Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-122
110 Az országgyűlés képviselőházának 122. ülése 1936 május 1-én, pénteken. letlenül, ott rozsdásodik ez a gép, amelynek értéke többszázezer pengő, és senki a világon nem törődik vele. Legközelebb azután majd előáll annak a szüksége, hogy egy új kotrógépet kell beszerezni s akkor majd megint problematikussá válik, honnan teremtsék elő ennek az új kotrógépnek a beszerzésére az alapot, most pedig ezt a gépet otthagyják a szabadban teljesen elrozsdásodni és teljesen használhatatlanná válni. Kénytelen vagyok ezt a körülményt fel-, hozni annál is inkább, mert azok az ártéri járulékok, amelyek ebből a közmunkából kifolyólag az érdekelt gazdákat terhelik, teljesen aránytalanok. Vannak olyan esetek, amikor a gazdának tényleg haszna volt abból, hogy a. vizet levezették, a legtöbb esetben azonban a vízállásokban nád termett s ebből a nádból a gazdának sokkal több jövedelme volt^ mint a búzatermő földből. Szükség volna tehát arra, hogy megtörténjék a megfelelő osztályozás az érdekelt gazdák között, hogy azok, akiknek teljesen terméketlen szikes legelőjük van, ne fizessenek ugyanannyi ártéri járulékot, mint amennyit azok az érdekelt gazdák fizetnek, akik a csatornamegépítés folytán búzatermő földre tettek szert. Noha a törvényjavaslat mindenesetre lépést tesz a közmunkák megvalósításával kapcsolatban a munkanélküliség enyhítése terén, mégigi mivel azok az anyagi eszközök, amelyeket ebből a célból igénybevesz, nem elegendők ezeknek a nagy nemzeti problémáknak megoldására, nem vagyok abban a helyzetben, hogy a törvényjavaslatot elfogadjam. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Müller Antal képviselő urat illeti a szó. Müller Antal: Mélyen t. Ház! Én a magam részéről örömmel fogadom el a törvényjavaslatot, mert én minden gazdasági kérdést, r amelyet a kormány ide hoz a Ház elé, úgy bírálok el, hogy az mennyire használ általában véve a köznek, javít-e azon a nehéz helyzeten, amelyben élünk és amennyiben igen, akkor tekintet nélkül arra, hogy ellenzéki párthoz tartozom, mindig örömmel fogadom el a javaslatot. Szerény felfogásom szerint ugyanis mi azért vagyunk itt, hogy az orsizág és az ország lakossága sorsán enyhítsünk és különösen a mai súlyos időkben iparkodjunk minden lehetőséget megragadni arra, hogy munkaalkalmakat tudjunk nyújtani, s ha ilyeneket tudunk nyújtani, azokat minél előbb nyújtsuk. Nekünk, akik naponként érintkezünk a választók tömegével, akik nap -nap után látjuk azt a kétségbesett helyzetet, hogy családapák jönnek kétségbeesetten munkaalkalmat kérni éa legnagyobb jóindulatunk és törekvésünk mellett sem bírunk nekik munkaalkalmat szerezni, amikor látjuk, hogy nagyon sok esetben ez a kétségbeesés az öngyilkosságig viszi a családfőket, akkor nekünk gondoskodnunk kell arról, hogy munkaalkalmakat, kereseti lehetőségeket teremtsünk. Igaz, hogy az a 27 millió pengő nem olyan nagy összeg, hogy egy ország közmunkájának elvégzésére egy évben elegendő volna, azonban mégis olyan jelentős összeg, amelynek a gyakorlati életben való felhasználása feltétlenül éreztetni fogja áldásos hatását. Én ezt a kérdést két szempontból bírálóim. Az egyik az, hogy hasznos-e a beruházás, igen vagy nem, mert természetesen olyan országban, amelyben deficites költségvetéssel dolgozunk, első és legfontosabb kötelességünk, hogy minden fillért, amelyet kiadunk, jól nézzünk. meg abból a szempontból, hogy az tényleg hasznot hajt-e, tényleg azt a célt szolgálja-e, amelyre kiadtuk. Azt látóin, hogy az itt előirányzott munkák igenis hasznos beruházások, ezekből a jövőben meglehetősen nagy eredményeket fog látni az ország. Ez az egyik része a kérdésnek. A másik része pedig az, hogy ezeknek a munkáknak elvégzése so^ munkásnak ad munkaalkalmat, tehát kereseti lehetőséget nyújt, s éppen ezért a magam részéről örömmel üdvözlöm. Szerettem volna, iha a költségvetésben is sokkal nagyobb összegről tudott volna a kormány gondoskodni. Ott öt millió pengővel emelkedik a beruházás összege, amit én a mai időkben nagyon csekélynek tartok. Erre különben majd lesz alkalmam a költségvetés tárgyalása során kitérni. Mindenesetre itt 27 millió pengőről van szó, amelyet most a kormáíiy elénk ad és amellyel kapcsolatban kéri, hogy a felhatalmazást adjuk meg neki arra, hogy ezt az összeget a jelzett célra felhasználhassa; ezt a magam részéről szíves örömest teszem az előbb elmondottak alapján. A 27 millió pengős beruházást két részre osztom. Egyik fele öntözési, államvasúti és vízi munkák elvégzésére szolgál. Erre a fedezetet a külföldi hitelekből veszik fel. A másik része útépítésekre szolgál; ennek fedezetét kötelezőjegyeik kibocsátása mellett hitelezés útján oldják meg. Ennél a kérdésnél megállok, mert szeretnék tisztáin látni. Végeredményiben ez. a törvényjavaslat három szaakszból áll, az indokolása is nagyon rövid s így nincs alkalmam meggyőződni arról, hogy ezt a második részt, a 13,400.000 pengőt a kormány milyen alapon akarja kiadni, belföldi kölcsönt vesz-e fel vagy pedig hitelezési alapon adja-e ki a munkát. A kettő köizött ugyanis nagy különbség r van. Amennyiben a kormány a másodikat választaná, már előre is óvnom kell a pénzügyminiszter urat; én ugyanis, aki a gyakorlati életben élek, gyakran látom, hogy imit jelent ez például a székesfővárosnál, a hitelezési alapon kiadott munkáknál. Azt hiszem, a főváros is ilyen hitelezési alapon adott ki 10—12 millió pengő erejéig közmunkát. Az ilyen munkákat elsősorban csakis a legnagyobb tőkeerővel rendelkező vállalatok tudják elvállalni. Mennyi azoknak a vállalkozóiknak a száma, akik a közületeknek 3—4—5 esztendőre előre tudnak hitelezni? Azt hiszem, nagyon könnyen meg tudnók őket számlálni. Sőt, nem is igen találunk ilyen vállalkozót, csak olyat, aki bankösszeköttetésekkel rendelkezik, aki már a bankkal együtt teszi meg az ajánlatot, azzal együtt vesz részt a pályázaton és természetes, hogy nagyon erősen belekalkulálja számításaiba nemcsak a kamatveszteséget, hanem sok minden egyebet is; hiszen utólag a székesfővárosnál is megállapítottuk, hogy legalább 25—30 százalékkal olcsóbban tudtuk volna megkapni azokat a közmunkákat, ha kölcsönpénzből, az elvégzés idejében kifizettük volna, mint így pár esztendei hitelezési alapon. Kérem tehát a pénzügyminiszter urat, amennyiben hitelezési alapon tervezi a munkák kiadását, ettől álljon el és inkább belföldi kölcsönt vegyen fel, fizesse ki a munkákat elvégzésük folyamata alatt ési inkább a kamatot fizesse a^kölcsönök után, mint a hitelezési munka után járó nagy terheket. Viszont figyelmeztetnem kell a kormányt arra is, hogy ma, amikor olyan kevés munkaalkalom van az országban, amikor a munkalehetőségek olyan szórványosan jelentkeznek, ak-