Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-98

Az országgyűlés képviselőházának 98. ü< reskedelmi érzéke nincsen, hiába adnak akkora , mesterlevelet, mint egy disznóbőr, vagy egy ökörbőr, (Egy hang balfelöl: Kutyabőr!) az mégsem tud boldogulni, a másik iparos pedig, akinek talán nincs is mestervizsgája, de van gyakorlati érzéke, van megfelelő tőkéje, aki tud munkásokat foglalkoztatni, jobban fog boldogulni, mint az, akinek hárompeosétes mesterlevele van. Az élet adja meg a mesterlevelet, nem pedig a kiválogató bizottság. A javaslat a kormány szelleméhez, híven, természetesen kapitalista beállítottságú, — nem ' is lehet mást kívánni ettől a kormányrendszertől — de mégis keresztülcsillan rajta a tőke és a munka közötti harc, amelyben most -már az állam nem úgy tesz, mint a liberális világban, az önök által annyira aposztrofált, »átkozott liberális« korszakban, amikor az éjjeliőr szerepét vitte. Nem! Ma az állam nem akarja többé csak az éjjeliőr szerepét játszani, hanem be akar avatkozni a gazdasági élet küzdelmeibe (Helyeslés a faatközépen.) és a gyengébb javára akarja billeneni a mérleg serpenyőjét. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl és középen.) Ez a javaslat ds ilyen természetű. Kísérlet, félénk, dadogó kísérlet arra, hogy az állam beavatkozzék a gyengébb javára, (Müller Antal: Az első lépés!) de meg kell mondani, hogy ebben az. esetben — talán először van ez így — úgy viselkedik az állam, mint az elszabadult bika, amely a vásárokon a fazekasok hódéi körül kering, ott tör-zúz, anélkül, hogy használna valamit (Derültség <L baloldalon.) Ez a javaslat is csak tör-zúz, anélkül, hogy használna valamit. (Zaj.) De mi az, ami a javaslatban legszembetűnőbb. Az, hogy meglévő jogokat elvesz. Kereskedelmet űző emberektől, kereskedőktől elvesz jogokat és azokat szeretetadományként odaadja azoknak az iparosoknak, akik ezzel a joggal talán élni sem tudnak. (Müller Antal: Azok a kereskedők eddig is jogtalanul használták!) Nem vonom kétségbe, hogy jogtalanul használták, de én a meglévő állapotból indulok ki. Ma a meglévő állapot az, hogy a kereskedő mértéket vehet, javításokat _ végezhet. Ezt a meglévő állapotot meg akarja szüntetni a törvényjavaslat. Elveszi a kereskedőnek azt a jogát, hogy mértéket vegyen, apró javításokat végezzen, (Müller Antal: Azt nem, hogy javításokat végezzen!) megszorítja üzleti tevékenységét, és ezt a jogot odaadja azoknak az iparosoknak, akiknek legtöbbje — mivel csak dolgozni tud — ezzel a joggal nem is tud élni. (Propper Sándor: A gyáripar meg az apró szegtől a repülőgépig mindent fog tovább csinálni!) Ha valaki, úgy én nem vagyok, nem is lehetek ellensége az iparosságnak. Magam is iparoscsaládból származom, iparosmesterséget tanultam, amelyre éppen olyan büszke vagyok, mint a jogvégzett ügyvéd a maga diplomájára, (Helyeslés jobbfelől.) nem is lehetek tehát ellensége az iparosságnak, de őszintén meg kell mondanom, hogy az iparosság túlnyomó többsége nem fog tudni ezzel a joggal élni. Azért nem, mert vagy a tőkéje hiányzik hozzá, vagy hiányzik hozzá a kereskedelmi képesség, amely nélkül nem tud boldogulni. (Müller Antal: Kérdezze meg a győri iparosokat!) Az iparosok háromnegyed része csak dolgozni tud, sablonosán dolgozni. Hogy hova vezet ez a dolog, azt engedjék meg, hogy egy kis hirdetéssel illusztráljam. Vasárnap egy polgári lapban megjelent egy hirdetés, amely azt mondja (ol- , êse 1936 február Ê7-ên

} csütörtökön. 39 vassá): »Iparomat kölcsönözném, szabászatot vállalok, fiatal gyakorlott szabómester, heti fixért.« A jövőben meg fog történni, hogy az újságban fognak ezek az urak ajánlkozni, hogy iparukat kölcsönadják heti fixért. Mit bizonyít ez? Azt, hogy ez az ember dolgozni talán megtanult, dolgozni tud, de sem tőkéje, sem kereskedelmi képessége nincs, ennélfogva az általa készített árukat még forgalomba sem tudja hozni. (Müller Antal: Ez nem jelent semmit! Szabászok voltak a múltban és lesznek a jövőben is!) T. Képviselőház! Tudom és elismerem, hogy a kereskedelem egyik-másik ágazatában kizsákmányolják a kisiparosokat, mégpedig olyan módon, amilyen módon még a munkást sem zsákmányolja ki, a kapitalista, de mert a meglévő állapot ilyen, azért még nem kell új törvény, amely olyan állami beavatkozást von maga után, mint ez a törvényjavaslat. Hogy ezt a hibás, rossz és az iparosokra káros rendszert megszüntessük, ahhoz nincs szükség az állami, hatalom még nagyobb kibővítésére, kitágítására. Mi akadályozza az urakat abban, hogy szervezzék az iparosságot? Elénk ezer akadály gördül, a rendőrség, csendőrség, az egész közigazgatás reánk fekszik, reánk fekszik a gyárban a kapitalista is, mégis meg tudjuk találni a módját annak, hogyan kell a munkást ^megszervezni, hogyan kell fokozni ellenállását a kapitalista profitéhséggel szembem Önöknek az állam kényszerszervezeteket csinál és az ipartársulatok sok tekintetben nem mások, mint szakszervezetek, tehát kényszertársulások. Mi az akadály tehát abban az irányban, hogy megszervezzék az iparosokat, megállapítsanak bizonyos árszabást és kimondják, hogy azzal az iparossal pedig, aki ezen az árszabáson alul dolgozik, elbánunk. Nem 'akadályozza ezt senki. Azért tehát, mert a' kereskedők kizsákmányolják az iparost, s egyes cipőkereskedők a nekik dolgozó cipészeknek silány bért fizetnek, még nincs szükség arra, hogy az amúgy is túltengő állami omnipotenciát még jobban kiterjesszük, mint ahogy nincs szükség arra sem, hogy ilyen keretet létesítsünk, bár ez ma igen ártatlannak látszik és a miniszter úr a legszeretetreméltóbb mosollyal konferálta be ezt a keretet a bizottságban, mondván, hogy ne féljenek tőlem, én európai ember vagyok, nem kell tartani tőlem, hogy én ezzel a keretbe foglalt törvénnyel vissza fogok élni. Csakhogy nem arról van szó, hogy a miniszter úr szeretetreméltó, vagy kevésbé szeretetreméltó, európai gondolkodású-e vagy nem európai gondolkodású. Arról van szó, hogy az állam jogkörét még jobban kiterjesszük. Keretet alkotunk, amely keretbe akár a miniszter úr is, akár mások olyan dolgokat tehetnek bele, amelyek károsak és veszedelmesek lehetnek. A javaslatból minden ellenkező érvelés ellenére nagyon hangosan kikiabál az az újabb reformtörekvés, amely különösen a reformifjúságot hatja át, amely szerint minél több az államtól, a kormánytól és annak pártszervezetétől, a Nep.-től függő ember van a hazában, annál boldogabb a unagyar. Ha ebből a törvénytervezetből törvény lesz, akkor a függőségben levő emberek száma szaporodik, (Baross Endre: Ez nincs henné a törvényben! — Mozgás a baloldalon.) az állam (hatalmi köre még jobban kiterjed, kapunk egy keretet, amely keretbe külső befolyások hatása alatt a minisz-