békeszerződések által teremtett sorsba és ezzel elesnénk talán olyan lehetőségektől, amelyek fennállanak, ha szilárdan kitartva a »Nem! Nem! Soha!« álláspontja mellett, kivárjuk azt az időt, amikor a revízió kérdése megérik. A revízió kérdését úgy az egyik, mint a másik politikának a hívei előtérbe helyezték és természetesen egyik sem ejtetFe el azt. De az egyik felfogás hívei azt gondolták, hogy a, revíziót el lehet érni békés megegyezésekkel, amelyek a szomszéd államokkal egy időben bizonyos mértékig lehetségeseknek látszottak, míg a második politika hívei állandó propagandától és egy megfelelő európai konstelláció kiérlelődésétől várták ennek az óhajuknak teljesedését. Voltak olyanok, akik azt mondották, hogy abban az esetben, ha csak békés megegyezések útján akarnánk a revíziót elérni, az, amit ezen az úton el lehet érni, túlkevés lesz ahhoz, hogy kielégíthesse a magyar nemzetnek e tekintetben fennálló igényeit. Viszont azok, akik a másik álláspontot képviselték, attól tartottak, hogy ha gyorsan nem történik meg a revízió, amely felé törekszünk, akkor a viszonyok még kedvezőtlenebbekké fognak válni és esetleg a végtelenségig kitolódik ennek a kérdésnek a megoldása. Voltak olyanok, akik helyesnek tartották, hogy az elszakadt magyarságnak egyes részei ott maradjanak bent azokban az országokban, amelyekhez hozzákerültek, hogy ott azután állandó fermentumként hassanak és ezeknek az országoknak felbomlását elősegítsék. Viszont a másik felfogás hívei attól tartottak, hogy ha nagyon késlekedik a revízió megvalósítása, az ottani tőlünk elszakadt magyarság egyes töredékei a lassú beolvadás és elvándorlás révén esetleg egészen el fog nak tűnni, amivel a mi revíziós törekvéseinknek egy lényeges alapja semmisülne meg. Volt ezekben az ellentétes felfogásokban bizonyos hasonlatosság azokhoz az ellentétekhez, amelyek a világosi katasztrófa után az Ausztriával való viszony kérdésében fennállottak, amikor a magyar közvélemény egyik része szintén az Ausztriával való kiegyezést, másik része pedig az intranzigens nemzeti magyar álláspontot képviselte. Igaz, hogy lényeges különbség is van az akkori viszonyok és a mai állapot között, hiszen akkor egy integer Magyarország volt, ma pedig egy megcsonkított Magyarország az, amelynek politikáját irányítanunk kell, de kérdés, hogy ez a különbség, amely az akkori és a mostani állapot között fennáll, vájjon melyik álláspontot erősíti a kettő közül, vájjon melyik politika mellett szól azok közül, amelyeknek lehetősége Magyarországra nézve a békeszerződések megkötése után nyitva állt. A dolgok fejlődése elintézte ezt a kérdést, Magyarország nem lépett arra az útra, amelyen a szomszéd államokkal keresett volna közeledést, hanem bátran vágott neki annak a másik, talán nagyobb kockázatokkal és nagyobb veszélyekkel járó útnak, amely azonban talán nagyobb eredményekkel is kecsegtetett, bátran vágott neki annak az útnak, amely külföldi államok támogatásának megszerzésen keresztül akarta a békeszerződések revíziójának kérdését előbbrevinni. Ennénk több oka volt. Mindenesetre hozzátartozik ezekhez az okokhoz, hogy ez a politika sokkal inkább állt összhangban azzal az önérí. ülése 1936 május 6-án, szerdán. zettel, azzal a nemzeti büszkeséggel, amely a magyar nemzetnek mindig egyik^ igen kirívó és jellemző tulajdonsága volt. Részben vissza volt vezethető a politikának ebbe az irányba való terelődése arra a magatartásra is, amelyet a szomszédállamok velünk szemben elfoglaltak. Itt a niàgam részéről utalnom kell arra, hogy nézetem szerint azok szempontjából, akik egy középeurópai összefogást a középeurópai államok biztonsága szempontjából kívánatosnak tartottak, súlyosabb hibát el sem lehet képzelni, mint amilyen a kisantantnak 1920—1921-ben való megvalósítása volt, (Ügy van! Ügy van!) mert hiszen ennek a szövetségnek megalakulásával jött létre az az állapot, amely Közép-Európa államait két táborra szakította, amely két tábor között semmiféle egyesülés soha létre nem jöhet. Ez a kisantant ugyanis Magyarország ellen irányul, ez benne van magában abban a szerződésben, amely ennek a szövetségnek alapja, márpedig természetes, hogy sohasem lehet elvárni azt, hogy Magyarország csatlakozhassák egy Magyarország ellen irányuló szövetséghez. (Ügy van! Ügy van!) De résise volt ennek a politikának a másik irányba való terelődésében annak is, hogy hiszen ezek az utódállamok, különösen addig, amíg nem sikerült nekünk Olaszország barátságát megnyernünk, minden esztendőben, majdnem mindenegyes konferencia alkalmával, amelyet egymás között tartottak, a legméltatlanabb módon belekötöttek Magyarországba, azt vélvén, hogy ezzel fognak majd talán sikert elérni. Elismerem és ezt mind a volt kormánynak, mind a jelenlegi kormánynak érdeméül tudom be, hogy ennek a második politikának útján, amely nem akart hozzányúlni a szomszédállamokhoz való közeledéshez, igen jelentős sikereket tudtak elérni. A kormányok megszerezték a mi törekvéseink részére ezen az úton Olaszország barátságát és Nemetország támogatását, tehát annak a két Közép-Európában érdekelt országnak támaszát, amelyek leginkább törekszenek felfelé és amelyek tekintélye és súlya az európai politikában a jövőben valószínűleg még jelentősebb lesz, mint amilyen ma, (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) éppenúgy, mint ahogyan ma jelentékenyebb, mint néhány évvel ezelőtt volt. Ezt igen jelentékeny eredménynek tartom, igen jelentékeny eredménynek könyvelem el és távol legyen tőlem az, hogy ennek a két politikának szembeállítása után azt követeljem, vagy a mellett foglaljak állást, hogy mi már most hagyjuk abba ezt az eredményesen megkezdett politikát és térjünk vissza egy másik politikára, amely annakidején talán lehetséges lett volna. Azért, mert a kertemben egy körtefát akarok ültetni és e helyett kertészem almafát ültet, nem fogom az almafát kivágni akkor, amikor az gyümölcsöt akar hozni, hogy most oda egy körtefát ültessek, amikor megint évekig kellene várnom, amíg annak a gyümölcsei megérlelődnek. En tehát korántsem akarok olyan messzemenő következtetéseket levonni ennek a két lehető politikának szembehelyezésével; inkább csak a helyzet megvilágítására akartam ezt a párhuzamot felhozni. Ami nézetem szerint szükséges volna, az egy bizonyos szintézis a két politika között, olyan szintézis, amely lehetőleg igyekszik 'biztosítani azokat az előnyöket, amelyeket úgy az egyik, mint a másik politika számunkra biztosíthat, és igyekszik elhá-