Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-123
Az országgyűlés képviselőházának 123. semmiféle rokonságuk, semmiféle ismeretségük, semmiféle talajuk nincsen, amelynek nyelvét sera ismerik, ahol teljesen idegenek. Ez alkalommal is arra kérem a magyar kormányt, gyakoroljon méltányosságot ezekben a kérdésekben és főkép ott, ahol nem lehet megállapítani a honosságot. Azokat, akik Nagy-Magyarország területén születtek, mindaddig, amíg nem lehet bebizonyítani azt, hogy valamely idegen állam, kötelékébe tartoznak, fogadják .el magyar állaimpolgároknak, vagy adjanak nekik egy olyan papirost, amellyel az ittartózkodás lehetővé válik, hogy ne tegyék ki őket azoknak a zaklatásoknak, amelyekkel ez egybe van kötve (Zaj.) és azoknak a költségeknek^ amelyekkel ez jár. Üjból hangsúlyozom, nem érdeke a magyar államnak, hogy eltaszítsa magától azokat, akik magukat magyaroknak tekintik, akik Magyarországért véreztek, akik Magyarországért dolgoztak is egy egész emberéleten keresztül, becsülettel, soha iái hatóság részéről semmiféle bántódásuk vagy büntetésük nem volt. Pár percre még rá akarok térni az ínségmunka kérdésére. Foglalkozni kívánok azzal a rendszerrel, amely újabb időben kezd meghonosulni. Nagyon kérem a kormányt, szakítson azzal a rendszerrel, amely most ujabban egyes városokban ,a kormány utasítására lépett életbe és ez az, hogy munkásokat alkalmaznak fillérekért és kényszerítik őket arra, hogy ezért végezzék el azt a munkát, amelyet tulajdonképpen rendes fizetésért kellene elvégezniük. Az iparügyi miniszter az egyik munkásegyesülethez leírt, amely leiratában igen érdekesen és ige» helyesen állapítja meg, hogy az ínségmunka végzése alacsony munkabérekért lerontja az iparban foglalkoztatott munkások keresetét. Ezeket a munkákat tehát nem lehet ínségbéren elvégeztetni. Ezt az állapotot inem lehet fenntartani. Általában a kormánynak ezen a téren sokkal többet kellene tennie, és nem elégséges az, ami itt történt azoknál a bizottságoknál, amelyek a munkabér megállapítása ügyében kiküldettek. Most nem akarok arról beszélni, hogy ezek a megállapítások túlalacsonyak, s nem akarom — hiszen időm sincs rá — kimutatni, hogy gyakorlatilag ez csak ott jelent valamit, ahol a munkásság a maga szervezettségével ennek a végrehajtásban is érvényt tud szerezni, mert máskülönben ez a végrehajtás egyáltalában nem történik meg, mert a közigazgatási hatóságok egyáltalában nem értenek ezekhez a kérdésekhez. (Zaj.) Ezekbe a bizottságokba belekényszerítenek a minisztérium utasítására még olyanokat is„ akiknek, bár résztvesznek ezeknek a bizottságoknak tárgyalásain, a munkásokhoz semmi közük sincsen. Némelykor nincs is abból a szakmából munkás, hanem keresnek valahonnan valakit „egy más szakmából, vagy valamely intézménytől kérnek kölcsön egy munkást, akit odaültetnek arra az alkalomra, hogy az is ott legyen. Ne méltóztassék diszkreditálni ezeket a bizottságokat ezekkel iaz emberekkel, mert ezek egyrészt nem értenek a kérdéshez, ezek ott ülnek és maguk a munkaadók megállapítják róluk, hogy teljesen értéktelenek, másrészt pedig talajuk sincs a munkások felé,, tehát nem is tudják érvényesíteni és nem is tudják képviselni azt a határozatot és annak végrehajtását, amelyet a bizottság hoz. (Mozgás.) Ismételten hivatkozás történt itt arra, hogy a munkások általános helyzete javult és hogy a gazdasági helyzet lényegesen jobb. Legyen ülése 1936 május 5-én, kedden. 175 szabad rámutatnom arra, hogy ez mennyire nem helytálló. 1927-ben Budapesten és környékén 314.363 ipari munkás dolgozott, akik összesen 428,857.000 pengő munkabért kaptak. 1935-ben 307-036 munkás dolgozott és ezek keresete 310,927.000 pengő volt. (Baross Endre: Miért védik a kapitalistákat oly nagyon?) Nem vállalkozom elemiiskolás gyermekek kioktatására. (Baross Endre: Édes lelkem, ha valaki munkáskópviselő, akkor legalább tudja... - Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Peyer Károly: A munkáslétszám tehát 2'2%-kal csökkent, ugyanakkor a kereset 27 3%-kai csökkent, 1927-ben a munkások átlagos keresete ebben a csoportban, amelynek adatait itt felolvastam, 2623 pengő volt, 1935-ben 2112 pengő. (Winchkler István kereskedelemés közlekedésügyi miniszter: Ne 1927-tel, hanem 1931-gyel és 1932-vel tessék összehasonlítani! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Miért? — Winchkler István kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter: Ne a konjunktúra legmagasabb csúcsát tessék egy hullámvölggyel összehasonlítani!) Azt a miniszter úr tegye, én azzal hasonlítom össze, amivel nekem tetszik! (Felkiáltások jobbfelől: Nem egészen! Objektivitás kell!) En 1927-tel állítom szembe a mai állapotokat. A munkásság létszáma 2'2%-kai csökkent, a kereset 27'3%-kal. Ugyanez alatt az Idő alatt az élelmiszerszükséglet 8 "7%-kai csökkent. Pontosan megmondom tehát a differenciát. Ugyanakkor, amikor tehát a kereset 27*3%-kal csökkent, az élelmiszerszükséglet 8'7%-kal csökkent. Méltóztassék a számokat ellenőrizni, ezek a Statisztikai Hivatal adatai, 1927-ben tehát 26'23 pengő volt a munkások: átlagos keresete, ma 21'12 pengő, amikor pedig annak az indexszámnak alapján, amelyet a munkaadók is elfogadnak, 60'46 pengő a minimális életszükséglet egy öttagú család részére, ennyi szükséges egy Öttagú család heti életéhez. (Baross Endre: Miért engedték, kedves jó uram? •— Esztergályos János: De kérem, ez nem hordóhitelesítés! —- Zaj. — Esztergályos János: Ugyan kérem, ez egészen más! — Propper Sándor: Borszaglász úr, ez egészen más!) A munkás keresete és a szükséglet között van tehát egy körülbelül 40 pengős differencia. Lehet, hogy azt fogják mondani az urak a túloldalon, hogy ez túlzás. Fogadjuk el, hogy túlzás, hogy nem 60 pengő, hanem csak 50 pengő kell egy öttagú család heti megélhetéséhez, de akkor is van 30 pengő olyiain hiány, amire szüksége van a munkásnak, ha megfelelő életnívót akar tartani, nem olyan életnívót, ami már semmi kívánnivalót seim hagy hátra, hanem' egy minimális életnívót. (Winchkler István kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter: Az árakat is tessék összehasonlítani!) Mondtam, hogy 8'7 százalékkal csökkentek az élelmiszerárak és 27'3%-kal a munkabérek ! Mást nem tudok mondani. (Zaj.) Hova lesz tehát ez a differencia? Kinek a zsebébe kerül ez a differencia ? Hova lesz ez a kereset, amivel a munkásnak többet kellene kapnia? Éz a kereset odamegy azoknak azoknak az ipari vállalatoknak a zsebébe, odamegy az államhoz, amely ezt a differenciát elteszi. (Baross Endre közbeszól) Nem tudom, ki beszél: én-e vagy az az úr? (Derültség. — Propper Sándor: A borszaglász! — Györki Imre: A büffét ilyenkor be kellene zárni, vagy alkoholtilalmat kellene elrendelni!) Rá kívánok mutatni arra is, hogy az ipari
