Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-123
Í64 Az országgyűlés képviselőházának 1 nyok közt is mutatják. Minthogy ettől a gazdasági szabadságtól a kormány vezetése mellett is állandóan eltávolodunk s 'miután meggyőződésem szerint csak a gazdasági szabadság útja a helyes út és ezt ebben a költségvetésben és a kormány gesztiójában biztosítva nem látom, ennélfogva mindén elismerésem mellett, amellyel a pénzügyminiszter úrnak meggyőződésemből kifolyólag adóztam, kénytelen vagyok legnagyobb sajnálatomra kijelenteni, hogy nem fogadom el a (költségvetést. (Helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik Rátz Kálmán képviselő úr! Rátz Kálmán: T. Ház! A költségvetés tárgyalásánál mindenekelőtt és először is alkalmat kívánok szerezni magamnak arra, (Rassay Károly: Nyolcan vannak az urak! Hol vannak a miniszterek 1 ?) hogy korunknak és a közelmúltnak uralkodó eszméivel, bizonyos közgazdasági és politikai helytelen definíciókkal és következtetésekkel foglalkozzam, és azokkal szembeszálljak. A mai válságos helyzetben, amely úgy Magyarországot, mint az egész világot érinti, különösen szükségünk van arra, hogy tisztán lássunk. Ellenségeink szemét bekötni hasznos lehet, de a magunkét annál kevésbbé. A múltban már néhányszor eléggé ráfizettünk arra, hogy önmagunkat félrevezettük. Ha a mai helyzetet — úgy a magyar helyzetet, mint a világhelyzetet — meg akarjuk érteni, akkor vissza kell szállnunk a múltba, talán kissé a régmúltba is. A földbirtokpolitikai javaslatoknál egyes képviselőtársaim egészen a honfoglalásig mentek vissza, én ezzel szemben 1867-től, illetve a modern kapitalizmus behatolásától óhajtom megkezdeni visszatekintésemet s néhány mondattal keresztülsiklani azon a korszakon, amelyet Magyarország prosperitásának és fellendülésének neveznek. A modern kapitalizmus túladj ónképpen a múlt század közepetáján kezdte elérni uralkodó pályáját és diadalmenetében Magyarország sem tartóztathatta fel, amennyiben már a Baoh-íkorszakban — miként azt tudjuk — alapították itt Magyarországon az első nagyobb bankokat és ekkor kezdtek kivirulni azok az intézmények, amelyek később megteremtették a modern kapitalizmust. 1867-ben a kiegyezés már lehetővé tette azt, hogy a kapitalizmus Magyarországon a nyugati államok mintájára rendezkedjék be. A kapitalizmust, amint említettem, nem lehetett feltartóztatni diadalútjában, mert az egész világon elterjedve, a földkerekség minden államát behálózta és megteremtette a világgazdaság összefüggését, majd a világgazdaság egységét. Ebbe később Magyarország is belekapcsolódott. Távol áll tőlem a liberális-kapitalista rendszer nagy alkotásait kisebbíteni, meg kell azonban állapítanom, hogy a magyar kapita; lizmus, a magyar fellendülés nem volt valami önálló dolog, hanem nyugatról jött be hozzánk, tehát tőlünk meglehetősen idegen is maradt. Éppen ezért a tőkeképződésre visszatérve, — t. képviselőtársaim többízben előhozták ezt a kérdést — meg kell állapítanom, hogy Magyarországon tulajdonképpen olyan tőkeképződés, amely az ország gazdasági kapacitásának és természeti kincséinek is megfelelt volna, sohasem indult meg, nem is volt soha magyar tőke. Kölcsönökből éltünk es nyugodtan nevezhetem a magyarországi kapitalizmust 3. ülése 1936 május 5-én, kedden. kölosön-kapitalizmusnak. Ez szól a mai napra is. (Rassay Károly: Bár felvirradna még az a kolcson-kapitalizmus.) A ferenc-Józsefi korszak prosperitása és fellendülése kétségkívül ' inkább csak látszat • volt. {Fábián Béla: De jól éltek abból a látszatból! — Sulyok Dezső: Az a látszat neon csalt.) Az a látszat csalt, el fogom mondani, hogy miért. Mindenekelőtt építettünk egy nagyon szép és ízléstelen műemlékekkel teli, fővárost. (Kassay Károly: ízléstelen!) Nyugodtan mondhatom ezt, mert palotáink jórésze ízléstelen, Dunapartunk nem ér semmit. (Rassay Károly: Szerencsére a külföldieknek más véleményük van! — Bródy Ernő: Például a mostani angol királynak!) Nem mindenkinek van más véleménye. Erről a témáról nagyon szívesen társalgók máskor az urakkal, mindenesetre ez az én egyéni megállapításom. Meg kell állapítanom, hogy míg ez a bizonyos kapitalista fellendülés nálunk megindult, addig a népi művelődés, a népi felvilágosítás, általában a magyar nép fejlődése meglehetősen elmaradt. Utalhatnék arra, hogy a Fényes-féle statisztika 1848-ból kimutatja a magyarság 48%-os arányszámát, gondoljuk meg, hogy a világháború előtt ez az arányszám alig változott valamivel, mondhatnám 50—51, vagy 52%-on álltunk. Népünk fejlődése elmaradt szellemi tekintetben is. Ez egyrészt az állami iskoláztatás hiányának következménye volt. Ez pénzkérdés volt, de voltak ott más tényezők is. Nem volt például önálló magyar hadsereg; a honvédségből nem fejlődött ki önálló magyar hadsereg, amely a magyarosításnak óriási eszköze lehetett volna. Ennek útját is Bécs állta elsősorban. Amint említettem tehát, az előbbi pénzkérdés volt, az utóbbi pedig hatalmi kérdés. Agrárgazdálkodásunk a korral egyáltalán nem haladt. Elavult és félfeudális jellegű maradt egészen a világháborúig. Meg kell említenem, hogy itt egyes nagybirbirtokosainkat súlyos bűnök és mulasztások terhelik. Amikor ugyanis a magyar földmunkásság kezdett mozgolódni és a szívósabb, többet dolgozó magyar munkás nagyobb darab kenyeret követelt, akkor igen sok nagybirtokon nemzetiségi munkásokat vettek igénybe, (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) sőt akadtak olyanok, akik kínai kulik behozataláról beszéltek. Erdélyben, vagy máshol néptelenek voltak a nagybirtokaink és ott idegen cselédség volt. A magam szemével láttam gyakorlatokon és utazás közben- (Rassay Károly: Szóval a földbirtoknál is ott volt a kapitalista felfogás!) Magától értetődik, hogy ott volt, hiszen a földbirtok épp olyan üzem, mint akármi más(Rassay Károly: Ezt mondom én is!) Ezt Rassay képviselőtársam is nagyon jól tudja. (Rassay Károly: Egyetértünk!) A nemzetiségek erősödtek, Önérzetük megnövekedett és miközben ez történt, miközben megalakultak pénzintézeteik és hatalmas ^szervezeteik, amelyek földet vásároltak arománoknak, a tótoknak, a horvátoknak és a szerbeknek, addigra a magyar nép óriási tért veszített. Éppen a legértékesebb és a legvállalkozóbb szellemű része népünknek kivándorolt. Igaz. hogy Amerika felszívta akkor az egész világ kivándorlását, hiszen óriási lehetőségekkel kecsegtetett, de nekünk magyaroknak itt volt Amerika a saját hazánkban. Az ország meglehetősen ritkalakossáffú volt és itt boldogulhatott volna a magyar, hiszen olyan kevesen voltunk, hogy — amint Széchenyi mondotta — az apa-
