Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.
Ülésnapok - 1935-98
40 Az országgyűlés képviselőházának 98 ter úr azt tehet bele, amit akar, ami talán egyes pártoknak, egyes klikkeknek használ, országos szempontból azonban, a közérdek szempontjából káros és veszedelmes lesz.. (Pataesi Dénes: Az iparosok maguk kérik! — Ellenmondások a szélsőbaloldalon.) Meg kell azután még azt is állapítanom, hogy ha ebből a javaslatból törvény lesz, ezztn a megélhetés feltételei nem lesznek jobbak, a boldogulás esélyei nem lesznek számosabbak, hanem több lesz azoknak a száma, akik az állam hatalmától és a közigazgatás hatalmától rettegnek és akik ma mielőtt még ez a javaslat törvénnyé lenne, valamennyire mégis csak független polgárai ennek a hazának. (Buehinger Manó: Áldozatai leszünk a politikai korrupciónak! Mondjuk meg úgy, amint van! — Farkas István: Ügy van! Pénzért mindent meg lehetett venni, ezután még inkább meg lehet venni! Most is mindent meg lehet pénzért venni!) Ha tehát a tengelyt nézem, amely körül forog az egész javaslat, akkor azt kell mondanom, hogy ez a tengely ferde és ez ia tengely súrlódást fog okozni, amelynek nyomán gyulladás is támadhat. (Petrovácz Gyula: A föld is ferde, mégis gyönyörűen forog!) De a föld nines csapágyakba ágyazva, ez a törvényjavaslat pedig be vian ágyazva csapágyakba. Az egyik csapágy a keret, a imásik pedig az állam hatalmi jogkörének kibővítése. Ezek sokkal merevebben tartják a javaslatot, mint a földet az a Newton-féle vonzóerő, amelyre a t, képviselő úr céloz. Azt mondja hazánk egyik közgazdasági előkelősége, aki felfedezte magában, hogy a céhrendszer milyen jó volt, — Bud János igen t. képviselőtársam — hogy ez & javaslat voltaképpen nem kenyérjavaslat és ne vitatkozzunk ezen az alapon erről iá javaslatról, hanem ez egy 'ipari közigazgatási javaslat, amelynek nincs más célja, mint az, hogy az^ időköziben felmerült hiányosságokat valamiképpen rendezze. Ez tehát nem kény ér javaslat, — mondotta ő. Meg^kell azonban állapítanom, hogy a jobboldalról és a. 'baloldalról minden képviselő a kenyérrel, vagyis az iparosság megélhetésével foglalkozott és ennek szemszögéből ítélte meg* ezt a javaslatot. Legyen szabad tehát nekem is erről a témáról néhány szót elmondanom. Mindaz iga.z, amit Reibel t. képviselőtársam és előtte Takács képviselőtársam laz iparosok nyomoráról és kétségbeejtő ^helyzetéről elmondott. Az ok nem az iparosságban van, nem is a liberális gazdasági rendszerben, — mert hiszen 1919 óta Magyarországon nincs liberális gazdasági rendszer, a liberális gazdasági rendszer tehát nem okozhatta ezeket a bajokat, legalább e szent hazában nem — ellenben az iparosság bajai szorosan összefüggnek az ország egyéb kereső rétegeinek a bajaival. A ml bölcs adótörvényeink, az a körülmény, hogy étiben a kis országban felhizlaltunk egy hatalmas, vízfejű bürokráciát, hogy ebben iaz országban túlméreteztük a főiskolákat és elhanyagoltuk a népiskolákat, hogy ebben az országban iminden haszontalan intézményt túlméreteztünk^ ,és ezekre folyik el a pénz, az adócsavar túlságos megszorítása, az adóalanyok túlságos kihasználása okozzák azt, hogy ma a kisiparosság két leghatalmasabb vevőrétege, az ipari munkásság s vele a kereskedelmi és magánalkalmazottak, nemkülönben a földmíves lakosság vásárlóképességének legalsó határához jutott el. A falu és a város népe nem bír vásárolni és így az iparosnak nincs mit csinálnia. Valóságos művészet ilyen körülmények között fenmaradnia. . ülése 1936 február 27-én, csütörtökön. Már most a kérdést így kell feltennem: segít-e ez a törvényjavaslat ezeken a vázolt állapotokon, akár azon, amit én mondtam, akár azon, amit Bródy képviselő úr és többi t. képviselőtársaim mondottak. En azt mondom, hogy nem. Még pedig- azért nem, mert a miniszter úr és azok, akik ezt a törvényjavaslatot csinálták, a tehén tőgyét a szarva között keresik, holott nem ott van. (Petrovácz Gyula: Igazán? — Derültség, — Baross Endre: Azt már mi gazdák igazán jól tudjuk, hogy hol van!) Ott keressék azt, ahol van. Ne paragrafusokkal, bearanyozott üres mogyorókból akarják jóllakatni^ az iparosságot, hanem gazdasági rendszerünk átfogó javításával, az adózás, az áruelosztás rendezésével hozzák a lakosságot abba a helyzetbe, hogy fogyasztóképessé váljék, mert ha ezt teszik, akkor az iparosság nem fog idejönni ezek miatt a dolgok miatt. ' A kéziműiparosság, jelesül a kislparo'sság bajai nem mai keletűek. Amióta az emberek nem a szükséglteek kielégítése, hanem a minél nagyabb profit elérése éirdekében termelnek, mindig felülkerekedett az, akinek a többinél több volt a pénze, vagy a többinél eszesebb, vagy erőszakosabb volt! (Friedrich István: Aki szorgalmasabb és tehetségesebb volt!) Azonkívül a szorgalom, a tehetség, a szerencse is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egyes iparoscsaládok az átlagon felülemelkedtek. Nem csak ma van ez így, hanein így volt a céhkorszakban is és azok a kérdések, amelyek ma foglalkoztatják az igen t. iparos urakat és Müller, valamint Eeibel képviselő urat, — de általában a keresztény beállítottságú képviselő urakat — nem miai keletűek, hanem már •megvoltak a céhkorszakban is. Tessék csak meghallgatni, bogy amikor egy asztaloslegény a műhelyből elmegy dolgozni, mit mond. Kérdi tőle a társa: Hova mégy? — »Stőrer-munkára megyek.« Tessék csak megkérdezni a sütősegédet, amikor behozza a sütnivaló (kenyeret, hogy: Mit csinálsz? »Stőrer-sütést vállaltam.« Mit jelent ez? A. céhek túlnyomórészt németek voltak és azt, amit ma ikontárnéven ismerünk, a céhek »Störer« néven ismerték. Ezek voltak a störerek- Ez az, ami ma is megvan. A kontárkérdés nem niai keletű, 'hanem •megvolt már a céhkorszakban is, sőt megvolt a zártszám is. Azok a szigorító és megszorító rendszabályok^ amelyeket az urak követelnek, megvoltak a eéhkorszakban is. Kérdik az urak, hogy akkor mietet dűlt öszsze a céhkorszak. Erre már hallóim kórusban a választ, hogy a liberális gazdasági politika miatt. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a balközépen.) Ugy-e, úgy van! Pedig dehogy van így! A liberalizmus ebben teljesen ártatlan. A céhkorszakot a szűkkeblűség ölte meg, mert nem a tehetséget, az ügyest engedték maguk közé, hanem a familiáris összköttetések révén hozzájuk közelállókat. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Bródy Ernő: Mesterlakomák!) Nem a tehetség és tudás, hanem a komaság, a sógorság érvényesült tehát akkor, amikor arról volt szó, hogy ki legyen mester ezen vagy azon a körön belül. Azután megölte a céhkorszakot a korrupció. Az én öregapám is céhmester volt és tőle hallottam nem egyszer, hogy amikor remeket csináltak — ez az, amit a Müller képviselő úr nagy emfázissal követel, mert a mesterlevél biztosítja csak az iparnak az aranyfenekét; akkor remeket csináltak — s amikor az a szegény csizmadialegény nagy keservesen és sok