Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-124

.183 Az országgyűlés képviselőházának ÍM. ülése 1936 május 6-án, szerdán. kai a nagyhatalmak ütközőjébe fognak kerülni. Ilyen körülmények között — azt hiszem — nem lehet más következtetést levonni, mint azt, hogy a helyes magyar külpolitikának nem volna szabad nagyhatalmi szövetkezésekbe bocsátkoznia, nem volna szabad a maga külpolitikai céljait úgy felállítania, hogy azokkal ezeknek a nagyhatalmaknak a járszalagjára kerüljön. Erről sem kell sokat beszélni, hiszen 1914 óta alig van nemzet a világon, amely súlyosabb és fájdalmasabb történelmi leckét kapott volna erről, mint éppen Magyarország. {Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Alig van nemzet Európában éis a világon, amely súlyosabb és nagyobb árat^ fizetett volna azért, hogy a maga külpolitikájával nagyhatalmak játékába keveredett bele és nagyhatalmak játékát akarta ő maga is csekély erejével az ő különleges viszonyai ellenére megjátszani. Lehet azonban, hogy a t. Ház az én igénytelen véleményemet nem tartja elég súlyosnak, 'amikor ezt a tényt itt leszögezem és hangoztatom. En tehát nem is a magam véleményével kívánom e tekintetbeni felfogásomat alátámasztani, hanem hivatkozni óhajtok a magyar politikának és a magyar külpolitikának olyan prominens férfiáira és embereire, akiknek az autoritása talán súlyosabb és nagyobb, 'mint amilyen az én igénytelen, felfogásom lehetne. Olvasom néhai Apponyi Albert grófnak, — annak a férfiúnak, aki a magyar államot, a magyar nemzetet, ha jól tudom, egy évtizeden keresztül képviselte a genfi Népszövetségben — ennek a prominens férfiúnak a felfogását arról, hogy mit jelenthet Magyarország szempontjából az, ha külpolitikai terveit a nagyhatalmakra vagy a nagyhatalmakkal való szövetkezésekre építi. Olvasom egy 1929-ben, à Külügyi Szemlében kinyomtatott beszédének szövegéből a következőket (olvassa): »A nagyhatalmi politikában a hozzánk és egyáltalában a kis országokhoz való viszony rendes körülmények között másodrendű politikai tekintet és csak rendkívüli konjunktúrák között válhatik elsőrendűvé, amikor . azután kétes, hogy hasznát látjuk-e vagy kárát«. Tehát Apponyi Albert gróf szerint is mindenképpen kockázatos dolog az,* ha a mi politikánk ilyen kombinációkra épül fel. De itt ül előttem az első sorban a magyar nemzetnek külpolitikai kérdésekben kétségtelenül másik autoritása, az országnak volt külügyminisztere, Gratz Gusztáv t. képviselőtársunk, aki éppen a Gömbös-kormány jövetele alkalmával nyilatkozott a Gömbös-kormány külpolitikájára vonatkozólag és pedig egyik cikképen ugyancsak a Külügyi Szemlében. Ez közvetlenül Gömbös római útja előtt történt. Azt mondja (olvassa): »Ezen a téren mindig megvan a veszedelem, hogy egyes eleinte talán tetszetősnek látszó kombinációk csalétke belevihet kötelezettségekbe, amelyeknél a mindig kétes eredmény már nem állana kellő arányban az elkerülhetetlen áldozatokkal. Ebben az általános veszélyes európai helyzetben a magyar külpolitikának nagy feladata úgy intézni az ügyeket, hogy Magyarország egy újabb nagy konfliktusba, amely tőle idegen érdekek miatt törhetne ki, semmi körülmények között bele ne sodródjék«. De hogy milyen veszedelmes terület az, amelyen élünk, hogy milyen veszedelmes utak azok, amelyekbe sodródhatunk külpolitikai tekintetben akkor, ha ezen a ponton nem tanúsítunk kellő óvatosságot, erre nézve legyen szabad még egy harmadik illusztris tanút is idéznem, aki ez alkalommal szintén éppen jelen van, itt ül közöttünk és akinek autoritását ezen a téren bizonyára ugyancsak nem fogják kéts égbe vonni: az ország volt 'miniszterelnökét, gróf Bethlen Istvánt, az olaszbarát külpolitikának tulajdonképpeni megalapozóját. Angliai előadásaiban gróf Bethlen István beszél ezekről a vonatkozásokról is és többek között azt mondja (olvassa): »Ma a Dunamedence népei annak a Balkánnak a színvonalára kezdenek süllyedni, ahol a háború előtt Oroszország, a volt osztrák-magyar monarchia és Olaszország rivalitása egymással gyakran szembeállította a népeket, vagy ahol fordítva, ezen kis népeknek sikerült néha egyik, vagy másik nagyhatalom érdeklődését lekötni és ezen a réven a nagyhatalmak között ellentéteket teremteni«. Ezek az ellentétek és ezeknek az ellentéteknek megteremtése az, ami aggályos akkor, ha a mi politikánk, a mi külpolitikánk az, amely erre okot szolgáltat; akármilyen tekintetben, Amikor tehát azt látjuk, hogy a szövetkezési politika, vagy a nagyhatalmi szövetkezési politikának akármilyen válfaja ilyen kockázatokba viheti az országot, akkor azt hiszem, jogosult és indokolt GJZI cl kívánságunk és követelésünk, hogy a mai gyenge Magyarország külpolitikai kormányzata ezektől tartsa magát távol. Még akkor is megmarad azonban aa a veszedelem és az a tragikus helyzet, hogy ezek az összeütközések megtörténnek, s hogy eizek a veszedelmek bekövetkeznek. Ezért vissza kell térnem arra az eredeti kiinduló tételemre, hogy az én igénytelen felfogásom szerint Magyarország külpolitikai érdekei is parancsoló módon a demokratikus orientálódást követelik meg és hogy Voltaképpen más kivezető! út a mi számunkra egyáltalában nem kínálkozik. Ezt megformulázhatom úgy is, hogy ma a legnagyobb feladat Európa minden egyes népének, minden egyes nemzetének, az, hogy igyekezizék az uralmon lévő és az uralomra törekvő, az aktivitásra törekvő imperialista erő ükei és imperialista hatalmakkal szemben odahaza mindenütt a népek erejét gyarapítani, a népek befolyást biztosítani. (Haám Artúr: Nemzeti irányban!) Magától értetődik, hogy mi szociáldemokraták, ha a mi követeléseinket szociális megvilágításban juttatjuk is kifejezésre, soha egy pillanatig nem gondiulunk másra, mint a nemzeti érdekekre, a nemzet igazi érdekeire. (Élénk helyeslés. — Felkiáltások job felől: Szóval megjavulnak!) Én tehát visszatérek annak a tételemnek igazjolására és bizonyítására, hogy a mai helyzetben a mai reánk leselkedő veszedelmek közepette nincs fontosabb és nincs sürgősebb feladat, mint ez a demokratikus átorientálódas a külpolitikai érdekek szempontjából is. Egy-két példát legyen szabad er re vonatkozólag is a t. Ház előtt előadnom. Itt van az angol világbirodalomnak egy pártja, a Labour, az angtol munkáspárt. Méltóztatnak emlékezni a néhány héttel ezelőtti angliai választásokra. Igénytelen felfogásom szerint ezeknek világtörténelmi jelentősége abban a békekövetelé&ben és békeagitációban volt, amelyet a Labour ezeknek a választásoknak legerősebb jelszavává tett meg. Az angol Labour ebben a választásban a béketempót diktálta, 9 és fél millió szavazatot mozgósított és csoportosított azzal a célzattal, hogy az első, amit az angol