Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-112

436 Az országgyűlés képviselőházának j nek ilyen értelmű, változtatása alig jelent valamit. Mindenesetre nagyon melegen üdvözlöm azt a gondolatot, hogy az átlagok helyett az első évelőben talán sokkal intenzívebben, rapidabban fog ez a «megoldás haladni. Ezt nagyon szeretnők és kívánjuk is, de mégis, amikor 25 évről beszélünk, kénytelen vagyok az átlagot felemlíteni, és akkor ez mindössze tényleg 12—15.000 holdat fog 'kitenni évenként. Ha meggondoljuk azt, hogy a Statisztikai Évkönyv adatai szerint az 500 holdnál nagyobb birtokokból 1929-ben 13.000 holdat, 1930-ban 8000 holdat, 1931-ben 15.600 holdat és még a válság kitörésekor, 1932-ben is majd 9000 holdat parcelláztak fel kisbirtokká, akkor nyilvánvaló, hogy a jelenlegi telepítési javaslatban biztosított méretek a különben folyó parcellázások méretein belül maradnak. Azt hiszem, hogy ez a törvényjavaslat egy alimentált parcellázást jelent s az a meggyőződésem, hogy 30 év alatt, amikor alig egy-két százalékkal fog eltolódni a birtok megoszlási aránya a kisbirtok javára, a (mélyen járó, radikálisan megoldott földreformra váró problémák nem; oldatnak meg és az egész kérdés egy negyedszázaddal ismét eltolódik, elodázódik. Nagyon jól tudom azt is, hogyi ezáltal a felelősség kérdése óriási mértékben vetődik fel, de meggyőződésem az ós, hogy ennek a kérdésnek politikai felelősségéiről csak egy rész háramlik Gömbös Gyula miniszterelnök úrra, a nagyobbik rész Bethlen István grófot és politikai táborát terheli. (Horváth Zoltán: Az is odaát van ! ) és meggyőződésem, hogy ezért a történelem felelősségre fogja vonni a kormányzatokat és tényezőket. Felfogásom az, hogy az általános agrárreformra szükség van, még pedig oly módon, hogy évenkint legalább 100—120.000 katasztrális holdat kell igénybevenni és kisgazdaságok létesítésére felhasználná. Mi a telepítési javaslatnak nem a 25 évre kitolt megoldása ellen szólunk, hanem az ellen, hogy nem évi 12.000, hanem évi 100—120.000 holdat kell erre a célra megmozdítani. (Farkas Elemér: A pénzt majd kölcsönadja a képviselő úr?) Akiknek aggályaik vannak arranézve, hogy ezáltal a termelés rendjében zavar áll elő, azoknak felemlítem azt, hogy ma is és iminden évben közel negyedmillió holdnyi terület ugar, kiesik az intenzív művelés alól, tehát évenként 100.000 holdnak kisüzemmé való átalakítása, még ha egy év termelésében 'megrendülés következnék be, egész agrártermelésünket és kivitelünket nem befolyásolja. (Farkas Elemér: A pénzt honnan veszi a képviselő úr ehhez?) Erre a kérdésre kívánok most éppen rátérni, hangsúlyozva azonban azt, hogy egy mélyenjáró r radikális agrárreformot és földreformot végrehajtani csak úgy lehet, ha a termelés tényezőjét, a 'földet, egyszerre nem fizetjük kU hanem annak éirtékét a földből termeli ki és rója le az, akié a föld lett. Csak ez az a felfogás, amelynek alapján ikomoly és mélyen járó földreformot lehet végrehajtani. Nem sérti a magántulajdon szentségét, ha egyszerűen jogot^ követelünk a magyarság, a magyar parasztság számára, mert ez az egyedüli lehetőség arra, hogy ezt a fajt megmentsük. (Haám Artúr: Es a felszerelés! Mivel szerelik fel azt a birtokot? — Rajniss Ferenc: Azon kell gondolkozni, hogyan lehet megcsinálni, nem azon, hogyan nem lehet

Î) Igen t. Ház! Legyen szabadj ennél a kérdésnél elmondanoim azt a világnézeti felfogást, hogy 1936-fban, imásfél évtizeddel a háború után 2. ülése 1936 március 23-án, hétfőn. ml egészen másképp látjuk a földet, a tőkét és a munkát vagy a munkást. Mi ezt a kettőt nem tartjuk közönségesen egyenrangú termelési tényezőnek, hanem igenis, mind a kettőt fontosnak tartjuk, de a munkát, a munkást és a munkás mögött lévő magyarságot mindenek fölé helyezzük. {Helyeslés a balközépen. Mózes Sándor: A tőke fölé is!) Ez az a szempont, amely a nyugati nemzeteket óriási mérföldekkel lendítette előre (Ügy van a szélsőbaloldalon.) és ha ezt nem fogadjuk el, akkor el fogunk sorvadni és ebbe belepusztulunk. De ettől eltekintbe is, nem tudom megérteni azt a felfogást, amire igen sokan: hivatkoznak, hogy a jelenlegi rossz konjunktúra idején nem lehet földrendezést megindítani. (Felkiáltások a középen: Dehogy nem!) En éppen Bethlen István gróf volt miniszterelnök úrhoz intézem szavaimat, — aki ezt felemlítette és mások ő utána elfogadják — hogy vájjon mi az oka akkor annak, hogy 1924-től 1930-ig tartó kormányzásának idején, ez alatt az öt év alatt közel 1000 millió pengőt invesztáltak a közületeik. Vagy talán irreális befektetés lett volna a közel 250 millió pengőnyi befektetésből évente 40—50 millió pengőt kihasítani azért, hogy a magyar földet megkössük és a gazdatársadalom törzsét megerősítsük? (Ügy van! Ügy van! balfelől. — Zaj a jobboldalon. — Bárczay János: Tökéletesen egyetértünk ebben. — Dinnyés Lajos: Hol vannak az öreg csáklyások? — Mózes Sándor: Miért nem csinálták meg?) Meg vagyok győződve arról, hogy ennek a megoldásnak igazi oka nem pénzügyi tényekben rejlik, hanem egyszerűen politikai okokban. (Ügy van! Ügy van! balfelől. — Ellenmondások a jobboldalon. — Kölcsey István: Ezt tagadom!) Mert érdekes, hogy az a kormány, amely 1920 és 1930 között vezette az országot, ebből az 1000 millió pengőből nem tudta kihasítani azt a 300—400 millió pengőt a mezőgazdasági konjunktúra és az általános jó gazdasági konjunktúra idején, ugyanakkor pedig most, a rossz konjunktúra idején ugyanaz a felfogás uralkodik és ha ez így van, akkor nyilván nem találunk az életben olyan gazdasági periódust, amâkor ennek a kérdésnek megoldását megindíthatnók. (Horváth Zoltán: Nagy feleslegek voltak az államkasszában! Mayer miniszter úr tyúkkölcsönbe adta! Borházakat csináltak! — Dinnyés Lajos: Fúrtak! — Horváth Zoltán: Fúrtak-f aragtak ! — Mózes Sándor: Csibort patkoltak! — Dinnyés Lajos: Még Bethlent is megfúrták! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Matolcsy Mátyás: T. Ház! Nekem az a felfogásom, hogy ezt a kérdést teljesen függetleníteni kell . a konjunktúra-hullámzásoktól, mert^ egy húsz-harminc évre tervezett megoldásnál a konjunktúra-periódusoknak talán négy- vagy ötszörösével is találkozni fogunk, éppen ezért a megoldásokat úgy kell megkonstruálnunk, hogy azok a konjunktúra-hullámokhoz alkalmazkodjanak, tehát lemenő árak esetén, mint például az 1920-as évi földreform végső hullámainál tapasztaltuk, alkalmazkodni kell az árzuhanásokhoz és ebben az esetben egy ilyen nagyszabású kérdésnek a megoldása biztos sikerre számíthat. De igen, t. Ház, erre a kérdésre is válaszolni fogok, hogy honnan vesszük a pénzt. Legyen szabad talán felemlítenem ebben a (kérdésben, Varga István barátommal öt éve készülő és most sajtó alatt levő munkánknak egy fejezetét, amelyben a nemzeti jövedelem-