Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-123

Az országgyűlés képviselőházának 123 gyilkosnak is meg lehetett volna kegyelmezni; mégis rengeteg magyar vándorolt ki. Ezzel szemben egészen mások vándoroltak be orszá­gunkba és telepedtek le. Már pedig, akié a föld, azé az ország s a magyarok, sajnos, nagyon sok földet veszítettek el az utolsó 50 esztendő­ben. Nemzetiségeink önérzete megnövekedett, — nagy mértékben elősegítette ezt már a múlt század eleje táján a napóleoni háború után ki­fejlődött nemzetiségi elv előretörése. E «nemze­tiségi elv szülte meg nemcsak a magyarság fel­buzdulását, hanem a tótok, horvátok, szerbek és a románok öntudatra éledését is. Megszületett a dákó-román eszme, a legnagyobb abszurdum és megkezdte hódító útját a pánszlávizmus, il­letőleg később a, pángermanizmus. Most múlt el száz éve annak, hogy itt Budapesten kinyo­matta »Slavy Decera« című munkáját Kol­lár János mosóci magyar-tót evangélikus pap, aki először lírikus alapon konkretizálta a pán­szlávizmus eszméjét és egy szláv hazáról álmo­dozott, Pánszláviáról, amelybe minden szláv folyó beleömlene. Ezt a munkáját még a pán­szlávizmus kezdetén írta, ez romantikus írás volt, később azonban 1848-ban a pánszlávizmus realitássá kezdett átváltozni, hiszen a Habsbur­goknak sikerült nemzetiségünk egy részét fel­biztatni, de ugyanakkor ezek a felbiztatott nemzetiségek nem kapták semmit és velünk együtt buktak el az abszolutizmuskor, a pán­szlávizmus és a dákó-román elmélet egy ideig pedig csak. lappangott nálunk. A pánszlávizmust később az orosz hódító politika tette hatalmi eszközévé. Mint minde­nütt történik, ahol a népet elnyomják, távo­labbi eszmét adtak az oroszok is saját^ népük­nek s a cári politikának és külpolitikájuknak súlypontjává tették az expansiv pánszláviz­must. A valóságban azonban a pánszlávizmus soha nem létezett; pánorosz, pánszerb, pán­csen mozgalomról lehetett beszélni, de a inai napig sem született meg közöttük a nyelveket és az összes érdekeken túlható összekötő ka­pocs. A prosperitás korszakában nemsokára megindult a magyarság ellen a külföldi pro­paganda is. Már a múlt század vége felé elég sokat írtak ellenünk külföldi lapokban és könyvekben. A század elején Scotus Viator és társai megindították ellenünk a külföldi sajtó­ban a legnagyobb rohamot. Scotus Viator okozta a legnagyobb károkat, mert ez a skót utazó még az angolszász közvéleményt is, amely Kossuth Lajos fellépése óta mindig ba­rátságosan érzett irántunk, elfordította tőlünk. Később azután ennek keserűen éreztük a kö­vetkezményeit a békekonferencián is. Az is óriási baj volt az ellenséges propa­gandával szemben, hogy ahogyan nem volt önálló magyar hadseregünk, nem volt önallo külképviseletünk sem. Nem tudtunk kellőkép­pen védekezni a rágalmakkal szemben, a cs. és kir. követségek pedig ahelyett, hogy vé­delmeztek volna bennünket, nagyon sokszor még rontották a hírnevünket. A nagyvilág előtt még az sem volt elegendő bizonyíték arra, hogy milyen türelmesek vagyunk nemzetise­geinkkel szemben, hogy itt Budapest közvet­len környékén .évszázadok óta sváb és tot fal­vak vannak, amelyek még a mai napig is meg­tartották nyelvüket. Ezt semmiféle ország nem tűrte volna, ennek ellenéire mi elnyomók­nak voltunk kikiáltva,, holott, ismétlem, ezer esztendő alatt nem olvasztottuk magunkba a nemzetiségeinket, illetőleg, mi magyarok erre nem is törekedtünk. Most azután ok peldat szolgáltatnak nekünk, hogy mit kellett volna tennünk a múltban. ülése 1936 május 5-én, kedden. 165 r Elérkeztünk a világháborúhoz, amelynek számtalan okai között elsősorban is az egyes nagyhatalmak gazdasági versengését, irigysé­gét és gyűlölködését, a pánszlávizmus köntö­sébe takart orosz hódító politikát, a francia sovinizmus bosszúvágyát, vagyis röviden, a kapitalista és álnacionalista-imperializmust je­lölöm meg f őokul. Ez áll a mai napig s az ál­talános világhelyzetre, amikor teljes bizonyta­lanságban vagyunk a holnap felől. A világháborúról szólva, meg keil említe­nem, hogy a nemzetiségek részéről igen kelle­mes csalódások értek bennünket. Mindenek­előtt nemzetiségi katonáink ebben a négy és félévig tartó világháborúban rendkívül vitéz­séggel és hűséggel küzdöttek oldalunkon, a zászlaink alatt. Nagy tévedés azt hinni, hogy elfordultak tőlünk, vagy valamennyien, vagy tömegesen árulókká lettek. Ez nem áll, mert nemcsak a magyar nemzetiségek nem lettek árulókká, de még a csehek sem voltak azok egészükben. (Peyer Károly: A 28. ezredről le­hetne beszélni!) Rá fogok térni, fogok beszélni a 28. gyalogezredről is. (Peyer Károly: Majd­nem otthagytam a fogamat!) Az igazán nagy kár lett volna. A cseh politika hármasirányú volt a világ­háború előtt. Az egyik irányzat pánszláv volt, ezt Dürich vezette. Amikor a világháború ki­tört, Dürich ós társai felajánlották a cárnak Szent Vencel koronáját. A másik rész, a zapa­dniki-k, a nyugatosok, Massaryk, Benes és tár­sai, valamint az állandóan Párizsban élő tót Stefanik — ők voltak a nyugatosok, a nyugati demokrácia hívei — Franciaországban, A.n­golországban és az Egyesült Államokban fej­tettek ki propagandát. A harmadik rész pedig Cernin, Sehwarzenberg, Kinski és mások, fő­képpen mások, természetesen a mágnások itt­hon maradtak, nem lehet azt állítani, hogy hüt­Wül szolgálták volna a dinasztiát, ha nem is talán a monarchiát, amelynek keretén belül ők is meg akarták erősíteni Csehországot, de a dinasztiát hűségesen szolgálták. Ezt nyugodt lélekkel állíthatom számtalan memoárnak az átolvasása után. Ami azt illeti, hogy a cseh katona meny­nyire volt áruló, a prágai 28-as gyalogezredet illetően külön eset állott fenn, mert ezek össze­esküvésszerűen összejátszottak az ellenséggel. Ehhez hasonló eset fordult elő a sienavai híd­főnél és másutt is, de ez mindennek ellenére nem jelenti azt, hogy a csehek tömegekben mind árulók lettek volna. Oroszországban meg­alakult az oroszországi csehszlovák légió már 1914-ben, ez néhány század volt, később néhány zászlóalj. Az első orosz forradalomban, 1917 májusában, amelyet tulajdonképpen második forradalomnak kell nevezni az 1905-ös után, már akkor erős hadosztály volt, később pedig had­test lett. 60.000 emberből állott ez a hadtest, el­sővonalbeli katonákból. 1918-ig egyetlen cseh tiszt, Syrovy hadnagy lépett a cseh légióba an­nak ellenére, hogy számtalan, 1500—2000 tényle­ges cseh tiszt volt hadifogságban Kuzmanek tá­bornokkal az élén, s habár a magvarok iránt elég barátságtalanok voltak, nem léptek be a cseh légióba s nem harcoltak az oroszokkal; csak Syrovy lépett be, majd később még egy Ceeek nevű hadnagy, aki ma, úgy tudom, had­seregfelügyelő. Ez is azt mutatja, hogy a cse­hek nem mind voltak árulók, de még inkább mutatják a hadilevéltárban sárguló lapok, me­lyek szerint egyes cseh csapatok még az össze­omlás előtti hetekben is rohamoztak. Elnök: Méltóztassék talán közeledni a költ­23*

Next

/
Oldalképek
Tartalom