Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-122

Az országgyűlés képviselőházának 122 kor a munkamegoszlás elve érvényesüljön, különösen azoknál a munkáknál, amelyek közpénzből történnek. Nekünk fokozottabb mértékben kell ügyelnünk arra, hogy a keserves adózás révén befolyt összegek megint minél több csatornán kerüljenek vissza az adófizetők zsebébe. Nem szabad megtörténnie annak, hogy egy-két privilegizált eág, egypár jó összeköttetéssel rendelkező vállalat, túl legyen terhelve munkával, viszont a vállalatok nagyrésze kénytelen legyen munka nélkül lenni. Én ezirányú aggályaimat kifejtettem a fővárosnál is; ott már bizonyos intézkedéseket is tettek ezirányban, hogy a súlyos viszonyok között a munkamegoszlás elve az eg'ész vonalon érvényesüljön. Kérem a kormányt, hogy ő is tartsa ezt mindig szem előtt. Arra is figyelni kell, nehogy esetleg, na ezt a kérdést felvetjük, bizonyos strohmannrendszer lépjen életbe, nagy összeköttetésekkel bíró vállalkozók más nevek alatt adják be az ajánlatokat és végeredményben a munkát mégis ők végezzék. Ez is nagyon divatos lett az utóbbi időben. Én ezt a munka kivitelezésénél nem tartom a tisztes ipar, a tisztes munka fogalmával összeegyeztethetőnek s én ezt a strohmann-rendszert mint egy régi, rosste és olyan valamit, ami a tisztességgel ellentétben van, a nyíltságot nem tűri, szeretném az állami közmunkáknál teljes egészében kiküszöbölni. Ugyanígy felhívom a kormány figyelmét az árrombolás veszélyére is. Vannak vállalkozók, akik a munkák elnyerése érdekében minimális árakat kalkulálnak, de a munka kivitelezése folytán végeredményben mégis nagyon drága az a közmunka, mert ők nagyon jól tudják már előre, hogy mi marad el abból, ami ki van írva és mi jön hozzá, mit kalkuláljanak hozzá, ami nincs hevévé a kiírásokba. így a benfentesek, azok, akik jobban ismerik a kiíró hatóság terveit, mindig előnyösebb helyzetben vannak azokkal a vállalkozókkal szemben, akik viszont szigorúan ragaszkodnak a kiírási feltételekhez. Figyelni kell arra is, hogy minden olyan közmunkánál, amelyet hatóság végeztet, — az állam, a főváros, a megye vagy bármilyen hatóság — tisztességes és becsületes munkabért kapjanak a munkások. Ezért a fővárosnál például meg vannak állapítva a minimális munkabérek, vagyis nem szabad a vállakozónak alacsonyabb munkabért fizetni, mint amennyit előre megállapítottak a közmunkáknál. Legyen szabad itt megemlítenem, — bár talán nem szorosan ennek a törvényjavaslatnak keretéhez tartozik — hogy általában a közmunkák sorsával nagyon összefügg a számlák gyorsabb elintézése. Főleg^ az állami közmunkáknál dívik, hogy az elvégzett közmunka díját 8 hónapra vagy egy esztendőre rá fizetik ki; már pedig a vállakozó nem kalkulálhatta be a kamatveszteséget, ő azzal számított, hogy mennyi idő alatt tudja elvégezni a vállalt munkát s természetesen az elvégzett munka után, ahogyan ezt a közszállítási szabályzat előírj ellenszolgáltatást, a kifizetést is várja. Ezért tehát a számlák gyorsabb elintézését kérem. T. Ház! A közmunkákkal kapcsolatosan meg akarom említeni, hogy a kisiparosok, a legkisebb iparosok közül azok, akik kis munkára pályáznak, iha ' Oti.-hátralékosok, 1000 pengő hátralékon alul nem kerülnek hátrányos helyzetbe, de mihelyt többel tartoznak^ 1000 pengőnél, akkor már az ilyen elnyert állami ülése 1936 május 1-én, pénteken. 111 vagy bármilyen közmunkánál a munka értékének 15%-át az Oti.-hátralékra levonják. Megengedem, a kormánynak szorgalmaznia kell azt, hogy az ilyen hátralékok befolyjanak, viszont számolni kell azzal is, hogy ma közmunkákat vállalni 15% haszonrészesedés mellett kizárt dolog, mert nincs az a vállalkozó, aki közmunkánál magának 15% hasznot biztosíthatna. Miből fizesse tehát az a vállalkozó, ha történetesen OTI.nhátralékos, a 15%-ot? Vagy az anyaggal, vagy a munkabérrel marad adós, szóval nem tud megfelelni a vállalt kötelezettségnek. Ugyanez a helyzet az adóhátraléknál, sőt itt még súlyosabb is. Annál a vállalkozónál, aki adóhátralékban van és közmunkát végez, az adóhatóság az egész adóhátralékot egyszerűen levonásba helyezi, vagyis máról-'holnapra az a szerencsétlen vállalkozó arra ébred, hogy ő dolgozott s most, mikor az anyagot, a munkabért ki kellene fizetnie, az adóhatóság teljesen rátette kezét a járandóságára, s azt lefoglalta. Gyakori az ilyen eset s én a gyakorlatból sok ilyen esetet tudnék idézni. Ilyenkor azután megindulnak a tárgyalások s a vállalkozó legjobb esetben a munka értékének 25—30%-ában egyezik ki a többivel, csak így szabadítja fel az adóhatóság. Közmunkákról beszélünk s itt van két intézményünk, amely az öregségi ágazatból a közmunkákra hitelt adna: az Országos Társadalombiztosító Intézet és a Magán Alkalmazottak Biztosító Intézete. Ez a két intézet nagyon sokfelé helyezett már ki összegeket, így többek között az Imi.-nek 10'5 millió pengőt helyezett ki az Oti., már pedig, amint mindnyájan tudjuk, ez az Iparosok Munkaszervező Intézete, a nagyiparnak a gazdasági szerve. En helyeslem ezt, a nagyiparnak is szüksége van rá s kell, hogy a nagyipar is, különösen, amikor az Oti. fenntartásához nagy összeggel hozzájárul, kapjon beruházásokra, közimunkák végzésére bizonyos kölcsönöket, de ugyanakkor az a kisiparos, aki talán aránylag még nagyobb^áldozattal járul a Társadalombiztosító fenntartásához, akinek a Társadalomziztosítóból abszolúte semmi haszna sincs, ezidőszerint a Társadalombiztosítótól egyetlen fillér kölcsönt sem tudott igényibe venni, holott az öregségi ágazat nagy vagyona éppen a kisiparosság pénzéből gyűlik össze. Én tudom ugyan, 'hogy ez nem a pénzügyminiszter úr hatáskörébe tartozik, hanem a belügyminiszter úr hatáskörébe, de amikor közmunkákról íbeszélünk, a kisipar is kéri, ihogy adjanak neki [hasznos 'beruházásokra állandó biztosíték mellett Oti.-kölcsönöket. Sajnos, eddig még mindig visszatutasításban volt része. Most tárgyalnak arról, hogy talán egymillió pengőt fognak a kisipar részére adni. De adjanak ezekből az összegekből munkásiházak építésére is. Az Oti. és Mabii, öregségi tartalékait hatalmas nagy palotákba fektetik s így ebből a munkaalkalomJból a kisipar alig részesedik. Ha családi házak, munkásházak építésére folyósítanák, ebben az esetiben a kisebb iparosok, a kőművesek, az építőimesteterek, a lakatosok* az asztalosok és egyéb szakiparosok is munkához tudnának jutni, nemcsak a nagy vállalkozók. Amikor ezt a 27 millió pengős beruházást vizsgálom, akkor mindkét részben azt látom, hogy ebből a kisiparnak vajmi kevés, vagy úgyszólván semmi sem jut. Elismerem, fontos a beruházás, a munkaalkalmak nyújtása s éppen ezért örömmel üdvözlöm ezt a törvényjavasla-