Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-123
Az országgyűlés képviselőházának 123, az elmúlt 15 évet és vizsgálom azt az eredményt, amelyet a termelés ebben a 15 évben elért és vizsgálat alá veszem akár a mezőgazdaságot, akár az ipart, akár más foglalkozási ágat ebben az időben, merem állítani, hogy olyan nagy fejlődéssel és olyan nagy (haladással állunk szemben, amely örömmel tölthet el bennünket. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Itt tehát van fejlődés, akaraterő és alkotni vágyás. Ezeket az erőket meg kell organizálni, meg kell fogni. Ezt a gondolatot látom előretörni a 'kormányzatnak a tevékenységében. Evek óta sürgetem az úgynevezett általános gazdasági műveltséget. Neon elég az, ha az 'egyik oldalon vannak kevesen, akik jól vannak felruházva sok tudással és sok ismerettel, de a másik oldalon a nagy néptömegek nem rendelkeznek a szükséges ismeretekkel. Ebben az irányban .halad az igen t. kultuszminiszter úr, amikor a gazdasági ismeretek fokozására helyezi a súlyt az iskolákban. Ebben az irányban halad az igen t. földmívelésügyd miniszter ÚT is, amikor éppen a gazdasági iskolákat j akarja effektívekké tenni, az iparügyi miniszter úr is, amikor az iparnak, 'elsősorban a kisiparnak a színvonalát akarja emelni. Természetesen ez nem könnyű munka. Evek óta kérem, bogy vegyék kézbe az egész falu termelési politikáját. Sok történt már. Amikor azonban az ifjúsággal, annak nehéz kérdéseivel állunk szemben, akkor az volna a feladatunk, hogy elsősorban olyan ifjúságunk legyen, amely nem a hivatali zöldasztalnál akar érvényesülni. En nagyobb erőt látok abban az ifjúságban, amely gazdasági ismeretekkel és tudással felszerelve megy ki a falura s gazdasági életbe, hogy organizátora, apostola és mestere legyen a gazdasági műveltség terjesztésének. (Elénk helyeslés. — Rátz Kálmán közbeszól.) Igenis, — nagyon helyesen mondja Rátz Kálmán t. képviselőtársam — legyen is tere erre. Mi állná útján annak, hogy megszervezzük azt, hogy egyik vonalon a mezőgazdaság, másik vonalon az ipar járásonkint egy-két vagy több egyént állítson oda, akiknek hivatása volna, hogy kontrollálják a tanítást az egész vonalon és tanácsadó legyen. Ez nem új gondolat, vannak államok, ahol már rég megvalósították ezt. Itt van Dánia, amely fiatalságának ezreit tudta így egyszerre elhelyezni. Ezt nálunk is meg, lehetne csinálni és akkor fogjuk tudni azt a szellemet megteremteni, amely gazdasági életünket nem hitt mértékben fellendítheti, örömmel látom ebben az irányiban haladni az igen t. kormány tevékenységét. Ez lesz az igazi munkaközösség, amely a gazdasági és társadalmi erőknek helyes megorganizálása ezek hatásfokának emelését fogja eredményezni. Tessék elhinni, — ily munkaközösséggel egyszerre mélyreható változások következhetnek be a mi egész gazdasági életünkben. T. Ház! Ma is hallottam és Alföldy Béla igen t. képviselőtársamtól és másoktól is hallottam, amikor a közegészségügyi törvényeket tárgyaltuk, ' hogy a fogyasztási és élelmezési viszonyok nálunk a legrosszabbak. Nem helyes, ha ezen az oldalon túlozunk és nem tudok abban sem osztozni, amit iken t. Sulyok képviselőtársam mondott, hogy itt 4 millió embernek nincs meg az életlehetősége. En azt mondom ezzel szemben, hogy ha mi a mi egész termelésünket meg tudjuk organizálni és nem ijedezünk folyton a többtermej.éstől, amint nagyon helyesen nem ijedezik az igen t. földmíKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. VU. ülése 1936 május 5-én, kedden. 147 velésügyi miniszter úr és ezáltal tudunk terméstöbbleteket elérni, tudjuk belső fogyasztásunkat felfokozni, tudunk munk.aalkalmai teremteni, a tőkeképződés fokozódását eléini, akkor a célunkat elérjük. Földszerzés az is, amikor a földet megfelelő müveléssel a maga termelési erejében f elf okolom. Hála Istennek, nem vagyunk ebben a tekintetben a kapacitást illetően kihasználva. Itt megvan a lehetősége — ha valamivel többet fogunk a magunk fogyasztásával törődni, — olyan átszervezésnek és ebben az irányban halad ez az egész élet, hogy gazdasági erőnket hatalmasan felfokozzuk. T. Ház! Ezzel kapcsolatban csak helyeselni tudom mindazokat az intézkedéseket, amelyekkel a kormány ezeket a törekvéseket alátámasztja. Nem akarok itt végig minden problémát felsorolni, de ba véletlenül az Alfölddel fogok foglalkozni, ezt azért teszem, mert én is ott vagyok képviselő. Merem állítani, hogy az ország egyes területei mind különleges megvizsgálást igényelnek a, maguk termelési és gazdasági politikájuk szempontjából. Azt, hogy az Alföld ma előtérbe került, azt sajátos helyzetének köszönheti, amely helyzet rajta kívül állott elő, de amely helyzet megkívánja, hogy mentül komolyabban foglalkozzunk vele. Ha az öntözés kérdését évekkel ezelőtt felvetették, az baj volt és nem találták összeegyeztethetőnek népünk természetével. E tekintetben ma imár azokat igazolta az idő, akik az öntözést vallották, akik az öntözést programúiba akarták venni. Ezért örömmel üdvözlöm azt a tételt, amely mint öntözési tétel szerepel a beruházások keretében. Engedje .meg az igen t. földmívelésügyi miniszter úr, hogy egy másik kérdésire, a tanyavilág kérdésére hívjam fel egy kissé a figyelmét. A tanyavilág speciális jelensége a mi életünknek és ezt nem kell lebecsülni, mert egymillió ember lakik a tanyavilágon és nagyon nagy az a terület is, amelyet mívelés alatt^ tart. A tanyavilág megérdemli, hogy kérdéseivel nemzetpolitikai szempontból mélyebben foglalkozzunk. En e tekintetben csak pár kérdést fogok előadni. A tanyavilág jó része nagyon messze van a kultúrhelyektől, tehát különleges feladatunkat kell, hogy képezze az ő kultúrszínvonalának emelése, mert merem állítani, hogy a tanyavilág akar tanulni. Másik megjegyzésem az, hogy más tarifapolitkát kérek a vasutaktól. S számoljanak f a tanyák viszonyaival, hogy az a szegény tanyás ne legyen kénytelen órákat és napokat elvesztegelni, amikor a maga áruit piacra viszi. Természetes, hogy nem lehet az összes utakat megépíteni, de annak idején, amikor mint kereskedelmi miniszter, az összekötő utak problémájának megoldását felvetettem és megindítottam, ebben ott szerepelt a tanyavilág útügye is. Ha a tanyavilágon mindenütt csak egy-két utat r akarunk kiépíteni, tessék elhinni, hogy ezt évente párszázezer pengővel meg lehetne valósítani s ezzel nemcsak emeljük a tanya,világ szellemi és gazdasági nívóját, hanem továbbmenőleg, nagy motorikus lökést is adunk a községképződésnek, mert mégis abban az irányban kell baladnunk, hogy a tanyavilág szétszórtsága megszűnjön. Minden ténykedés a tanya világ érdekében nemzeterő fokozás. Látom, hogy mindez ott szerepel a kormány programmjában és akár a mezőgazdaságot, akár az ipart veszem, hiszem is, hogy ezek az eredmények nem fognak elmaradni és meg 21