Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-99

Az országgyűlés képviselőházának 99. ülése 1936 február 28-án, pénteken. 69 kodik a törvény, hogy senki anélkül, hogy a szakmát megtanulta volna, mester ne lehessen. Ne fordulhasson elő az, hogy akinek pénze van, annak módjában legyen a maga részére esetleg egy képesített üzletvezetővel iparjogot kiváltatni és az ipart minden egyéni képesség nélkül űzni. A magam részéről nagyon üdvözlöm az 1. §-t azért, mert a részvénytársaságoknál, az építőipari részvénytársaságoknál is megkívánja, hogy minden egyes tagnak a maga személyében meg legyen a képesítése. Itt azokra a panaszokra, amelyek az építőmester és a kőmívesmester képesítése közt fennállnak és amelyeket többen hangoztattak már a Házban, kénytelen vagyok megállapítani, hogy az általános tendencia a magasabb képesítés felé törekszik, a magasabb képesítésnek kell több jogot adni. Áll azonban egy tétel, amelyben igazat adok különösen az én vidéki kartársaimnak, az tudnillik, hogy egészen más a városi építőmester munkaköre és képesítésének szükségessége és egészen más a vidéki építőmester munkaköre és képesítésének szükségessége. A vidéki építőmester közelebb áll a kömívesmesterhez, a városi építőmester pedig közelebb áll a műegyetemet végzett építészhez, úgyhogy a magam részéről az új ipartörvényben nemcsak ezt a két kategóriát tartanám fenn. A kőmívesmesterek — akiknek képesítése nem igényelheti azt, hogy ők annál, amit az eddigi rendeletek megengednek, többre kvalifikáltassanak — és az építőmesterek közé — akiket viszont a legtöbben szeretnének műegyetemi diplomával felruházni és a városi nagy hat-hét emeletes paloták építésénél előforduló rendkívül bonyolult technikai kérdések elméleti és gyakorlati képesítésével felruházni — be kellene állítani annak az építőmesternek a típusát, aki a vidéken, a vidéki viszonyoknak megfelelő keretek között — ahol egyemeletes, vagy legfeljebb kétemeletes, normál kivitelű bérházépítkezésekről van szó — volna alkalmazható. Ezt a gondolatot nagyon melegen ajánlom a miniszter úr figyelmébe, mert azt a vitát, amely a kőmívesmesterek és az építőmesterek között van, a város és a falu között van ebben a kérdésben, másképpen áthidalni, mint egy közbenső kategóriával, nézetem szerint nem lehet. Nagy örömmel hallottam Kéthly Anna igen t. képviselőtársamnak a tanoncoktatás tárgyában előadott nézetét és ezzel kapcsolatos indítványait. Megállapítom erről a helyről, hogy a kereszténypártnak azok ellen a gondolatok ellen, amelyeket írásban méltóztatott beadni, semmi néven nevezendő észrevétele nincs és a maga részéről is szívesen hozzájárul egy ilyenirányú rendelkezéshez. A magam részéről azt sürgetem, hogy a tanoncok kiképzése valamivel intenzívebb legyen, mint ma. A tanonciskolái oktatásnak, igenis, nem szabad túlságosan elméletinek lennie és ebben is a gyakorlati kiképzésnek kell a lehetőség szerint érvényesülnie. Manapság az ipari műhelyek, különösen a gépek tekintetében annyira lezüllöttek s a kisiparosnak olyan kevés módja van a technika fejlődésével lépést tartani, hogy abban az ipari műhelyben a tanonc elsajátíthatja az ő szakmájának azokat a fogásait, amelyek normálisnak mondhatók, de nem tud lépést tartani a technika fejlődésével. Addig is tehát, amíg az iparosságot saját ereje képessé teszi arra, hogy lépést tartson az ipar haladásával és újabb és újabb gépekkel, újabb és újabb eljárásokkal ismertetheti meg tanoncait, módot kell adni arra, hogy a tanonciskolák el legyenek látva műhelyekkel és gyakorlati oktatókkal, művezetőkkel, hogy így a tanoncok megtanulhassák ott iparuknak azokat a fogásait, amelyek talán közelebb viszik a prosperitáshoz azt a fiatal iparost és megtanulhassák az iparostanonciskolák műhelyeiben mindazokat a különleges szakismereteket, amelyeket annak a szegény kisiparosnak rendelésekkel alig ellátott műhely eben nem igen sajátíthat el. Az iparostanoncok, az iparossegédek nevelésére a miniszter úrnak módjában van olyan szaktanfolyamokat beállítani a felsőipariskolákban és az ország többi ipariskoláiban is olyan speciális kurzusokat létesíteni, amelyek egyes speciális eljárást ismertetnek csak meg, hogy így minden iparossegéd elnyerhesse az ő elméleti és gyakorlati továbbképzését és módjában van a miniszter úrnak olyan tanfolyamokat szervezni, amelyek a kalkulációt és főleg a kereskedelmi szellemet, a könyvvezetést sajátíthatják el. Én a miniszter úrnak, bár most csak felügyelő hatósága a középfokú ipariskoláknak, mégis figyelmébe ajánlom azt a gondolatot, hogy az iparosság kvalifikációjának emelésére és társadalmi súlyának fokozására be kellene hozni a felsőipariskolákon az ipari érettségi vizsgálatot. Mert ha a felsőkereskedelmi iskolákban megvan az érettségi vizsgálat, semmi ok sincs arra, hogy a felsőipariskolákban ne legyen érettségi vizsgálat, ami természetszerűleg azzal járna, hogy az így kiképzett iparosság társadalmi súlyát és pozicióját a kvalifikáción kívül ez az elméleti kvalifikáció is rendkívül fokozná. Ha van érettségizett kereskedő, ha van érettségizett fiatal bankember, akkor legyen érettségizett iparos is, s ez rendkívül előmozdítaná az ipariskolák látogatottságát és prosperitását. Mélyen t. Képviselőház! Én a gyáriparnál sem hagynám ki a képesítésnek legalább minimális fokát a rendezésre váró kérdések közül. Igaz, hogy a gyáriparnál a gyáriparos személyében a képesítést nem lehet megkívánni, mert a gyáripari vállalkozás inkább financiális vállalkozás, ellenben meg lehetne kívánni azt, hogy minden olyan gyárban, amely bizonyos számú iparost foglalkoztat, a művezetőtől megkívánják a felsőipariskolai végzettséget s meg lehetne csinálni azt, hogy egy gyár, amely bizonyos számú iparost foglalkoztat, köteles legyen diplomás gépészmérnököt tartani, alkalmazni. Ha megkívántuk az erdőtörvényben azt, hogy ezer hold erdőn felül kötelesek erdőmérnököt és erdészeti szakiskolát végzett egyént tartani, ha megkívánjuk a gazdatiszti törvényben vagy most a telepítési törvényben, hogy bizonyos számú hold után okleveles gazdatiszteket köteles alkalmazni, azt hiszem, a gyáriparnál sem volna ez lehetetlen, különösen a szubvenciókban részesülő gyáriparnál, de elvileg minden gyárban megkívánnám azt (Bassay Károly: A szubvenciós lapokra is vonatkozik ezl) — Azt nem tudom, — hogy bizonyos számú képesített művezetőt és bizonyos számú képesített mérnököt köteles legyen tartani. . Mert lehetetlenség az, hogy a kisiparostól megkívánjuk a képesítést, a gyáriparostól pedig semmi néven nevezendő képesítést nem kívánunk meg. Ifjúságunk elhelyezésének problémája egy csapással jelentősen előrehaladna, ha ezt meg tudnánk oldani és a felsőipariskolák látogatottsága nem biztosítható, ha nem tudunk növendékei számára olyan állásokat 10*