Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-99

08 Az országgyűlés képviselőházának 99 tette az ipart, de ez csak 12 esztendeig volt érvényben, 12 eszendő múlva már belátták, hogy egy ilyen, teljesen nyakló nélküli szabadjára eresztés nem válik sem az iparnak, sem az iparosnak előnyére. Már az 1884-es törvény korlátozta ezt a teljes ipari szabadságot két irányban: bizonyos iparokat képesítéshez, bizonyos iparokat pedig engedélyhez kötött. A képesítéshez, illetőleg az engedélyhezkötés tehát fék volt az általános és minden tekintetben fennálló szabadságon. A céhek utódai, az ipartestületek azonban sokkal gyengébb jogokkal és még kevesebb szankciókkal rendelkeztek ezeknek a jogoknak a biztosítására. A céhekkel szemben az ipartestületek hatáskörét nagyon megnyirbálták, úgy, hogy hatáskörük meglehetősen minimális volt. De amellett még egy nagy baja van az ipartestületnek. Az a baja, hogy az ipartestület kényszertársulás, amely vegyes elemekből áll és itt a mesterek nem közösíthetik ki maguk közül sem azokat, akik a szakma becsületének ártalmára vannak, sem azokat, akik természetüknél fogva békebontók. Nem közösíthetik ki -az izgága elemeket, a forradalmi elemekeit sem, hanem kénytelenek ezeket vagy megtűrni, velük megalkudni, vagy pedig, ami a legtöbbször előfordul, a jobbérzésű emberek kénytelenek kivonulni, kimaradni az ipartestületekből és átengedni a vezetést a hangosabbaknak, akik azonban nem. mindig egyúttal a szakma elsőrendű mesterei. Ezért súlytalan ma az ipartestületek legnagyobb része és egy ipartestületnek ma súlyt semmi más nem adhat, csak az, ha a legképzettebb embert, úgy mint régen a céhmestert, tudják az élére állítani. Kétségtelen, hogy ott, ahol kompromisszumokra van szükség, nem mehet a dolog olyan egyenesen, mint ott, ahol egy tekintély irányíthatja, vezetheti az egész ipartestületet. Ma az ipartestületek 'bizony nem sok eredményt tudnak felmutatni és különösen nem tudtak felmutatni sok eredményt az 1922-es törvény előtt. Céljuk az 1884-es törvény szerint a rendet és az egyetértést fenntartani, az érdekeket előmozdítani és az iparosságot haladásra serkenteni, de ehhez sem eszközök, sem ennek a célnak végrehajtásához valaminő szankció nincs az ipartestületek kezébe adva. Világos dolog, hogyha sikerül az ipartestületek éléire mindig a szakmának legkiválóbb iparosát állítani, és hogyha minden ipartestülethez lehetne &gy teljesen képzett, szociálpolitikailag, jogilag is képzett ipartestületi jegyzőt, mint tanácsadót állítani, akkor az ipartestületek tekintélye erősen fellendülne és ha olyan szankciókat is adunk nekik, mint amilyeneket később az 1922-es törvényben kaptak, és amilyeneket itt is, ebben a törvényben is próbálunk nekik adni, akkor igenis helyre lehet állítani az ipartestületek tekintélyét. Az ipartestületekről azt szokták mondani, hogy egytútal iparhatóságok is. Bizony csak látszólagosan iparhatóságok, mert hatósági jogokat úgyszólván egyáltalában nem gyakorolnak. Aláírják a tanoncszerződést, mert be kell náluk jelenteni a tanoncok felvételét, de régebben nem tudták ellenőrizni, hogy azt a tanoncszerződést tényleg betartják-e, hogy a tanoncoktatás tényleg biztosítva van-e, hogy a tanoncfelszabadítás megtörténik-e, hogy a tanoncokat tényleg az iparban foglalkoztatják-e, nem pedig a háztartásban, vagy pedig kifutónak. Ezt az ipartestület ellenőrzi ott, ahol jó szellem és jó érzés van, ott tudnak valamit csinálni» de ezt már csak az 1922-es, tehát a máülése 1936 február 28-án, pénteken. sodik nemzetgyűlés által alkotott törvény eredményeképpen tudják csinálni, azelőtt ez nem volt meg az ipartestület hatáskörében. Az ipartestületek békéltető bizottságai kétségtelenül gyors, nem költséges és nem hosszúlejáratú munkát tudnak végezni, de hogy ez megnyugtató lenne mindkét félre, azt alig merném állítani. Igen sokszor a békéltető bizottság ülése után éppen úgy lángol a békétlenség, mint azelőtt. (Friedrich István: Sőt még jobban^ is!) A törvény szerint az ipartestület gazdasági célja nem érvényesülhet másként, csupán csak szövetkezeti működésben, egyébként képtelen az ipartestület valami gazdasági célt a maga részéről elérni. Az 1922-es ipartörvény, amelyet a második nemzet-gyűlés hozott, már bizonyos sérelmeket orvosolt azért, mert először is egy értékes jogot adott az ipartestületnek azzal, hogy az iparengedélyek kiadásánál neki szerepe van, hogy az iparengedélyek kiadásánál legalább megkérdezik. (Müller Antal: Es ha nem véleményezi, akkor is kiadják!) Másodszor, a szakképzettség ellenőrzésére adtak neki jogot. (Friedrich István: Sőt, ha tiltakoznak is ellene, akkor is kiadják az iparengedélyt!) Az ipartestületek élnek is ezekkel a jogokkal, de nincs szankció a kezükben, olyan szankció, hogy az ipartestület kimondhassa valakire, hogy ez nem kaphat iparjogot. Ilyen jog nincs az ipartestületek kezében. Még hatásosabb joga az ipartestületnek az, hogy az ipartestületet ma szakképviselőnek tekintik, különösen a jogosulatlan iparűzők ellen folytatott harcban. Az ipartestületet úgy tekintik, mint a szakma ügyészét, joga van az ipartestületnek fellépni a jogosulatlan iparűzők ellen, mint panaszosnak, joga van a tárgyalásban résztvennie, ott az ipartestület álláspontját képviselni és jogában áll a neki nem tetsző ítélet ellen fellebbezni. Ez már értékes jog, mert ezáltal legalább a kontárkérdés részleges megoldásában valami eredményt tud elérni. (Müller Antal: Szép eredményt értek el.) Mégegyszer hozzáteszem, szép eredményt ér el az az ipartestület, amelynek élén tehetséges és hozzáértő ember áll. (Müller Antal: Ez mindennek az alfája!) Rendkívül fontos, hogy a» ipartestületek vezetését olyan kezekbe adjuk, amelyek minden tekintetben nemcsak a kritikát állják ki, hanem tekintéllyel is bírnak az egész ipari szakmában. T. Ház! Ez a javaslat, amely előttünk van, azokból a gondolatokból, amelyeket bátor voltam kiemelni, három olyan jelentős gondolatot vesz át, amelyeket nem lehet eléggé elismerőleg említeni. Az egyik az, hogy a képesítés meglétét, fokozását és igazolását megköveteli. Ez feltétlenül olyan gondolat, amelyet még a régi jó céhrendszerből vettünk át. A másik az, hogy az ipari tisztességet és becsületet megvédelmezi. Ez szintén olyan tény, amelyet csak elismeréssel lehet tudomásul venni. A harmadik az, hogy az iparosság gazdasági érdekeinek védelmét kívánja szolgálni, ha nem is túlzottan hatályosan. Itt szeretnék valamivel hatályosabb intézkedéseket. Azonban a javaslat mégis az iparosság gazdasági érdekeit kívánja védelmezni és bizonyos intézkedésekkel védelmezi is és ez olyan gondolat, amely szintén még a régi céhek szelleméből jött át ebbe a törvénybe és amelyet éppen ezért a lehatározottabban és a legmelegebben üdvözlök. A törvény lényegileg a képesítést a képesítéshez kötött iparoknál abban látja megvalósítva, hogy az illetőnek, aki iparát űzni kívánja, mestervizsgát kell tennie. Arra ipar-