Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-124

Az országgyűlés képviselőházának 12 ződésem szerint — ezt egyedül magamra vonatkoztatom — kizárólag olyan ember szól join hozzá a külpolitikai kérdésekhez, csak olyan ember akarjon bírálatot gyakorolni más országok külpolitikája, 'belső viszonyai és külpolitikai jövője felett, aki tisztában van a külpolitika összes szövevényeivel, eshetőségeivel és kapcsolataival, mert ha ezeknek birtoka nélkül foglalkozik külpolitikai kérdésekkel, igénytelen véleményem szerint sokkal több kárt tesz vele, mint hasznot. (Farkas István: Tökéletesen igaza van!) Ezt a beállításomat Buchinger Manó t. képviselő úr magára nézve valószínűen nem tartja érvényesnek — nem vitatkozom vele — én azt, amit ina elmondottam, a magam személyére értettem. A költségvetést általánosságban elfogadom. Elfogadom azért, mert Apponyi Albert gróf és Gaal Gaston nyomain kívánok járni, mert a szívünkhöz annyira hozzánőtt alkotmányos érzés és a parlamentarizmus megcsúfolása volna, ha a nemzet ^törekvéseivel nem visszaélő, a nemzet ^célkitűzéseit hűen követő kormány részére a törvényhozás nem adná meg az ország ügyeinek viteléhez szükséges összegeket és ezáltal önmaga tenné lehetetlenné azt, hogy a kormányzat he is válthassa a hozœa fűzött remény ekett és eleget tegyen azoknak a kívánságoknak, amelyek a költségvetés általános tárgyalása alkalmával elhangzanak. Pártállásomnál fogva is bizalommal vagyok a kormány iránt, ez is a költségvetés elfogadására késztet, de ismétlem, elsősorban Apponyi Albert gróf és Gaal Gaston emlékének hódolok a költségvetés . elfogadásával, akiknek számtalanszor leszögezett véleménye szerint a költségvetés elfogadása nem bizalmi kérdés, hanem módnyujtás arra, hogy az ország ügyei tovább legyenek vihetők abban a szellemben, amint azt a törvényhozás a költségvetés tárgyalása alkalmával elhatározta. Ennek ia kristálytiszta és alkotmányos felfogásnak teszek eleget, amikor a költségvetést elfogadom. T. Ház! A költségvetés parlamenti tárgyalását kívánnám felhasználni arra, hogy kritikát gyakoroljak a kormányzat politikai és gazdasági gesztusai felett. Ez. alkalommal eltekintek a szakkérdések fejtegetésétől és ezt a jogot fenntartom, magamnak majd az egyes tárcák tárgyalása alkalmára. Kritikát kívánok ezenfelül gyakorolni a közélet egyes megnyilvánulásai, jelenségei, kérdései és problémái felett és az országgyűlés széles látókörű bölcsességéhez és a parlamenti tárgyalások nyilvánosságához kívánok fordulni azért, hogy ráirányítsam a figyelmét egy pár olyan kérdésre, amelyek a törvényhozás munkájába éppen a szakkérdések és a törvényjavaslatok tárgyalásakor be nem illeszthetők. Természetesen a magam igénytelen képviselői nézeténeik kifejezést akarok adni ez alkalommal,, de — ismétlem — legelsősorban ennek a helynek rezonanciájához kívánok fordulni, hogy odakinn t a nemzet közvéleményét is ráirányítsam olyan kérdésekre és jelenségekre, amelyek elhalványulni látszanak a ma küzdelmei és nyomorúsága, a holnap (bizonytalansága és a holnapután ma még teljesen ködbevesző elmosódottsága következtében. T. Ház! A költségvetéssel kapcsolatiban általánosságban teljes mértékben csatlakozom ahhoz, amit Bud János t.. képviselőtársam a tegnapi nap folyamán elmondott á költségvetésről, illetve az azt kísérő pénzügyminiszteri . ülése 1936 május 6-án, szerdán. 191 expozéról, csupán egy mondatot szeretnék szólni. Nem mehetünk el szó nélkül amellett a kifejezett és határozott nyíltság és őszinteség mellett, amellyel a pénzügyminiszter úr, expozéja alkalmával, rámutatott a magyar gazdasági élet minden kis bajára, gondjára, nehézségére,, de egyúttal javuló és emelkedő tendenciájára is. Ne méltóztassék ezt lebecsülni. mert ma, amikor az államok pénzügyi helyzetéről nincsen megbízható kimutatás, amikor félrevezető statisztikák tömegével árasztják el a világot, amikor az államok valutáris helyzetéről sem közölnek megbízható képet, mindenesetre a mi hitelünk és jövőnk megerősödésére fog vezetni az a teljes, minden leplezés nélküli őszinteség és nyíltság, amellyel a pénzügyminiszter úr ezekkel a kérdésekkel foglalkozott és amely őszinteséget itt ebben a törvényhozásban minden párt részéről egyformán megtalálunk. , A költségvetésről való mondanivalóimat a legközelebb eső kérdésnél, az adóztatás kérdésénél kívánnám kezdeni csak egy pár mondattal. Szembe kívánok nézni ezzel a nehéz éh kényes kérdéssel, de kijelentem rögtön igénytelen fejtegetéseim elején, hogy töprengésem és felfogásom konklúziójaképpen én mindennél előbbrevalónak tartom az adóreform megvalósítását, (Helyeslés jobbfelől.) egy szociálisabb, a mainál igazságosabb, (Egy hang jobbfelől: Progresszív!) progresszív adórendszer behozatalát és adórendszerünk modernizálását. (Pesthy Pál: A gyermektelen adót!) Még ezt illetőleg sem tehet az igen tisztelt képviselő úr nekem szemrehányást. (Derültség.) Nem szeretném, ha ebben a tekintetben félreértetném. Én is biztosítani akarom az állam számára az ország ügyeinek továbbviteléhez szükséges összegeket, én is elkerülendőnek tartom a deficitet és ebből a szempontból csak örülök annak, hogy a deficit ebben a költségvetési évben nem emelkedett, sőt egy árnyalattal még csökkent is. Nem lehet tehát azt állítani, hogy én felelőtlenül, vagy pedig egy bizonyos népgyűlési agitáció felelőtlen hangulata jegyében egyszerűen kijelentem, hogy tessék az adót leszállítani és ezzel az egész kérdés el van intézve. Nem így van! Én nem adóleszállítást kívánok, hanem adóztatásunk modernizálását, szociálisabbá, igazságosabbá (Petró Kálmán: Egyszerűbbé!) tételét és olyan irányú átalakítását, amit a gazdasági válság és a jövő fejlődése amúgyis elkerülhetetlenné tesz^ Kis adózék terheinek enyhítését kérem és ráhárítását azokra a faliakra, amelyek ezen ráhárítás következtében nem fognak úgy összeroppani, mint a kisadózók, akik a mai adóterhet is már elviselhetetlen tehernek érzik. És ha Éber Antal igen t. képviselő úr tegnapi, egyébként nagyon érdekes beszédében végeredményben ugyanezt a következtetést állította fel, de ő nem a kisadózók terhének könnyítését kéri, hanem nagyjában és egészében a jövedelemadó tarthatatlanságát tette szóvá, akkor azt kell mondanom, hogy csodálom egy olyan kipallérozoti közgazdasági elmétől, mint Éber Antal, hogy nem mutatott rá rögtön a kérdés másik oldalára is és nem mutatott rá arra, honnan is lehetne pótolni azokat az összegeket, amelyek az ő általa proponált reform következtében a költségvetésből ki fognak esni. Felelni kívánok helyette is még abban az esetben is, ha talán az én véleményem nem fog találkozni az ő egyébként általam nagyrabecsült véleményével.