Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-123
174 Az országgyűlés képviselőházának 123. ülése 1936 május 5-én, kedden. sohasem külföldről támogatást. A Népszavának nem kell senkitől sem zsarolnia, sem Trettina útján, sem senkivel. (Rajniss Ferenc: Azt mondja meg, ha bátor ember, hogy melyik az a lap, amelyik külföldről kap pénzt!) A Népszavánál nincsenek 50.000 pengős fizetések, hanem vannak tisztességes fizetések, amelyekből szerényen meg- lehet élni. Ott nem kell összezsarolni a pénzeket, mert a munkásság nagyon szívesen áldoz azért, hogy legyen egy lapja, amely az Ő érdekeit képviseli és védi. (Rajniss Ferenc: No beszéljen mellé!) Elnök: Rajniss képviselő urat ismételten kérem, maradjon csendben! (Rajniss Ferenc: Gyávaság ilyet mondani és nem nevezni meg; a lapot!) Peyer Károly: Én a képviselő úrhoz adresszáltam és ahhoz a laphoz, amelyhez a képviselő úr közeláll. (Rajniss Ferenc: Szóval azt állítja a képviselő úr, hogy az Üj Magyarság kapott külföldről pénzt!? — Rátz Kálmán: Nyilván! Nincs félreértés! — Rajniss Ferenc: Állítja vagy nem állítja!?) Állítom. (Rajniss Ferenc: Gyáva, aki ezt mondja! Disznóság!) Elnök: Rajniss képviselő urat rendreutasítom. Peyer Károly: Azt állítom, hogy ön tudja ezeket a forrásokat, sőt vannak hírek^ arról, hogy ön hozza ezeket a pénzeket. (Rajniss Ferenc: Bitang, gyáva, disznó a képviselő úr! Propper Sándor: Fogja be a pofáját! — Esztergályos János: Micsoda strici! Közönséges csibész! — Felkiáltások jobbfelől: Rendre!) Elnök: Esztergályos képviselő nrat rendreutasítom. Rajniss képviselő urat pedig másodszor is rendreutasítom. (Györki Imre (Rajniss Ferenc felé): Bitang gazember! — Zaj a szélsőbaloldalon. — Esztergályos János ismét közbeszól.) Esztergályos képviselő urat kérem, őrizze meg a nyugalmát! (Felkiáltások a jobboldalon; Rendre! Rendre! — Györki Imre: Mi az, hogy rendre, ilyen csibésszel szemben?! — Esztergályos János: Ilyen hangnemet mer használni ez a kitartott csibész!) Esztergályos képviselő urat ismételten rendreutasítom. Peyer Károly: T. Ház! Egy olyan kérdést kívánok szóvátenni, amely már ismételten volt a Ház előtt és ez az állampolgárság kérdése. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) A békeszerződés rendelkezései igen szomorú helyzetet teremtettek ezen a téren. Nem szívesen hivatkozom a békeszerződésekre, még kevésbbé annak rendelkezéseire. Tételes törvénnyel állunk azonban szemben és így kénytelen vagyok erre hivatkozni. Annakidején, amikor a békeszerződés rendelkezései szerint nyilatkozni kellett az egyes Nagy-Magyarországon született embereknek, hogy hova kívánnak tartozni, ezt nagyon sokan elmulasztották. Nemcsak a, munkásosztály soraiból mulasztották el ezt sokan, hanem más foglalkozási ágakból is, sőt még az értelmiségi osztályból is elmulasztották ezt nagyon sokan. Elmulasztották azért, mert az emberek abból indultak ki: magyar vagyok, itt születtem, az apám és az anyám is itt született, itt voltam katona, a gyermekeim is magyarok, stb. stb. Egyszer csak mégis 'kitűnik, hogy az, illetők mégsem magyarok. Megállapították az illetőkről, hogy elfelejtettek annak idején jelentkezni, nyilatkozni és most kikézbesítik nekik a határozatot, hogy mint külföldiek váltsák meg a tartózkodási engedélyt és mutassák be útleveleiket. Egy ilyen embernek fogalma sincs, hogy hova, melyik államhoz tartozik. Jár az egiyik követségtől a másikig és mindegyik elutasítja, mert a legtöbb ilyennek nincsenek meg a legszükségesebb okmányai sem, amelyekkel igazolhatná, hogy a régi monarchia melyik államában született, vagy melyik utódállam ismeri el őt állampolgárának. A magam részéről hibáztatom ezt az egész rendelkezést, mégpedig abból az elgondolásból, hogy én mindazokat magyaroknak ismerem el, akik Magyarországon születtek és akik egész életüket itt töltötték el. Nekünk nem áll ugyanis érdekünkben a magyarság számát kisebbíteni, ellenkezőleg, nemzeti érclek, hogy a magyarság számát szaporítsuk. Miért kell ezt a nagy hivatalt fennartani, amely azt vizsgálja, hogy emberek hova, mely állani kötelékébe tartoznak. A külföldieket ellenőrző országos központi hatóság ugyanis olyan egyéneket is kiutasít az országból, akik, a mai Magyarország területén születtek és akikről nincs bebizonyítva, hogy más állampolgárság illetné meg őket, s igazolva van, hogy az a bizonyos utódállam, amelyhez állítólag tartoznak, nem ismeri el állampolgárságukat. Ezeket az embereket összefogdossák, sokszor hetekig és hónapokig toloncházban tartják, míg végre is, nem tudván megállapítani állampolgárságukat, egy nyilatkozatot vesznek tőlük, amelyben beleegyeznek abba, hogy átteszík őket a határon. Kiviszik őket az ország határára valahol, ahol az átkelés nincs valamely természetes akadállyal lehetetlenné téve és ott magyarul mondva: átdobják őket éjszaka a határon. Ez az úgynevezett »feketén való átdobás«. Ezt nemcsak Magyarországon csinálják; a románok, a csehek, a jugoszlávok ugyanígy dobják át éjszakánként azokat, akiket nem tartanak bozzáiuk tartozóknak. Vannak emberek, akiket éjszakánként nem egyszer, hanem többször dobrák át, mert odaát elfogják őket a határőrök, átviszik a város vagy a falu másik oldalára és onnan megint visszakergetik őket Magyarországra. (Sulyok Dezső: Embertelenség, akárki •rsinálja! — Űpy van! TJny van!) Ez a legnagyobb embertelenség t. képviselőtársam, amiről i s:ik beszélni lehet. Számolni kell azzal is, hogy ezt megteszik a nőkkel is, akik ki vannak téve minden elképzelhető brutalitásnak is. Végig üldözik, női mivoltukban szégyenítik meg őket, dobálják eket egyik országból ide-odiai. (Mozgás.) Az 1879 :L. te. 3$. §-a világosan kimondja, hogy mindaddig, amíg idegen honosságuk be nem bizonyíttatik, magyar állampolgároknak tekintendők azok, akik a magyar szent korona országainak területén születtek. Ezt a'rendelkezést nem helyezte hatályon kívül semmiféle törvény, semmiféle rendelet. Miért kell tehát ezeket az embereket így végigvekszálni? (Hunyadi-Vas Gergely: Ujabban iszabályozta a békeszerződés!) Sajnos, ez a kérdés még sehogyan sincs szabályozva. Ezt a kérdést, elismerem, nem is lehet egyoldalúan csak Magyarországra nézve szabályozni, ezt nemzetközileg kell szabályozni, még pedig azokkal az államokkal egyetemben, amelyek a régi Osztrákmagyar monarchia területén val mikor együvétartoztak. Tömérdek ember van. ipari munkás is. akinek már a dédapja jött be ide, például a bányavidéken, Pécsett, azok, akiket krájnerefcnek hívnak, amely elferdített név, mert tutulajdonképpen krainaiak az illetők, csak magyarul krájnereknek hívják őket, akik elfelejtették anyanyelvüket, akiknek itt r születtek gyermekeik, unokáik, akik katonák voltak, résztvettek a világháborúban s most egyszerre megállapítják róluk, hogy ők tulajdonképpen jugoszláv állampolgárok, ahol pedig nekik
