Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-123
132 Az országgyűlés képviselőházának töbibé-kevésbbé szabadkézzel rendelkezhetik. Éppen ezért a költségvetésnek ez az utóbb említett és összegszerüleg csekélyebb jelentőségű része érdekelheti elsősorban a bírálatot. Amidőn tehát a költségvetés részletesebb ismertetése előtt megvilágítani igyekszem azokat . a főszempontokat, amelyek a kormány költségvetésének alapját képezték, abban a reményben vagyok, hogy ezzel nemcsak ,a magam előadói feladatát könnyíteni meg, hanem talán a bírálatot is. Szerény véleményem szerint ugyanis a bírálat lényegbevágóan alig terjedhet ki másra, mint elsősorban annak a megállapítására, hogy a kormány a következményeiben sokszor egymásnak ellentmondó szempontok közül helyesen választotta-e ki azt a főelvet, amelyre költségvetését felépítette, másodszor pedig annak tisztázását, hogy ennek az elvnek következményeit a költségvetés részleteiben helyesen vonta-e lel T. Képviselőház! Az 1936/37. évi költségvetés főelve a kormánynak az az elhatározása, hogy az adott viszonyok helyes mérlegelésével mindenekelőtt a biztató tüneteket mutató gazdasági fejlődést kell előmozdítania, a prosperitást kell elősegítenie. Természetesen bizonyos halaszthatatlan szociális feladatok megvalósítása ennek az elvnek tökéletes keresztülvitelét nem teszi lehetővé, mert a társadalom alappilléreinek megóvása olyan feladatok megoldását is kötelességévé teszi a kormánynak, amelyeket eddig az előző kormányok nem vállaltak. " Véleményem szerint a gazdasági élet fejlődésének elősegítése olyan szempont, amelynek feltétlenül elsőbbséget kell adni a többi esetleg szintén nagyjelentőségű szempont előtt. Természetesen nagy számmal lehetnek olyan szempontok, amelyeket szintén vezérelvül lehetne megtenni egy költségvetés összeállításánál. Ezek közül a szempontok közül sok a kormánynak is szívén fekszik, sőt ezek közül nem egy a költségvetés egyes tételeinél megfelelően érvényesült is. Fokozatos megvalósításuk azonban fokozottan nehezítette volna meg a kormány előbb említett tervének keresztülvitelét, t % i % az ország gazdasági életének előmozdítását és megsegítését. Hogy a kormány választotta út a helyes, abban nemcsak a nemrégen átélt nehéz idők keserves tapasztalatai, hanem külföldi szaktekintélyek megnyilatkozásai is úgyszólván kivétel nélkül^ megerősíthetnek bennünket. A gazdasági krízis utáni időkben, amikor a válság hullámai még mindenütt érezhetők, — legalább is alig simultak még el — a nyugati államokban, a francia és angol képviselőház költségvetési vitái alkalmával pénzügyminiszterek és más tekintélyes szakférfiak egymásután mutattak rá arra, hogy 'bármennyire helyénvaló lenne # is esetleg a munkamegosztás, illetőleg a^ jövedelemelosztás megváltoztatása, vagy más politikai, szociális, vagy gazdasági kérdéseknek megoldása a költségvetéssel kapcsolatban: addig, amíg a válság hullámai után a gazdasági élet rendbe nem jött, imindezeknek •a _ kérdéseknek időrendben háttérbe kell szorulniuk _ a gazdasági élet megerősítésének szempontja előtt. Ha az erős és gazdag nagy nyugati államokban helytálló felfogás, — aminthogy szerény véleményem szerint helytálló — akkor sokkal helytállóbb a csekélyebb erőforrásokkal rendelkező Magyarországon. A termelő munka fejlesztésének nagy érdeke által vont kereteken belül azonban a költségvetésnek foglalkoznia kellett, tehát fog3. ülése 1936 május 5-én, kedden. lalkozott is olyan szociális problémák megoldásával, amelyek elől a kormány az ország jövendőjének érdekében nem is zárkózhatott el. Ezeknek az elveknek érvényesítésével függ össze az a körülmény, hogy az 1936/37, éyi költségvetés 75'7 millió pengő összegű, tehát csak szerény árnyalattal kisebb hiánnyal zárul, mint az előző évi költségelőirányzat. Amint a pénzügyminiszter úr expozéjából és az általa 'beterjesztett költségvetési iratokból a 4. Ház tagjai nagyon jól tudják, az 1936/37. évi költségvetés ibevételeinëk 1136'1 millió pengős végösszege 35*9 millió pengő emelkedést jelent az előző évi költségvetés bevételi végösszegéhez képest, de csaknem ugyanilyen emelkedést állapíthatunk meg akkor, ha a kiadásoknak 1211'8 millió pengős végösszegét egybevetjük az előző évi költségelőirányzat kiadási végösszegével. r r ... . A pénzügyminiszter úrnak tehát a kiadások emelésétől való merev elzárkózással módja lett volna arra, hogy a költségvetésben mutatkozó deficitet igen lényeges mértékben csökkentse. Ez azonban szükségszerűleg azzal a konzekvenciával járt volna együtt, hogy apasztani kellett volna a beruházások végösszegét és ilyen módon a szociális szempontból is szükséges állami beruházásokat a költségvetésből törölni kellett volna, A mai viszonyok mellett előnyösebbnek látszik egy nagyrészben formálisnak mondható deficit vállalása a költségvetésben, amelynek fedezetéről utólag történhetik gondoskodás, mert az amúgyis tőkeszegény piac igénybevételének mellőzésével a magángazdaságot kedvezőbb helyzetbe hozza, mint az előzetes hitel igénybevételének esetén történnék. Egy korlátja van csak ennek, az, hogy az ilyen módon mutatkozó deficitnek és az utólag rendezendő hitelnek összegszerüleg nem szabad bizonyos kereteket meghaladnia. Vagyis lényegileg a deficit szempontjából nem annyira a formális deficit eltüntetésének, mint inkább annak a körülménynek van jelentősége, hogy ezeket a kereteket a kormány betartotta-e 1 ? Nem mulaszthatom el ez alkalommal hangsúlyozni, hogy a kormány a költségvetés szempontjából figyelembe veendő másik nagy elvet, a realitás elvét is teljes mértékben megvalósította a költségvetésben. Multévi előadói beszédemben az akkori költségvetés előirányzatára vonatkozólag ugyancsak hangsúlyozni voltam bátor, hogy a kormány, elsősorban a pénzügyminiszter úr igen reálisan becsülte a bevételeket. Akkor az ellenzéki felszólalók túlnyomó nagy része mereven, sőt fölényesen utasította vissza ezt a megállapítást és ellenkező konzekvenciákat fűzött a költségvetés bírálatához. Azóta a zárszámadási adatok nyilvánvalóvá tették nemcsak a pénzügyminiszter úr előirányzatának realitását, de az én szerény megállapításaim helyességét is, amely körülményre most csak azért vagyok bátor utalni, hogy talán annak a felelősségnek alapján, amely elsősorban ugyan természetszerűleg a felelős kormányt terheli, de amelyben legalább — szerény véleményem szerint — a Ház minden egyes tagja, pártállásra való tekintet nélkül (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon és a középen.) a sajátmaga cselekedeteiért a kormánnyal osztozik, talán alkalmas lesz az egyszerű negáció megelőzésére most, amikor a tavalyihoz hasonló megállapítást szándékozom tenni. Az én véleményem ugyanis, hogy a pénzügyminiszter úr ez alkalommal szintén gondosan ügyelt az
